Jelenlegi hely

A stressz alatt álló férfiak a "plus size" nőket szeretik

Azok a férfiak, akik napi szinten sok stresszel kénytelenek megküzdeni, nagyobb eséllyel vonzódnak a telt nőkhöz, mint nyugodtabb körülmények között élő társaik. 

A szakemberek szerint annak oka, hogy a stresszes munkakörben dolgozó férfiak álomnője inkább lesz egy plus size modell, mint a manapság divatos, nádszálkarcsú szupermodellek valamelyike, igen egyszerű: a vékonyka nők gyengének és elesettnek tűnnek, és kisebb esély látszik arra, hogy egészséges utódot hoznak a világra. Persze az, hogy mit találunk vonzónak, akár néhány nap viszonylatában is változhat, annak függvényében, hogy a ránk ható környezeti tényezők épp hogyan alakulnak – állítják a skóciai University of St. Andrews munkatársai. A kutatás során a tudósok öt nő fotóját mutatták meg a 20-as éveikben járó, heteroszexuális résztvevőknek, és arra kérték őket, hogy pontozzák, kit tartanak a leginkább vonzónak a hölgyek közül. A számítógép által szerkesztett képek abban különböztek, hogy egyes figurák vékonyabbak, míg mások teltebbek voltak. Minden résztvevőnek többször is pontoznia kellett az arcokat: összesen háromszor, kb. három nap különbséggel. Azok a férfiak, akik a kutatás részeként tíznapos intenzív harcászati kiképzésben vettek részt, az erőteljes, férfias női arcokhoz vonzódtak inkább – ők egyúttal komoly stresszhatásról is beszámoltak. A stressz nélkül élő kontrollcsoport tagjai ezzel szemben a vékonyabb, törékenyebb nőket tartották vonzóbbnak.

 

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Adatközlőink a szakítás indokaként egy igen prózai okot neveztek meg; azt, hogy szerelmüktől nem kaptak kódot okostelefonja képernyőzárjának feloldásához.

Van, akinek sikerül megtalálni élete párját (vagy hosszabb időre szóló partnerét), mások azonban bolyonganak az útvesztőben...

Fiatalos, még dolgozó, diplomás hatvanas nő (nevezzük Lilinek) jelent meg a mentálhigiénés tanácsadáson. 

Okkal feltételezhetnénk, hogy ma egyszerűbb megtalálni azt a bizonyos nagy Őt – a számok azonban mintha mégsem erre utalnának...

Milyen folyamatok vezetnek el ahhoz, amikor  a hosszú együttlét utáni szakítást, válást vagy a szeretett fél elveszté

Segítenek élni, túlélni, átélni és megélni az életet, hitet, reményt adnak a mindennapokban.