Sok helyen kérdeztem már, de soha nem kapok választ az ilyen ingyen válaszolós oldalakon, kérem, Ön legyen szíves válaszolni.
Párommal 7 hónapja vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Én 34 éves nő vagyok, ő 40 éves férfi (3 hónap múlva lesz). A gond az, hogy nagyon kiábrándult a párkapcsolatokból, mert nem tudja kimutatni az érzéseit (elvált szülők, érzelmeit kimutatni képtelen anya). És emiatt az összes barátnője elhagyta, és meg is csalták sokan. Azt mondja, neki már sohasem lesz normális kapcsolata, és egyedül fog megöregedni. Nagyon szeret engem, de azt mondja, most először élvezi, hogy egyedül van, mióta elhagyta az előző barátnője (1,5 éve). És úgy definiálja a kapcsolatunkat, hogy együtt vagyunk, de nem járunk. Vagyis nem vagyunk igazán egy pár. Nagyon ragaszkodik a függetlenségéhez, nem akar újra érzelmileg függni
valakitől, mert szerinte az nem jó, akkor elveszti önmagát és nem tud úgy élni, ahogy szeretne. Mindeközben azt mondja, olyan jó velem, mintha 20 éve együtt lennénk. Nem csajozik, nem csal meg, hűséges. Mégis rendkívül zavar ez a bizonytalan helyzet, annyira, hogy havonta egyszer dührohamok jönnek rám, és akkor napokig nyaggatom, hogy mit érez irántam, mit is akar tőlem, lát-e jövőt bennem, velem. Minderre azt mondja, nem tudja. És ettől még idegesebb leszek. Én nagyon szeretem kimutatni az érzéseimet, folyton ölelgetem, puszilgatom, és ezt el is fogadja, sőt igényli és szüksége van rá (ezt mondta is). De néha előfordul, hogy magányra van szüksége, és akkor egy hétig vagy még tovább sem akar velem találkozni.
Ezeket a periódusokat nagyon nehezen viselem. Ilyenkor annyira hiányzik, hogy nem tudok sem enni, sem aludni, még dolgozni sem, szinte belebetegszem a hiányába. És minél jobban ragaszkodom, ő annál jobban távolodik. Szinte úgy érzem, csak elüldözöm ezzel a ragaszkodással. nem tudom eldönteni, hogy normális-e a viselkedésem. Hisz a bizonytalan helyzetből adódóan elképzelhetőnek tartom, hogy ez normális reakció, hogy stresszes és dühös, kétségbeesett vagyok. De sajnos korábban is volt olyan kapcsolatom, ahol így viselkedtem, olyan kapcsolatban is, ahol nem volt rá okom, mert egyértelműen szeretve voltam. Nem is tudom, hogy fogalmazzak, olyan csimpaszkodó vagyok, és ha éppen nem érzem, hogy szeretve vagyok, akkor ki akarom erőszakolni a másikból, és nyaggatom, és ha szeretett is tiszta szívvel az illető, ezzel a viselkedéssel akkor is elüldözöm. Nyolc párkapcsolatom volt eddig, ebből ez a negyedik, ahol így viselkedem. A többi négy teljesen harmonikus, kellemes, jó kapcsolat volt (exeim szerint is). Ezért nem tudom eldönteni, hogy van-e valami bajom. Kérem segítsen, hogy hogyan kezeljem a páromat, hogy ne üldözzem el. Hogyan lehet egy érzelmileg gátlásos emberrel úgy együtt lenni, hogy ne menjek az agyára és ne üldözzem el, de én se őrüljek bele a bizonytalanságba. És egyáltalán, ha nem normális a viselkedésem, mégis hogyan kezeljem a dühömet? Mert olyankor tényleg 4-5 napig egész nap nyaggatom a kétségeimmel, telefonon, üzenetben, minden elképzelhető módon, kb. napi 30 üzenetet küldök neki ilyenkor. És ez sehogysem normális szerintem. Hogyan kezeljem az iylenkor feltörő érzelmeimet, amiken nem tudok uralkodni?
Nagyon köszönöm, ha válaszolni fog - remélem fog. Üdvözlettel, H
Megrendelem
