Jelenlegi hely

Mit csinálunk rosszul?

Kislányom a napokban lesz kétéves. Van egy lassan 5 hónapos húga, akivel kicsit többet kell foglalkozni (refluxos és tejfehérje-allergiás). A kétévesem eléggé temperamentumos gyermek. De hát mi, a szülei is eléggé temperamentumosak vagyunk. Az elmúlt hetekben egyre nehezebben tudjuk kezelni a dackorszakkal járó nehézségeket. (Tudom, van benne egy kis testvérféltékenység is. De ettől függetlenül szereti a húgát, simogatja, puszulgatja, öleli.) Türelmetlen, akaratos és nagyon makacs típus. Nyilván most tanulja kezelni az érzéseit, ezzel tisztában vagyunk. Ám, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő azt szeretné, egyszerűen dührohamot kap. Ha nem kap meg valamit, amit szeretne, teljesen kifordul magából. Dobálózik, földön fetreng (akár a hipermarket közepén is), kiabál és üvöltve sír (néha könny is csordul). Próbáltuk nem észrevenni, rászólni, hogy nem szabad, próbáltunk erélyesek lenni, próbáltunk megértőek lenni. De egyszerűen olyan, mintha csak egyre rosszabb lenne a helyzet. A férjemmel elég sokat vitatkozunk ezen sajnos. Alapjában véve egy nagyon értelmes (3-4 szavas mondatokban beszél), aranyos és emellett energikus kisasszony. A napjaink egyre inkább könyörgéssel, kérleléssel, tiltással és állandó szócsatákkal telnek. Napjában 100x kérem meg például, hogy nem szabad az ágyon ugrálni, ezért szálljon le onnan, vagy épp hogy ne másszon fel a konyhaasztalra. Amint az apukája hazáér a munkából, sírva nyekergős hangulata támad, próbálja rávenni, hogy engedje meg azt, amit én napközben nem engedtem meg. Néha sikerül neki elérnie nála, hogy engedjen a "kérlelésnek". Ezt próbálom a férjemnek elmagyarázni, hogy nem kéne, de nyilván ő is ember és néha elgyengül. Úgy érzem, én vagyok a főgonosz, mert sokszor kitartok a következetesség mellett. Mit csinálunk rosszul? Mivel tudnánk könnyíteni a jelenlegi helyzeten?

Kedves Anyuka!

Két gyereke között nagyon kicsi a korkülönbség, még mindketten sok törődést igényelnek. Egyszerű ezt testvérféltékenységnek minősíteni, de fontos látni, hogy mi vezetett ide. Nagyobb lánya volt az első gyerekük, akit nagyon vártak. Vadonatúj volt minden, amit csinált, csodálták, szerették, ő állt a középpontban az egész családban. Nagy változást hozott, hogy ennek a figyelemnek a legnagyobb részét most egy másik gyerek élvezi, aki betegsége miatt több törődésre szorul. Mindazt, amit a második gyereknek adnak, azt az elsőtől veszik el. Mondhatnánk, hogy ez természetes folyamat, hiszen a legtöbb családban több gyerek is van. Nagyobbik lánya mégis súlyos traumát él át, szülei „elhagyták”, valaki mást szeretnek. Emiatt hamar önállósítja magát, próbál döntéseket hozni, és ezeket mindenáron megvalósítani, a legdurvább hiszti útján is. Bizonyos mértékű önállóságra szüksége is van, hiszen vele szemben egyre több az elvárás, míg testvérét teljes mértékben kiszolgálják.

Segíthet, hogy ha lányuk az önállóság jegyében megpróbál maga megoldani helyzeteket, akkor ezt értékelik. Ha levetkőzik egyedül, vagy megpróbálja felvenni a cipőjét, akkor ez legyen érték. Az is beválhat, ha mindennap van valamennyi saját, "testvérmentes" idő, amikor legalább az egyik szülő csak vele foglalkozik. Ilyenkor érdemes azt játszani vele, amit ő szeretne, hiszen a két gyerek igényei nagyon különböznek. Lehet az is, hogy ha a kicsit lefektetik, akkor mindketten csak a naggyal foglalkoznak, beszélgetnek vele, mesélnek neki. Érdemes őt bevonni a felnőttek tevékenységébe, akár a pici gondozásába is, a gyerekek sokszor szívesen segítenek, szívesen dolgoznak együtt a szülőkkel. Segíthet a takarításban, bepakolni a mosógépet, teregetni, főzni. Ezek a tevékenységek segítenek dönteni a „dackorszak nagy dilemmájában”: kicsinek maradni, vagy felnőni. Ha érdemes a felnövés mellett dönteni, akkor hamar túlléphet a gyerek ezen a nehéz szakaszon, mert sok vonzó dologgal találkozhat, ami a jogai (és persze a kötelezettségei) körét bővítheti.

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus
Share