A krónikus betegségek és a pszichoszomatika – A szakmák párbeszéde
A pszichoszomatika kiindulópontja nem a pszichiátria és nem a pszichoterápia, hanem a szomatikus medicina, elsősorban a háziorvosi alapellátás. Ott dől el a betegségek és a betegek sorsa, mert ott határozódik meg a hozzáállás és a kezelés mikéntje. A kezdet kezdete az orvosi beszélgetés, az emberi odafordulás, melynek megvannak a világos szakmai minőségi irányelvei. Lényegében ugyanez a helyzet az összes egyéb szakorvosi és a kórházi ellátásban is.
A Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság fenti témában rendezi 4. pszichoszomatikus konferenciáját 2013. november 15-én.
A svájci pszichológus szerző, J. G. Kollbrunner néhány évvel ezelőtt informatív – és egyúttal harcosan provokáló – könyvet írt „A pszichoszomatika újraélesztése” címmel, amely 699 oldalon részletezi a pszichoszomatika sokrétű problématömegét. A lényegét talán úgy lehet megfogalmazni, hogy a pszichoszomatika nem „halott”, hanem nagyon széttagolt, még a szükséges interdiszciplináris szemlélet mellett is bonyolult képződmény.
Meg kell állapítanunk, hogy a gyakorlati medicina számos területeken mellőzi, sőt nem veszi figyelembe a pszichoszomatika jelentőségét – ugyanakkor páciensek nagy tömegei nagyon is tudják, vagy legalábbis érzik, hogy egészségük és közérzetük messzemenően függ a lelki, ezen keresztül pedig a társas ill. társadalmi problémáktól és konfliktusoktól.
A környezeti hatások szerepe
A téma egyik központi kérdése, hogy az egyéni és szociális megterhelések (összefoglalva a stresszhatások és az ezekkel való megbirkózás) hogyan károsíthatják egészségünket.
A világ szakmai irodalmának sok-sok szerzője (pl. Engel, Novack, Fava, Friedrich, Maio) újra és újra megállapítja: a mai medicina egyik nagy útvesztője az egyoldalú biológiai irányultság, a technikai orientáltság, a „mérhetőség” preferálása, ezzel szemben hiányzik a páciensek lelki életével való foglalkozás, elhanyagolódik a társadalmi, kulturális és gazdasági környezet jelentősége, az orvostudomány keveset törődik az orvosi beszélgetés és az orvos-beteg kapcsolat fontosságával.
Világszerte számos vizsgálat kimutatja, hogy a páciensek legalább 30 százaléka komoly lelki problémákkal és pszichoszomatikus panaszokkal küzd – ezek a problémák azonban nem kerülnek terítékre, mert mind a páciensek, mind az orvosok a biológiai gondolkodás rabjai. Ez sok frusztrációt és pluszmunkát okoz a gyógyító munkában, s nem utolsósorban sok-sok pénzbe kerül – elég, ha a sok feleslegesen megismételt technikai diagnosztikára utalunk.
A pszichoszomatika helye itthon és külföldön
A magyarországi egészségügynek nincs pszichoszomatikai koncepciója. A pszichiátria a súlyos mentális zavarokkal való foglalkozásra fókuszál, így az „enyhébb” zavarok elhanyagolódnak, pedig ezek társadalmi jelentősége a tömeges előfordulás miatt nem kisebb, sőt feltehetően nagyobb. Nincs szervezett ellátás, a szakszemélyzet képzése és továbbképzése elégtelen, s messzemenően hiányoznak az anyagi források. A helyi kezdeményezések, a lokális vagy időleges akciók, részrendezvények nem állnak össze egységes ellátási struktúrává.
A pszichoszomatika orvostudományon belüli pozíciója az egyes országokban igen különböző. Messzemenően önálló szakterületként működik Németországban és Japánban, ám a legtöbb országban a pszichiátria „alágazataként” szerveződik – de legalább szerveződik: létezik meghatározott struktúrája és vannak megfogalmazott működési elvei (USA, Anglia, Svájc, Ausztria). Sok országban nem létező diszciplina, s ez gyakran egészségpolitikai akarat is.
Az alapellátás jelentősége
A pszichoszomatika kiindulópontja nem a pszichiátria és nem a pszichoterápia, hanem a szomatikus medicina, elsősorban a háziorvosi alapellátás. Ott dől el a betegségek és a betegek sorsa, mert ott határozódik meg a hozzáállás és a kezelés mikéntje. A kezdet kezdete az orvosi beszélgetés, az emberi odafordulás, melynek megvannak a világos szakmai minőségi irányelvei. Lényegében ugyanez a helyzet az összes egyéb szakorvosi és a kórházi ellátásban is.
Az orvosi pszichoszomatikus diagnózis és az ellátás további szervezése, a beteg „vezetése” az orvosok – elsősorban a háziorvosok – feladata marad hosszabb távon is. A háziorvos odafigyelése, türelme, kompetenciái és aktivitása dönti el, hogy adott esetben például a beteg pszichoterápiás kezelésbe kerül-e, ami lehet orvosi vagy pszichológusi szakpszichoterápia. A háziorvosnak arra is ügyelnie kell, hogy ilyen esetben általában nem ajánlatos pszichiáterről beszélnie, mert ez a betegben ellenállást válthat ki, abszurdnak tarthatja és elutasítja. A háziorvos teendője a koordináció, adott esetben más orvosi szakmák konzultatív bevonásával, s a pszichoterapeutával való együttműködés során is. Természetesen kiemelten fontos téma a pszichiátriával meglevő átfedések komplex jellege s azok konstruktív megoldása.
Ide kívánkozik a német pszichoszomatikus társaság mottója: Nem a kevesebb szomatikus odafordulás a cél, hanem a több pszichés gondozás.
Ez a mondat jól kifejezi a pszichoszomatika sajátos vonását, a testi és a lelki oldal együvé tartozását – így a pszichoszomatika „integrált”, az egész medicinában jelen van, vagyis minden orvos bizonyos értelemben pszichoszomatikus is. Ugyanakkor a „szakpszichoszomatika” már az orvosok és pszichológusok speciális, elmélyültebb szaktudása, melyet célzottan meg kell szerezni. Ugyanez érvényes a pszichoszomatikával foglakozó pszichológus pszichoterapeutákra is. A pszichoszomatikai pszichoterapeuta modifikált stratégiával dolgozik: ez a szakértői szint, illetve csoport műveli – és szervezi – a pszichoszomatikát mint szakmát, és mint tudományt.
Szakmák együttműködése
Mindez megköveteli a résztvevő szakmák interdiszciplináris kooperációját, valamint az ellátási struktúrák és a lokális terápiás lehetőségek ismeretét. Az együttműködésre, az összefogásra azért is szükség van, mert az egyes szakágak képviselőinek soha nincsen s nem is lehet teljes tudásuk – sem elméletileg, sem a gyakorlatban, sem a konkrét páciensre vonatkozólag –, mindenki fél tudással rendelkezik, s ezt a beteg is észreveszi.
Hagyományos konferenciánk ebben az évben az ún. komplex-krónikus betegségek problematikáját veszi górcső alá. Ezen betegségek köre igen nagy, részét képezik minden orvosi szakmai területnek– definíciójuk azonban nem egységes, s nincsen általánosan elfogadott lista ezekről a betegségekről. Fő jellemzőjükként általában azt hangsúlyozzák, hogy gyógyíthatatlanok, az életet végigkísérik, lefolyásukban – amely gyakran hullámzó – és kiváltásukban a biológiai mozzanat mellett lényeges pszichés és társadalmi mozzanatok játszanak szerepet. A kórképek multikauzális eredetűek, és gyakran komplex testi, lelki és szociális következményekkel járnak. A szakirodalom általában nem beszél egyoldalúan pszichés okokról, hanem komplex oki, kiváltási és lefolyásbeli összefüggésekről, melynek részletei sok esetben ma sem ismertek.
Betegségcsoportok a pszichoszomatikában
Ezen betegségek egy csoportja a pszichoszomatika történetében sajátos szerepet játszik. Franz Alexander, a magyar származású amerikai pszichoszomatikus professzor egy nagy hatású könyvében főleg 7 betegséggel foglalkozott (gasztrointesztinális zavarok, légzési zavarok, szív-és keringési zavarok, fejfájás, bőrbetegségek, anyagcsere-betegségek, mozgásszervi betegségek, szexuális zavarok) s pszichoszomatikus jellegüket írta le 1950-ben – a „hét szent betegségnek” nevezve ezeket. Sajnos a leírás túlpszichologizált jellege miatt a könyv tényleges értékei ellenére is kikerült a tudományos viták középpontjából, sőt túlzásai következtében talán „ártott” is a pszichoszomatika ügyének, támadható volt. Mai megfogalmazással: szemlélete nem volt eléggé komplex. És mégis: a modern medicina szakirodalma sajátos módon épp ezekkel, mint komplex-krónikus betegségekkel kiemelten foglalkozik. Ezt a betegségcsoportot foglalják össze „civilizációs betegségek” megjelöléssel – ez a név is a környezeti hatások jelentőségét sugallja.
A pszichoszomatika körébe tartozó másik nagy betegségcsoportot a szomatoform zavarok alkotják. A pszichoszomatika mint ellátási rendszer hagyományosan foglalkozik továbbá a „neurotikus szintű” szorongásos zavarok és affektív zavarok (depresszió) terápiájával – itt igen lényeges az átfedés a pszichiátriával és a pszichoterápiával, meghatározó ebben a terapeuta identitása, ill. az ellátó intézmény jellege. A pszichoszomatika negyedik fontos jelenségcsoportja a szomatikus betegségekre és gyógyeljárásokra reakcióként kialakuló pszichés zavarokat öleli fel.
* * *
A Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság november 15-i tudományos konferenciájának célja: a betegek jobb ellátásának elősegítése (funkciók, aktivitás, életvitel) és az ellátó rendszer nehézségeinek megvitatása.
A konferencia elméleti hátterében 6 keretkoncepció áll
- Az első az ún. bio-pszicho-szociális medicina, mely G.L.Engel (1997) óta az egész világon fokozatosan elfogadott orvostudományi alapkoncepció.
- A második az ún. neuro-pszicho-immuno-endokrinológia koncepciója, melynek alaptétele, hogy ez a rendszer az emberi szervezet működéseit aktív és komplex módon szabályozza, s így egészség és betegség zálogaként értelmezendő, melyben a rendszer regulációs egyensúlyzavarai képezik a lényeges momentumot.
- A harmadik kérdéscsoport az egészség-betegség genetikai meghatározottságát, annak („epigenetikai”) relativitását, a környezeti és a magatartási faktorok szerepét veszi számba.
- A negyedik kérdéscsoport az emocionalitás, az affektivitás szerepét vizsgálja az egészség megtartásában, illetve a betegségek előidézésében
- Az ötödik kérdéscsoport a már említett stressz-problematika.
- A hatodik téma a tény, hogy a kezelés, az ellátás mikéntje kihat a betegségek lefolyására, s ez összefügg az ellátórendszer állapotával.
A konferenciát előadás vezeti be, majd az esetmegbeszélő munkacsoportok az egyes betegségek (illetve szakmák) pszichoszomatikus összefüggéseit, a kapcsolódó ellátási problémákat hivatottak megvitatni. Ez a fajta esetmegbeszélés nem Bálint-csoport típusú: a klinikai jellegű, előkészített esettanulmány ismertetését követően interdiszciplináris, integratív módon történő megbeszélésre kerül sor. Indítványozni fogjuk, hogy a megalakult munkacsoportok vállalkozzanak további együttes működésre s váljanak egy megújuló magyarországi pszichoszomatika forrásaivá! Ennek az is célja, hogy világossá váljon az egyes orvosi szakmák specifikus pszichoszomatikai profilja. Ezeket a betegségeket többnyire kizárólag szomatikus elvek alapján kezelik. A bio-pszicho-szociális szemlélet viszont mind a szomatikus, mind a pszicho-szociális szempontot fókuszban tartja, a pszichoterápia gyakorlatában azonban gyakran a szomatikus oldal válik problematikussá.
A konferencia helyszíne: SE Nagyvárad téri elméleti tömb – NET – épülete.
További információk a konferenciával kapcsolatban és lehetőség interaktív jellegű javaslatokra: www.balinttarsasag.hu