A cukorbetegek házastársa is veszélyeztetett?
A BMC Medicine szakfolyóiratban ismertetett kutatás eredményei arra motiválhatják a házaspárokat, hogy közösen tegyenek a betegség kockázatának csökkentéséért. Kanadai kutatók a 2-es típusú diabétesz kialakulásának 26 százalékkal magasabb kockázatát mutatták ki azoknál, akiknek a házastársa is szenved a betegségben.
A szakemberek szerint ez azt jelzi a klinikumban dolgozó orvosoknak, hogy próbáljanak olyan stratégiákat kidolgozni, amelyek mindkét házastársat bevonják. A kanadai McGill Egyetemi Kórház kutatása során hat olyan vizsgálatot tekintettek át, amelyek az életkort, a gazdasági/társadalmi helyzetet és a diabétesz diagnosztizálásának módját vizsgálták összesen 75 498 házaspárnál. Szoros összefüggés mutatkozott abban, hogy a cukorbeteg személyek házastársaiban nagyobb eséllyel alakul ki szintén a betegség. A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy a házastárs diabétesze a betegség korai kimutatásának lehetséges eszköze is. Ha az egyik házastársban diabéteszt diagnosztizáltak, a másiknál is indokolttá válik a betegség jeleinek alaposabb monitorozása. A szakértők úgy vélik, az összefüggés fő oka az, hogy a házastársak átveszik egymástól az egészségtelen étkezési és életmódbeli szokásokat.
Agyalgó
A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. november 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
