A Kalifornia Egyetem kutatói ennek a tendenciának kívántak utánajárni, és arra a megállapításra jutottak, hogy a szülők többsége nem az esetleges veszélyek miatt nem meri egyedül hagyni gyermekét, hanem azért, mert úgy érzi, a társadalom elítéli őt ezért.

Amint azt a Collabra című lapban ismertetett kutatást vezető Ashley Thomas kifejtette, azokról a gyerekekről, akiket a szüleik szándékosan hagytak otthon – például mert dolgozni vagy éppen kikapcsolódni mentek –, inkább érezték úgy a megkérdezettek, hogy veszélyben vannak, mint azokról, akiket a szüleik kényszerből hagyták magukra.

A vizsgálat során a kutatók a kísérletben résztvevőknek öt különféle helyzetet vázoltak fel, melyek mindegyikében egyedül hagyták a gyereket kevesebb, mint egy óra időtartamra. A szituációk között szerepelt például egy tízhónapos gyermek, akit negyedórára egy edzőterem mélygarázsában parkoló, hűvös kocsiban hagytak, illetve egy nyolcéves is, aki háromnegyed órán át egy kávézóban olvasgatott egyedül egy háztömbnyire az otthonától. A különféle helyzetekben egy dolgot változtattak meg mindig: az okot, amiért a szülő nem volt ott a gyereke mellett. Ezek között szerepelt olyan, hogy az anyát elütötte egy autó és rövid időre elveszítette a tudatát, de olyan is, ahol a szülő előre eltervezte, hogy egyedül hagyja a gyermekét, például mert dolgozni ment vagy találkozott a szeretőjével. Miután valamennyi esetet végigolvasták az alanyok, 1-10-ig terjedő skálán kellett értékelniük, hogy véleményük szerint mekkora veszélyben volt az egyedül maradt gyermek. Noha összességében valamennyi helyzetet inkább veszélyesnek érezték a megkérdezettek, azokra adtak magasabb pontszámot, ahol a szülő szándékosan, előre eltervezve hagyta magára gyermekét.

A kutatásban részt vevő Barbara Sarnecka megjegyezte, hogy a valóságban éppen a fordítottja igaz ennek, hiszen valójában akik szándékosan hagyják egyedül a gyermeküket, mindenféle óvintézkedéseket tudnak tenni, így ezek a gyerekek inkább vannak biztonságban, mint azok, akik váratlanul maradtak magukra. Az, hogy a többség ezt éppen fordítva gondolja, azt jelzi, hogy valójában a társadalom elítéli a tényt magát, hogy valaki egyedül hagyja a gyermekét. A megítéléseket egyébként az is befolyásolta, hogy az anya vagy az apa hagyta magára a gyereket – ha ugyanis az apa ment el dolgozni, azt inkább érezték kényszernek, így kevésbé veszélyesnek, mint amikor az anya tette ugyanezt.

A kutatók nagyon károsnak tartják az uralkodó nézetet, hogy a gyermek magára hagyása a szülő saját döntése alapján mindenképpen felelőtlen dolognak számít – emiatt ugyanis a gyerekek elveszítik függetlenségüket és a lehetőségüket arra, hogy megtanulják, hogyan kell bizonyos dolgokat egyedül megoldani, a szülőkben pedig alaptalan félelmeket ültet el mindez, hiszen már néhány percre sem mernek elmozdulni gyermekük mellől, nehogy a végén rendőrségi ügy legyen belőle.