Hirdetés

Nem vonzódom hozzá, már csak szeretem, mint egy barátot

16 éve élek a volt párommal. 7 évvel ezelőtt már volt egy krízis a kapcsolatunkban, akkor szakított velem, de pár hónappal később (ezalatt egy fedél alatt éltünk, mert közös a lakásunk és pénzügyileg megterhelő lett volna az albérlet) újra megpróbáltuk. Ez igazából
szerintem azért történt, mert nekem kialakulóban volt egy új kapcsolatom, szerettem volna elköltözni és megijedt ettől. 2019 elején újból krízisbe kerültünk. Előtte már egy ideje romlott egyfolytában. Ha bárhová elmentünk, mindig veszekedés lett a vége (a párom elég
türelmetlen velem és úgy általában mindenkivel, ha valami nem tetszik neki, szinte robban, vagy duzzog), ezért ezek a dolgok is lecsökkentek a minimálisra. Az utolsó pár hónapban pedig szinte már nem is szólt hozzám. Ha otthon voltunk, telefonálgatott vagy üzeneteket váltott másokkal, vagy aludt. Vagy elment otthonról. Amikor próbáltam ezt jelezni felé, megsértődött, elbagatellizálta, de megbeszélni nem lehetett vele. Odáig jutottam, hogy kiköltöztem a nappaliba, mert így már nem szerettem volna vele testi kapcsolatot létesíteni, mert nem kívántam, hogy csak úgy legyünk együtt. Megbeszélni utána sem tudtuk a dolgokat, maximum ha veszekedésbe keveredtünk és akkor megint csak egymás fejéhez vágtunk mindent. Az is nehezíti a helyzetet, hogy ő azt állítja, nem emlékszik rengeteg olyan dologra, amik amúgy megtörténtek és nekem baromira fájtak. Mivel megbeszélni nem tudtam vele a helyzetet, egy idő után elcsendesedtem, mert így együtt lakni sem tudtam vele (erre most azért volt szükség, mert a közös kutyusunk nagyon súlyos szívbetegségben szenvedett és a gondozását, az éjszakai kórházlátogatásokat egyikünk sem tudta volna egyedül végigcsinálni. Fizikailag és érzelmileg is nagyon megterhelő volt.) A kutyust decemberben el kellett engednünk és én szeretnék elköltözni. A vírushelyzet kicsit hátráltatott, és az is bánt, hogy tisztázni sem tudtuk a kettőnk dolgát, de most már menni szeretnék. Már nem érzek magamban késztetést a kapcsolat megjavítására, nem vonzódom hozzá. Már csak szeretem, mint egy barátot. Viszont nemrég elmondta, hogy bár egyszer sem próbált közeledni igazán hozzám, egyszer sem fejezte ki a szerelmét felém a közel 1,5 év alatt, azt gondolta, hogy én benne lennék egy újrakezdésben (gondolom, abból gondolta, hogy lehetséges, mert már nem veszekszem, de ennek nem ez volt az oka, hanem mert már nem akartam bántani, nem bírtam elviselni ezt a helyzetet, ezért kicsit magamba fordultam). Úgy gondolom, hogy ő csak az egzisztenciát félti, a megszokáshoz ragaszkodik és fél újrakezdeni, és biztos, hogy szeret még valamennyire, de nem igazán érzem rajta sem, hogy szeretné rendbe hozni.
Miért nem akar elengedni, vagy legalább megpróbálni külön? Kényelemből? Félelelemből? Nem értem. Ő 42 éves, én 34.


Kedves Vica!

Úgy tűnik, hogy mindketten nehezen lépnek, miközben már alig maradt közös szál Önök között. A közös lakás (és kutya) szoros kötelék, nem lehet tudni, maradt-e még valami. Ugyanakkor fontos, hogy egyszer már újrakezdték, és ez kitartott pár évig. Talán megér annyit egy ilyen hosszú kapcsolat, hogy egy kicsit törődjenek vele. Érdemes lenne párterápiára jelentkezniük, ami segíthet felkutatni a kapcsolatban lévő tartalékokat, és segít újra közös nyelvet találni Önök között. Ha jól értem, akkor a beszélgetés korábban sem volt nagy erőssége a kapcsolatuknak, a terápia segíthet elindítani valamilyen kommunikációt. Az újrakezdés, megújítás egy hosszabb folyamat. Ha nem kezdenek terápiát, akkor is érdemes időt szánni rá. Lehetne randevúzni, elutazni, közös programokat szervezni, és ha ebben sikerül közelebb kerülni, akkor lehet gondolkozni a folytatáson. Ha a fenti lépéseket megspórolják, akkor az újrakezdés eredménye csak időleges lehet, mert ugyanazokba a dolgokba fognak belebotlani, amelyekbe eddig is. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés