Érzelmek tanulása gyermekkorban
Az érzelmek azonosítása alapvető képesség a társas kapcsolatok megteremtésében. Wanze Xie, a Pekingi Egyetem kutatója három kísérletben azt vizsgálta, hogyan fejlődnek az érzelemfelismerés kognitív mechanizmusai a gyermekkor során, 5 és 10 éves kor között – az észleléstől a fogalmi megértésig.
Az észleléssel kapcsolatos első kísérletben megfigyelték, hogy már az ötéves gyermekek is automatikusan meg tudják különböztetni az olyan alapvető arckifejezéseket, mint például a boldogság, a harag, a félelem és a szomorúság. Ez az észlelési képesség a különböző korcsoportokban egyaránt stabilnak bizonyult. A második, szóhasonlítási vizsgálat szerint az idősebb gyerekek árnyaltabban értelmezik az érzelmeket – például a sírást többféle érzelemhez is kapcsolták. A harmadik feladatban a fiatalabb gyerekek inkább csak pozitív és negatív kategóriákba sorolták az arckifejezéseket, míg az idősebbek jóval differenciáltabb különbségeket tudtak tenni a negatív érzelmek között.
Az eredmények alapján fejlődési váltás figyelhető meg: míg a kisgyerekek az érzelmeket a vizuális jelek alapján észlelik, idősebb társaik egyre inkább a fogalmi ismeretekre támaszkodnak az érzelmi árnyalatok megértésében. Az érzelmi fejlődés tapasztalat, tanulás és a kognitív érettség fokozatos növekedése révén formálódik a gyermekkor során.
Ajánlott termékek
Agyalgó
A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. november 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
