Jelenlegi hely

Ha úgy érezzük, nehéz párt találni, nagyobb kockázatokat vállalunk

Ha a rendelkezésünkre álló információk azt sugallják, hogy nehezen találunk megfelelő romantikus partnert, nagyobb eséllyel hozunk kockázatosabb döntéseket különféle helyzetekben – derül ki a Psychological Science című szaklapban publikált kutatássorozatból. 

„Amikor a környezeti tényezők azt sejtetik, hogy nehéz társra lelni, az ember hajlamosabb néhány nagy kockázatú, ám a „konyhára sokat hozó” opciót választani. Ez nemcsak a romantikus döntésekre igaz, hanem más területeken is így működünk. Ez épp az ellenkezője annak, amit gazdasági értelemben racionális döntéshozatali folyamatnak nevezünk. Az evolúció szemszögéből, ha két opció van, és az egyik az, hogy mindent meg kell tennünk, hogy társra találjunk, míg a másik az, hogy nem lelünk partnert, akkor a logikus az volna, hogy az első opción dolgozunk” – mondja Joshua Ackerman, a Michigani Egyetem munkatársa. Felmérések szerint ha az ember olyan helyzetbe kerül, amelynek kimenetele bizonytalan, általában több lehetőséget is választ, hogy ha az egyik befuccsol, a másik még mindig ott legyen. Romantikus kontextusban azonban nem feltétlenül ez a működőképes alternatíva. Ackerman szerint azért választunk magas kockázatú, de siker esetén bőséggel kecsegtető opciókat, hogy kitűnjünk a versenytársak közül: vagyis egy nehéz helyzetben minket válasszon a romantikus partner, vonzóbbá váljunk egy vagy több ember számára is.

A kísérlet résztvevőitől azt kérték, hogy nézzenek meg néhány fényképet, amelyen eltérő arányban szerepeltek férfiak és nők (a kutatók így próbálták modellezni a párválasztási lehetőséget). Ezt követően a résztvevők mintegy mellékesen választhattak egy olcsó, de kisebb nyereményt ígérő vagy egy drágább, de nagyobb díjjal is kecsegtető sorsjegy között. Azok, akik úgy érezték, hogy kedvezőtlen ivararány vagy egyéb tényezők miatt nehezebben találnak párt, a drágább lottószelvényt vették meg (a 10 dolláros, 10 ezer dolláros nyereményt ígérő szelvényt) míg a többiek az 1 dolláros opciót választották, ami 1000 dolláros nyereménnyel járt volna szerencsés esetben. Ez az összefüggés a férfiak és a nők körében egyaránt megjelent.

 

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé.

Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

A szexuális zavarok ritkán jelentkeznek önálló problémaként. Jellemzően valamilyen pszichés vagy testi megbetegedés kísérő tünetei, akár gyógyszer-mellékhatás részjelenségei is...

Hogyan birkózzunk meg a koronavírussal, a karanténnal, a korlátozásokkal és az ezek miatt bekövetkező változásokkal az életünkben? Összeállításunk tömören, táblázatba foglalva...

Ki ne ült volna már hullámvasúton? Ki ne érezte volna a repülés és a zuhanás borzongató, mégis boldogító érzését?