Jelenlegi hely

Néha nem tudom, mit is szeretnék valójában

Rábukkantam cikkeikre, végül úgy döntöttem én is feltennék pár kérdést, hátha választ és megnyugvást találok a kérdéseimre.

Elsősorban egyetemre készülő vagyok. 1 évet kihagytam az érettségi után, hogy bejussak a megfelelő szakra, ami a legfőbb vágyam. Ez ebben az évben rengeteg tanulással járt/jár. Most jön még csak a neheze a vizsgáknak. Éjjel-nappal tanulok, de stresszes vagyok, mert mégis úgy érzem, hogy semmi nem ragad meg és csak kimerülök benne. De a stressz nem engedi meg, hogy pihenjek, mert ha nem megyek át a vizsgákon, akkor nem jutok be az egyetemre, amire megannyi időt rá szántam. Kezdek elveszni a sok papír között, néha már azt sem tudom, hogy mit is szeretnék valójában. Hogy melyik az az út amit nekem az élet tartogat. Főleg, hogy már egy ideje nem élek párkapcsolatban. Néha szeretnék valakivel lenni, néha meg jobb, ha nem. Ez főleg azért is lehet mert júliusban kiderül, hogy melyik egyetemre megyek, ha megyek, és az
valószínűleg városváltással járna. Ami azt jelenti, hogy akkor itt kell hagynom a jelenlegi lakhelyemet. Nem igazán érzem célszerűnek így mostani partnert a jelenlegi városban találnom, mert nem látom értelmét a távkapcsolatoknak. De még az sem biztos, hogy megyek idén egyetemre, ami viszont a felé hajt, hogy nem kéne egyetlen esélyt sem eldobnom magamtól.

Nem igazán tudom, hogy mit tegyek.

Most jött egy fiú, akivel igaz csak egyszer találkoztam, de olyan érzelmeket váltott ki belőlem, mint még soha senki. Még az előző párkapcsolatomban sem éreztem ezt. Valahogy más.
Annyira nagy hatással volt rám, hogy a találkozónkról hazafele menet az utat végigmosolyogtam, szerintem bolondnak néztek az emberek, de abban a pillanatban semmi másra sem tudtam gondolni, csak rá és a találkozónkra.
Azóta ő egyáltalán nem keres. Beszéltem vele, azt mondta, hogy ő nem az az írogatós fajta. Én ezt elfogadom, ezzel nincs gond. Azt is mondta, hogy nagyon szeretne velem még találkozni. De hogy mikor? Ki tudja. Ő is dolgozik, én most vizsgáról vizsgára járok. A kérdésre én magam sem tudnék válaszolni. Viszont már nagyon szeretném újra látni. Újra hallani a hangját.
Lehetséges ez? Lehetséges, hogy valakit egy találkozás után annyira látni akarunk, mint a szerelmünket vagy a családtagunkat félév után?

Mert jelenleg én ezt érzem. Fogalmam sincs, hogy mi játszódik le most bennem, és ez megrémiszt. A kérdés az, mit tegyek? Tudom, még ha én magam sem tudom rá a választ, Önök hogyan tudnák? De az biztos, most annyi minden kavarog bennem, hogy egyedül nem bírom, nem látom a kiutat az út vesztőből. Menjek-e egyetemre? Ha igen, akkor megéri-e? De mi történik, ha többet találkozom ezzel a fiúval? Mi történik, ha beleszeretek és nem szeretnék a kiválasztott egyetemre menni? De akkor a szüleim haragudnának, mert annyit dolgoztam érte, ezenkívül pénz, idő, energia-pazarlás volt?! Valahogy segítséget kellett kérnem és én Önöket választottam. Nem tudom, hogy látják-e magát a kérdést ebben a kis monológban, de ha
igen, akkor nagyon örülnék, ha segítenének.

Kedves Meli!

Igen, látom a kérdést a monológ mögött! Megpróbálok felvetni pár gondolatot, bár abban igazat adok Önnek, hogy a döntést nem tudja senki más meghozni. De együtt gondolkodni talán sikerül.

Az egyik, ami felmerült bennem, az pont az együttgondolkodás: van-e bárki, akivel tudna erről beszélgetni? Olyan barát vagy családtag, akivel őszintén lehet beszélgetni dilemmákról, érzelmekről? Ugyanis a stressz, a vizsga, a tanulás olyan mókuskerékké tud válni, hogy tényleg nem lát ki belőle, és onnan nehéz jó döntést hozni. Már az is előrelépés, hogy egy ilyen monológot leírt, de még jobb, ha van hozzá megértő hallgatóság, vagy olyan aktív beszélgetőpartner, aki segít továbbgondolni.

A folyamatos tanulás és beszűkülés magával hordozza a megkérdőjelezést. Bármilyen régóta készül, bármennyire tudatos, el szokott jönni egy pont, mikor felmerül a kérdés: tényleg ezt akarom? Ilyenkor érdemes feleleveníteni az eredeti, régi motivációkat. Miért pont ez a szak, miért pont ez a város? Az akkori fejével mit látott bele, milyen lesz oda járni, vagy ezzel foglalkozni?

Ezután érdemes végignézni a jelenlegi helyzetet és jelenlegi állapotát. Mert mindannyian változunk, így Ön is. És lehet, hogy új szempontok is szóba jönnek, és lehet, hogy másképp dönt, vagy formál a korabbi elképzelésén. Ha meg meri fogalmazni a kételyeit, félelmeit, akkor könnyebb számításba is venni. Nem muszáj a teljes egész pakkot elutasítani, nem vész minden kárba. Az új szempontokhoz kellenek új ötletek és új megoldások. (Pl. ugyanaz a szak, de másik egyetem? Vagy a vizsga beszámítása egy másik felvételibe). Inkabb ezek, mint egy olyan életút, amit nem szeret, és majd később, sokkal nehezebb helyzetben akar rajta változtatni.

A párkapcsolat kérdésre szerintem válaszolt is saját maga. Főleg, hogyha a továbbtanulás kérdésben is sikerül kicsit tisztábban látni.

Logikus döntés nem belemenni egy kapcsolatba, ha tudja, hogy el fog menni. És nem is kereste a helyzetet. De az érzelmeink, kapcsolataink, vágyaink cseppet sem logikusak. Érdemes persze megtalálni egy középutat, és nemcsak az aktuális vágyak mentén sodródni, ha az ember hosszú távon akar gondolkodni, de a megjelenő intenzív érzéseket nem érdemes szerintem figyelmen kívül hagyni. Az Ön esetében ez a srác nagyon nagy hatást gyakorolt. Hogy ez egy idealizált helyzet vagy valós? Vágy, vagy valami erős érzelmi összekapcsolódás a személyiségeik hasonlósága, kapcsolódása miatt? Sose derül ki, ha nem nézi meg. A beszűkülés, a stressz és a motiválatlanság ellen nagyon jó lehet egy ilyen kaland, amely sok lehetőséget rejt magában. Lehet, hogy nem is fogja megzavarni az egyetemre való felvételi kérdését. Sose derül ki, ha nem nézi meg.

A monológból úgy vettem észre, hogy lelkiismeretes, szorgalmas. Bárhogy is dönt, a korábbi tudása, tanulása, vizsgája nem vész el. Még ha nem menne vidékre, akkor sem zárja el maga előtt a jövő lehetőségeit.

Üdözlettel

Standovár Sára

 

Share