Jelenlegi hely

Betegség mint szimbólum?

Érzelmek és betegségek
Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk?

A szomatikus (testi) betegedésekkel kapcsolatban a köztudatban sokszor szélsőséges, általában „egyfaktoros” megközelítések élnek: vagy mindent valamilyen patológiás testi folyamatra (biomedikális modell), vagy mindent pszichológiai folyamatokra (pszichológiai modell) vezetnek vissza. A köztudatban a pszichológiai folyamatok szerepére vonatkozóan ráadásul sokszor egymással gyökeresen ellentétes elképzelések is felfedezhetők. Egyes elképzelések szerint a negatív érzelmek – például a harag, a szorongás, a szomorúság – túlzott jelenléte vezethet különböző testi akár daganatos – megbetegedések kialakulásához. Más megközelítések éppen ennek az ellenkezőjét hirdetik, azaz a negatív érzelmek tagadását vagy tudattalanba szorítását (vagyis elfojtását) hangsúlyozzák.

 

 

A leegyszerűsítő pszichológiai magyarázatok közös pontja általában az az elképzelés, hogy a betegségeknek szimbolikus jelentésük lehet. A hátfájás abból alakul ki, hogy „valami ránk nehezedik és ezt a nyomást nem bírjuk tovább”, a gyomorfekély pedig abból, hogy „valamit nem tudunk pszichés szinten megemészteni”, vagy a trombózis egy (érzelmi/pszichés) elakadást szimbolizál, és folytathatnánk.

Negatív érzelmi állapotok és betegségek

A pszichológiai folyamatokat tekintve sok bizonyíték utal arra, hogy a negatív érzelmi állapotok és a testi megbetegedések között kapcsolat van. De az már hibás feltételezés, hogy a negatív érzelmek (vagy épp ezeknek a tagadása, elfojtása) önmagukban betegségekhez vezetnek. Az ilyen érzelmi és hangulati állapotok nemcsak a pszichiátriai zavarok – pl. depresszió, szorongásos zavarok, kényszerbetegség – fémjelzői, hanem különböző szomatikus (testi) betegségek kísérőjelenségei is. Két különböző zavar együttes előfordulását (azaz komorbiditását) vizsgáló kutatások szerint különböző testi betegségekben – például krónikus fájdalommal járó megbetegedésekben, daganatos betegségekben, allergiában, gyomor- és bélrendszeri megbetegedésekben, cukorbetegségben, asztmában, lisztérzékenységben – fokozott a pszichés zavarok előfordulása. De az összefüggés fordítva is igaz: a hangulati és szorongásos zavarokkal küzdő személyek között gyakoribbak a szomatikus betegségek...

Száműzzük-e negatív érzelmeinket?

Több kérdés merülhet fel bennünk: Tényleg száműzendőek a negatív érzelmek? Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk? Mennyiben járulnak hozzá a negatív érzelmek a testi betegségek kialakulásához? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a negatív érzelmek – szomorúság, féltékenység, harag, szégyen, bűntudat – rosszak, ezeket el kell kerülni, mert csak szenvedést okoznak. De elgondolkodtunk-e már azon, hogy mikor keletkeznek? Az érzelemkutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy az érzelmek olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyek számunkra jelentést hordoznak. Ez a jelentés egyrészt származhat az evolúció során megszerzett tudásunkból – például a mélység veszélyes, vagyis a szakadék szélén állva (általában) félelmet érzünk. Másrészt érzelem akkor keletkezik, ha egy eseményt a céljaink szempontjából fontosnak, relevánsnak ítélünk meg. Ebből következik, hogy ugyanaz a helyzet más-más érzelemhez vezethet, ha a célokat is figyelembe vesszük...

Általában nem szeretjük a negatív érzelmeket: nem szeretünk félni, rossznak érezzük a bűntudatot, szégyent, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számos megközelítés szerint az érzelmeknek nagyon fontos funkciói vannak: egyrészt felkészítik a szervezetet a cselekvésre. Például fenyegetés (és így félelem) esetén a menekülésre vagy a harcra. Másrészt a viselkedés szabályozásában is fontos szerepet töltenek be, például a bűntudat jóvátételre sarkall bennünket.  Továbbá az érzelmek kifejezése – azaz kimutatása – fontos szerepet tölt be a másokkal való kommunikációban. Például ha szomorúak vagyunk, ez segítségnyújtásra, támogatásra ösztönözheti a többieket. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban el tudjuk képzelni, hogy milyen érzelmet keltene, ha megtörténne – s ez szintén befolyásolja a viselkedésünket. Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az érzelmek – még a negatív érzelmek is – fontos és adaptív szerepet játszanak az egyén (és csoportja) életében.

A (negatív) érzelmek szabad – szociálisan elfogadható – kifejezése és megnevezése, úgy tűnik, több „útvonalon” keresztül is kifejtheti jótékony hatását. Egyrészt néhány kutatás azt mutatja, hogy ha képesek vagyunk megnevezni az adott (negatív) érzelmet („Most nagyon dühös vagyok Rád”’, „Rendkívül csalódottnak éreztem magam”), az csökkenti az adott érzelem szubjektív intenzitását. Ezzel összhangban néhány agyműködést vizsgáló kutatás arra is rámutatott, hogy önmagában az érzelmek megnevezése csökkenti az amygdala, az egyik érzelmi központ aktivitását. Az érzelmek megnevezése továbbá segítheti a helyzet vagy akár saját reakciónk megértését, és segíthet a céljainkra vagy az éppen felbukkanó korlátokra irányítani a figyelmet. Hosszú távon az őszinte érzelemkifejezés – amennyiben a partner is fogadóképes rá – valójában erősíti a szociális kapcsolatokat...

Rossz úton járunk, ha a negatív érzelmeket kiáltjuk ki minden rossz okozójának – mindennapi életünk, terveink és viselkedésünk alakulásában megvan a helyük. Akkor van baj, ha elkezdjük ezeket az érzelmi élményeket rossznak címkézni, s mindenáron meg akarunk szabadulni tőlük. Ilyenkor ugyanis az érzelem megszüntetésére koncentráljuk az erőnket, nem pedig az érzelmet kiváltó helyzet kezelésére, megértésére összpontosítjuk az energiáinkat...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. április

  • Rendhagyó riport a pszichiátriáról

    Ő az, aki csak annyival tud többet egy pszichológusnál, hogy nyugtatókat ír fel. Ő az, aki az elmeosztály sötétjében les a szegény páciensekre. Aki még mindig elektrosokkal kezel, és aki néha őrültebb a betegeinél is. Ő az, aki a legvadabb emberből is képes kihozni a jót, és segítségével mindenki képes a teljesítménye maximumát nyújtani. Ő az, akinek segítségével elkapják a sorozatgyilkosokat. Vagy mégsem? A pszichiátereket övező városi legendákról őszintén dr. Purebl Györggyel, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökével.

  • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    A kapcsolat megromlásához számtalan út vezethet, sokféle jel mutathatja a bajt. A valódi problémát nem a konfliktusok, az esetleges veszekedések jelentik, hiszen ha a két fél a vitán keresztül eljut a közös megoldásig, ez a folyamat és annak sikere erősítheti a kapcsolatot… Ha a konfliktusok megbeszélése negatív eredménnyel zárul, a felek eltávolodhatnak egymástól… John Gottmann amerikai családterapeuta szerint a „negatív egyenleget” mutató párok kapcsolatában tartósan fennállnak olyan jellegzetes előjelek, amelyek nagy valószínűséggel a kapcsolat megromlásához, esetlegesen szakításhoz vezethetnek. Ezeket a jósló jeleket négy nagy csoportba osztotta, s a kapcsolat megromlását, majd a kapcsolat befejezését, a válást megidéző jeleket szimbolikusan az Apokalipszis négy lovasának nevezte el

  • Szexualitás a szülés után

    A szülés okozta testi változások miatt a nők gyakran testképzavarral küzdenek, úgy érzik, szexuális vonzerejük csökkent. Gyakran gátló tényező a gyermekkel kapcsolatos túlzott aggodalmaskodás, amiben az apa is osztozhat, sőt, esetleg ő “gerjeszti”. A szülő(k) fél(nek) attól, hogy “zajongásukkal” felébresztik a gyereket, vagy a szexbe “feledkezve” nem hallják meg, hogy felébredt, nem észlelik, ha valami baja van, stb. Egészen fiatal csecsemőkkel kapcsolatban is tartanak attól, hogy a gyerek olyat lát, hall, ami károsan befolyásolja a további fejlődését. Ez teljesen alaptalan, a szülők mégis csak „lábujjhegyen” mernek szeretkezni, nem tudnak kellőképpen egymásra figyelni, fél szemüket-fülüket a gyerekre irányítják.

  • Egyszer volt, hol nem volt...

    Bizonyára Önök is tapasztaltak magukban bizonyos félelmet, amikor azt látták, hogy a gyermek fegyverrel játszik, feketét rajzol, szereti a harcolós játékokat vagy meséket, a királylány helyett a banyával azonosul a mesében, vagy éppen a halálról kérdez. Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gyermekét, miért járnak időnként mindenféle furcsaságok a fejében.
    Önmagában jó jelenség, ha valamit a gyermekek – direkt vagy kevésbé direkt – módon megmutatnak. A fantázia, a játék az egyik legjobb eszköz az őket foglalkoztató érzések, konfliktusok önálló feldolgozásában és az élet dolgainak elrendezésében. Ha ez jól működik, már önmagában egyfajta érettségnek tartja a mai gyermekpszichológia.

ÉS MÉG: A cipőpertli – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa„Hol a boldogság mostanában?”Milyen a jól működő család?Anyalelkű apák és apalelkű anyákCsaládi „tartozások” – a kínai családmodell változásának dilemmái • Miért nehéz az iskolatáska?A „zugtanuló”Az értelmetlen egyetértésUtazás az alvás barlangjábaA kényszersírás és az emocionális sírásElső fecskének lenni nehéz • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk.

A legritkább esetben fordul elő, hogy azt mondjuk: MOST boldog vagyok.

A közösséggel egy hullámhosszon lenni megnyugtató, kilógni viszont kínos, mert ez az elszigetelődés előszobája.

Nem szeretném, ha a halálos ágyamon a legfontosabb dolog, amire emlékezhetek, egy céges számviteli projekt lenne…

Az aranyos babaarc befolyással lehet ítélőképességünkre, preferenciáinkra, agyi működésünkre, első benyomásainkra, párválasztásunkra, de akár vásárlási szokásainkra is.

Az egyéni kronotípus határozza meg az ember alvási preferenciáját.