Jelenlegi hely

Betegség mint szimbólum?

Érzelmek és betegségek
Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk?

A szomatikus (testi) betegedésekkel kapcsolatban a köztudatban sokszor szélsőséges, általában „egyfaktoros” megközelítések élnek: vagy mindent valamilyen patológiás testi folyamatra (biomedikális modell), vagy mindent pszichológiai folyamatokra (pszichológiai modell) vezetnek vissza. A köztudatban a pszichológiai folyamatok szerepére vonatkozóan ráadásul sokszor egymással gyökeresen ellentétes elképzelések is felfedezhetők. Egyes elképzelések szerint a negatív érzelmek – például a harag, a szorongás, a szomorúság – túlzott jelenléte vezethet különböző testi akár daganatos – megbetegedések kialakulásához. Más megközelítések éppen ennek az ellenkezőjét hirdetik, azaz a negatív érzelmek tagadását vagy tudattalanba szorítását (vagyis elfojtását) hangsúlyozzák.

 

 

A leegyszerűsítő pszichológiai magyarázatok közös pontja általában az az elképzelés, hogy a betegségeknek szimbolikus jelentésük lehet. A hátfájás abból alakul ki, hogy „valami ránk nehezedik és ezt a nyomást nem bírjuk tovább”, a gyomorfekély pedig abból, hogy „valamit nem tudunk pszichés szinten megemészteni”, vagy a trombózis egy (érzelmi/pszichés) elakadást szimbolizál, és folytathatnánk.

Negatív érzelmi állapotok és betegségek

A pszichológiai folyamatokat tekintve sok bizonyíték utal arra, hogy a negatív érzelmi állapotok és a testi megbetegedések között kapcsolat van. De az már hibás feltételezés, hogy a negatív érzelmek (vagy épp ezeknek a tagadása, elfojtása) önmagukban betegségekhez vezetnek. Az ilyen érzelmi és hangulati állapotok nemcsak a pszichiátriai zavarok – pl. depresszió, szorongásos zavarok, kényszerbetegség – fémjelzői, hanem különböző szomatikus (testi) betegségek kísérőjelenségei is. Két különböző zavar együttes előfordulását (azaz komorbiditását) vizsgáló kutatások szerint különböző testi betegségekben – például krónikus fájdalommal járó megbetegedésekben, daganatos betegségekben, allergiában, gyomor- és bélrendszeri megbetegedésekben, cukorbetegségben, asztmában, lisztérzékenységben – fokozott a pszichés zavarok előfordulása. De az összefüggés fordítva is igaz: a hangulati és szorongásos zavarokkal küzdő személyek között gyakoribbak a szomatikus betegségek...

Száműzzük-e negatív érzelmeinket?

Több kérdés merülhet fel bennünk: Tényleg száműzendőek a negatív érzelmek? Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk? Mennyiben járulnak hozzá a negatív érzelmek a testi betegségek kialakulásához? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a negatív érzelmek – szomorúság, féltékenység, harag, szégyen, bűntudat – rosszak, ezeket el kell kerülni, mert csak szenvedést okoznak. De elgondolkodtunk-e már azon, hogy mikor keletkeznek? Az érzelemkutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy az érzelmek olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyek számunkra jelentést hordoznak. Ez a jelentés egyrészt származhat az evolúció során megszerzett tudásunkból – például a mélység veszélyes, vagyis a szakadék szélén állva (általában) félelmet érzünk. Másrészt érzelem akkor keletkezik, ha egy eseményt a céljaink szempontjából fontosnak, relevánsnak ítélünk meg. Ebből következik, hogy ugyanaz a helyzet más-más érzelemhez vezethet, ha a célokat is figyelembe vesszük...

Általában nem szeretjük a negatív érzelmeket: nem szeretünk félni, rossznak érezzük a bűntudatot, szégyent, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számos megközelítés szerint az érzelmeknek nagyon fontos funkciói vannak: egyrészt felkészítik a szervezetet a cselekvésre. Például fenyegetés (és így félelem) esetén a menekülésre vagy a harcra. Másrészt a viselkedés szabályozásában is fontos szerepet töltenek be, például a bűntudat jóvátételre sarkall bennünket.  Továbbá az érzelmek kifejezése – azaz kimutatása – fontos szerepet tölt be a másokkal való kommunikációban. Például ha szomorúak vagyunk, ez segítségnyújtásra, támogatásra ösztönözheti a többieket. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban el tudjuk képzelni, hogy milyen érzelmet keltene, ha megtörténne – s ez szintén befolyásolja a viselkedésünket. Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az érzelmek – még a negatív érzelmek is – fontos és adaptív szerepet játszanak az egyén (és csoportja) életében.

A (negatív) érzelmek szabad – szociálisan elfogadható – kifejezése és megnevezése, úgy tűnik, több „útvonalon” keresztül is kifejtheti jótékony hatását. Egyrészt néhány kutatás azt mutatja, hogy ha képesek vagyunk megnevezni az adott (negatív) érzelmet („Most nagyon dühös vagyok Rád”’, „Rendkívül csalódottnak éreztem magam”), az csökkenti az adott érzelem szubjektív intenzitását. Ezzel összhangban néhány agyműködést vizsgáló kutatás arra is rámutatott, hogy önmagában az érzelmek megnevezése csökkenti az amygdala, az egyik érzelmi központ aktivitását. Az érzelmek megnevezése továbbá segítheti a helyzet vagy akár saját reakciónk megértését, és segíthet a céljainkra vagy az éppen felbukkanó korlátokra irányítani a figyelmet. Hosszú távon az őszinte érzelemkifejezés – amennyiben a partner is fogadóképes rá – valójában erősíti a szociális kapcsolatokat...

Rossz úton járunk, ha a negatív érzelmeket kiáltjuk ki minden rossz okozójának – mindennapi életünk, terveink és viselkedésünk alakulásában megvan a helyük. Akkor van baj, ha elkezdjük ezeket az érzelmi élményeket rossznak címkézni, s mindenáron meg akarunk szabadulni tőlük. Ilyenkor ugyanis az érzelem megszüntetésére koncentráljuk az erőnket, nem pedig az érzelmet kiváltó helyzet kezelésére, megértésére összpontosítjuk az energiáinkat...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.