Jelenlegi hely

Nem engedi magát szeretni

Tisztelt Szakértő!

Megpróbálom a lehető legjobban felvezetni azt, amiben segítséget szeretnék kérni. Van egy fiú, akivel összeismerkedtem, az előzőekhez képest ő teljesen más, végre nem egy gyerekes gondolkodású, komolytalan, teljesen ennek az ellentettje, intelligens, udvarias, kedves, őszinte. A probléma az, hogy nagyjából 1 hét ismeretség után összejöttünk, ami iszonyat kevés idő, és gyorsan történt mindent, 3 hét után előjöttek a gondok, és az a helyzet, hogy nem érzi jól magát, nem megy neki ez az egész, és hihetetlenül feszült, ezt azzal magyarázta, hogy volt egy 4 és fél éves kapcsolata és őt dobták ki, azt nagyon megszenvedte, és ennek már kb. 2 éve, azóta nem tud senkit sem közel engedni magához, voltak azóta 3 hetes, 1 hónapos kapcsolatai, és ugyanúgy előjött ez, hogy feszült, nem tud feloldódni, nem engedi magát szeretni - azt remélte, hogy nálam ez nem fog előjönni, mert úgy érzi, tényleg megtalálta azt a lányt, akiért megéri, de nem tudja, mi erre a megoldás. Azt mondja, agyban tudja, mit kellene tennie, de legbelül valami nem engedi, hogy közel kerüljek hozzá. Attól tart, hogy megint csalódás lesz a vége, de én elmondtam neki és tudja is, hogy nem az a fajta lány vagyok, mégis azt mondja, hogy akar engem, de feszült, amikor jön hozzánk, feszült, ha én megyek hozzájuk, és nem tud feloldódni.

Próbáltam elterelni ezeket a gondolatokat, más témákról beszélni vele, de nagyon makacs, és nem hagyja, hogy segítsek, könnyen feladja, most hivatalosan szakított velem, de közben felhív és azt mondja, hogy minden percben eszébe jutok és hiányzom neki, megbánta, hogy egy ilyen lánnyal ilyet tett, és erre vágyott és vágyik is, hogy boldog párkapcsolatban legyen, de nem tud magához közel engedni senkit, és szerinte ha velem nem lesz boldog, akkor senkivel sem, hiába mondtam neki, hogy 1 hónap kevés idő, azt mondja, hogy szerinte már ki kellett volna alakulni valaminek, nem nálam van a gond, hanem nála, és egyszerűen úgy érzi, nem alkalmas a párkapcsolatra emiatt. Most arra jutottunk, hogy heti egy alkalommal
találkozunk, és meglátjuk mi lesz,  de ő nem tud barátként rám tekinteni és én sem rá, mert mindig többet fogok neki jelenteni - szóval az lenne a kérdésem, hogyan tudjak neki segíteni, hogy ez elmúljon? Hasonló egy kicsit az ilyen pánikrohamos fóbiákra, mert ha az ember nem gondol rá, akkor nem jön elő, de ezt nehéz szabályozni, mit tegyek? Nagyon kevés az önbizalma is egyébként, azt mondja, saját magát sem ismeri, nemhogy én őt :( - nem tudom. Válaszát, tanácsát előre is nagyon
köszönöm!

 

Kedves Kérdező!

Egyrészt úgy gondolom, hogy az utolsó előtti mondata nagyon sok mindent elárul a fiúról. „Én sem ismerem magam, nemhogy te” – ezzel leveszem saját magamról a felelősséget, és azt jelentem ki, hogy ne próbálj engem megérteni vagy megváltoztatni. Másrészt levele alapján nekem úgy tűnik, hogy a volt párja a kapcsolatokat (s talán az élet más területeit is) általa gondosan megtervezett sablonok mentén képzeli el. Azt azonban nem fogadja el, ha valami nem ennek megfelelően alakul. Ilyen esetben látszólag magát hibáztatja („nem vagyok alkalmas a párkapcsolatra”), de valójában azt a dühöt nem tudja kezelni, amelyet a tervtől való eltérés okozott. Éppen ezért az ebből származó feszültséget valamire (vagy valakire) át kell hárítani – „te sem ismerhetsz”.

Az el nem fogadást mutatja az is, hogy továbbra is tartani akarja a kapcsolatot Önnel. Próbálkozik, hátha mégis csak bele lehet valahogy terelni a dolgot a sablonba – ez viszont csak erőltetés lenne. Amíg pedig Ön lehetőséget ad arra, hogy próbálkozzon, addig a férfi fenntartja saját magának azt a képzetet, hogy mégsem hibázott. Ha már a sablonoknál tartunk: Ön azt írja, a férfi nem gyerekes gondolkodású vagy komolytalan. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de mégis.
Véleményem szerint az, aki duzzog, majd saját magán kívül mindenki mást is okolni kezd azért, mert valami nem az elképzelései szerint alakult, joggal nevezhető gyerekesnek és komolytalannak.

Most már ott tartunk, hogy senki sem felel meg annak a kategóriának, ahogy gondolták. Ez egyáltalán nem kényelmes, igaz? Ha fenntartják a találkozásokat és az erőltetett próbálkozásokat, azzal véleményem szerint ezt a kényelmetlenséget duzzasztják tovább.

Üdvözlettel:
Herceg Attila

 

Share