Nem szeretjük a képmutató embereket
Azért nem kedveljük az ilyen embereket, mert csalódást okoznak, miközben azt hittük, hogy erényesek. Sokkal inkább rokonszenvesek számunkra azok, akik bevallják, ha a tilosban járnak.
„A képmutatók egy sor babért learatnak úgy, hogy közben a tilosban járnak, és ez a legtöbb embert jobban idegesíti, mint a kihágás maga. Ennek oka az, hogy emiatt nem tudjuk, mit is várhatunk tőlük, ráadásul úgy érezzük, hogy ránk is veszélyt jelentenek” – mondja a Yale Egyetem kutatását vezető szociálpszichológus, Jillian Jordan.
A nem konzisztens viselkedés a legtöbb embert megijeszti, mert nem tudják, mire számíthatnak. A kutatás során a Yale pszichológusai 619 résztvevőt vizsgáltak. A kísérletsorozatban az önkéntesek négy különböző szituációval találkoztak, mindegyik más és más morális problémát mutatott be. Voltak, akik doppingot kaptak a teljesítménynövelés érdekében, mások csaltak egy kémia-teszten, egy csapat alkalmazott nem adott le időben egy projektet, egy túraklub egyik tagja pedig félrelépett. Minden jelenet kapcsán egy beszélgetést is felvázoltak, amelynek során a célkarakter maga is értékelte mindazt, amit tett, majd a résztvevők pontozták, hogy mennyire rokonszenves és szerethető számukra az adott karakter. A kísérletsorozat alapján úgy tűnik, hogy azok, akik megbánták saját hibáikat, szimpatikusak a többség számára – de csak akkor, ha nem tudják, pontosan milyen bűnt követett el. Az is kiderült, hogy a „megbotlott” egyéneknél, sőt, akár a kopott lelkiismeretű embereknél is van, akiket kevésbé kedvelünk, ők pedig a képmutató emberek, akik elkövetik ugyan bűnüket, de nem vallják be azt.
Agyalgó
A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. november 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
