Jelenlegi hely

Betegség mint szimbólum?

Érzelmek és betegségek
Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk?

A szomatikus (testi) betegedésekkel kapcsolatban a köztudatban sokszor szélsőséges, általában „egyfaktoros” megközelítések élnek: vagy mindent valamilyen patológiás testi folyamatra (biomedikális modell), vagy mindent pszichológiai folyamatokra (pszichológiai modell) vezetnek vissza. A köztudatban a pszichológiai folyamatok szerepére vonatkozóan ráadásul sokszor egymással gyökeresen ellentétes elképzelések is felfedezhetők. Egyes elképzelések szerint a negatív érzelmek – például a harag, a szorongás, a szomorúság – túlzott jelenléte vezethet különböző testi akár daganatos – megbetegedések kialakulásához. Más megközelítések éppen ennek az ellenkezőjét hirdetik, azaz a negatív érzelmek tagadását vagy tudattalanba szorítását (vagyis elfojtását) hangsúlyozzák.

 

 

A leegyszerűsítő pszichológiai magyarázatok közös pontja általában az az elképzelés, hogy a betegségeknek szimbolikus jelentésük lehet. A hátfájás abból alakul ki, hogy „valami ránk nehezedik és ezt a nyomást nem bírjuk tovább”, a gyomorfekély pedig abból, hogy „valamit nem tudunk pszichés szinten megemészteni”, vagy a trombózis egy (érzelmi/pszichés) elakadást szimbolizál, és folytathatnánk.

Negatív érzelmi állapotok és betegségek

A pszichológiai folyamatokat tekintve sok bizonyíték utal arra, hogy a negatív érzelmi állapotok és a testi megbetegedések között kapcsolat van. De az már hibás feltételezés, hogy a negatív érzelmek (vagy épp ezeknek a tagadása, elfojtása) önmagukban betegségekhez vezetnek. Az ilyen érzelmi és hangulati állapotok nemcsak a pszichiátriai zavarok – pl. depresszió, szorongásos zavarok, kényszerbetegség – fémjelzői, hanem különböző szomatikus (testi) betegségek kísérőjelenségei is. Két különböző zavar együttes előfordulását (azaz komorbiditását) vizsgáló kutatások szerint különböző testi betegségekben – például krónikus fájdalommal járó megbetegedésekben, daganatos betegségekben, allergiában, gyomor- és bélrendszeri megbetegedésekben, cukorbetegségben, asztmában, lisztérzékenységben – fokozott a pszichés zavarok előfordulása. De az összefüggés fordítva is igaz: a hangulati és szorongásos zavarokkal küzdő személyek között gyakoribbak a szomatikus betegségek...

Száműzzük-e negatív érzelmeinket?

Több kérdés merülhet fel bennünk: Tényleg száműzendőek a negatív érzelmek? Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk? Mennyiben járulnak hozzá a negatív érzelmek a testi betegségek kialakulásához? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a negatív érzelmek – szomorúság, féltékenység, harag, szégyen, bűntudat – rosszak, ezeket el kell kerülni, mert csak szenvedést okoznak. De elgondolkodtunk-e már azon, hogy mikor keletkeznek? Az érzelemkutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy az érzelmek olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyek számunkra jelentést hordoznak. Ez a jelentés egyrészt származhat az evolúció során megszerzett tudásunkból – például a mélység veszélyes, vagyis a szakadék szélén állva (általában) félelmet érzünk. Másrészt érzelem akkor keletkezik, ha egy eseményt a céljaink szempontjából fontosnak, relevánsnak ítélünk meg. Ebből következik, hogy ugyanaz a helyzet más-más érzelemhez vezethet, ha a célokat is figyelembe vesszük...

Általában nem szeretjük a negatív érzelmeket: nem szeretünk félni, rossznak érezzük a bűntudatot, szégyent, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számos megközelítés szerint az érzelmeknek nagyon fontos funkciói vannak: egyrészt felkészítik a szervezetet a cselekvésre. Például fenyegetés (és így félelem) esetén a menekülésre vagy a harcra. Másrészt a viselkedés szabályozásában is fontos szerepet töltenek be, például a bűntudat jóvátételre sarkall bennünket.  Továbbá az érzelmek kifejezése – azaz kimutatása – fontos szerepet tölt be a másokkal való kommunikációban. Például ha szomorúak vagyunk, ez segítségnyújtásra, támogatásra ösztönözheti a többieket. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban el tudjuk képzelni, hogy milyen érzelmet keltene, ha megtörténne – s ez szintén befolyásolja a viselkedésünket. Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az érzelmek – még a negatív érzelmek is – fontos és adaptív szerepet játszanak az egyén (és csoportja) életében.

A (negatív) érzelmek szabad – szociálisan elfogadható – kifejezése és megnevezése, úgy tűnik, több „útvonalon” keresztül is kifejtheti jótékony hatását. Egyrészt néhány kutatás azt mutatja, hogy ha képesek vagyunk megnevezni az adott (negatív) érzelmet („Most nagyon dühös vagyok Rád”’, „Rendkívül csalódottnak éreztem magam”), az csökkenti az adott érzelem szubjektív intenzitását. Ezzel összhangban néhány agyműködést vizsgáló kutatás arra is rámutatott, hogy önmagában az érzelmek megnevezése csökkenti az amygdala, az egyik érzelmi központ aktivitását. Az érzelmek megnevezése továbbá segítheti a helyzet vagy akár saját reakciónk megértését, és segíthet a céljainkra vagy az éppen felbukkanó korlátokra irányítani a figyelmet. Hosszú távon az őszinte érzelemkifejezés – amennyiben a partner is fogadóképes rá – valójában erősíti a szociális kapcsolatokat...

Rossz úton járunk, ha a negatív érzelmeket kiáltjuk ki minden rossz okozójának – mindennapi életünk, terveink és viselkedésünk alakulásában megvan a helyük. Akkor van baj, ha elkezdjük ezeket az érzelmi élményeket rossznak címkézni, s mindenáron meg akarunk szabadulni tőlük. Ilyenkor ugyanis az érzelem megszüntetésére koncentráljuk az erőnket, nem pedig az érzelmet kiváltó helyzet kezelésére, megértésére összpontosítjuk az energiáinkat...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.