Egyre több alkoholt látnak a gyerekek a filmekben
Jelentősen nőtt az alkoholmarketing aránya a filmekben az elmúlt két évtizedben, különösen a népszerű gyerekműsorokban – derül ki egy friss kutatásból.
„Mivel a gyerekek és a kamaszok példaképként tekintenek a filmekben látható szereplőkre, igen komoly probléma, hogy ezek a karakterek egyre többet isznak. Ha egy népszerű főhős egy bizonyos alkoholfajtát vagy márkát fogyaszt, előbb-utóbb a személyéhez kapcsolják az adott italt, és maguk is vágynak arra, hogy az adott ital elfogyasztásával hozzá hasonlóvá váljanak”- fogalmaz Dr. James Sargent, a Dartmouth School of Medicine professzora. A szakember szerint éppen ezért kicsit sem furcsa, hogy a filmekben leggyakrabban feltűnő márkák azok, amelyeket a kiskorú szeszfogyasztók a legszívesebben isznak. A kutatás során a szakemberek az 1996 és 2015 között legnépszerűbb filmeket elemezték. Kiderült, hogy évente mintegy 5 százalékkal nőtt az alkoholos termékmegjelenítések száma, ami a teljes kutatási időszak során 92 százalékos növekedést jelent. Tízből majdnem kilenc film biztosan tartalmazott alkoholos termékmegjelenítést, konkrét márkák pedig a filmek 44 százalékában jelentek meg. A gyerekek számára is elérhető, korhatár nélküli filmek 85 százalékában ivott az egyik főhős alkoholt, konkrét márkák pedig tízből kilenc gyerekfilmben tűntek fel.
Agyalgó
A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. november 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
