Jelenlegi hely

Kamaszkori problémákkal küzdök

18 éves fiú vagyok, kamaszkori problémákkal szenvedek. Az elmúlt egy évben nagyon sokat lógtam az iskolából, ami idővel ki is derült a szüleimnél. Persze miután megtudták, már meg is kaptam a büntetést... nem mehettem sehova, nem találkozhattam senkivel. Most az év végi bizonyítványomat szerintem jó átlaggal zártam, összátlagban 3,8, magatartás:4 szorgalom:4. A
nyári szünet előtt 2 héttel el szerettem volna menni egy buliba, de apa nem engedett el, és azt mondta, hogy ha vége van a sulinak, akkor utána már mehetek. Már nyári szünet van, és közel egy hónap eltelt, és még mindig nem mehettem sehova! Egyedül dolgozni mehettem el. Sokszor elkéredzkedtem, hogy hadd mehessek el akár csak 1 órára a városba, de nem engedtek el eddig. A nyári munkám mellett itthon mindig segítek, pl. mosogatás, sepregetés, takarítás... mindent. Múlt héten megkérdeztem, hogy mikor mehetek el a városba, a válasz az az volt, hogy a nyári szünetben sehova nem mehetek.

A problémám az az, hogy 18 életévemet betöltöttem, és úgy kezelnek, mint egy 11 éves gyereket, hogy szobafogságban tartanak. Ráadásul őszintén szólva hazudnak... Apa azt mondta, a nyári szünet előtt 2 héttel, hogy majd nyáron bárhova mehetek... eltelt egy hónap, és egyszer sem voltam strandon, akár fagyizni, vagy csak a haverokkal sem lehettem még pár órát sem. Megkérdeztem apát, hogy mondjon rá okot, miért nem mehetek sehova. Azt mondta, hogy év közben sokat lógtam a suliból... erre év közben mindig megkaptam a büntit..., rossz lett a bizonyítványom... szerintem ez nem rossz (3,8), más anyuka vagy apuka örülne neki, ha a fiának ilyen bizonyítványa lenne....., illetve hogy nem sikerült az angol középfokú nyelvvizsgám... Igaz, németből van egy szóbeli középfokú nyelvvizsgám, de oké,  ebben az egy dologban egyetértek.  Annyira rossz itthon a négy fal között lenni, olyan mintha a börtönben lennék, egyedül az udvarra mehetek ki.
Őszintén gondolkoztam rajta, hogy egyszerűen nemet mondok nekik és elmegyek bulizni, de nem merem és persze nem lenne szép dolog részemről, mert nem ilyen vagyok. Azon is gondolkoztam, hogy elköltözzek itthonról, de nem merném azt se. Beszéltem egyik haveromnak az anyukájával és mindent részletesen elmondtam neki, és azt mondta, hogy ez azért nem
annyira normális dolog, mert ezzel nekik az a céljuk, hogy én jó gyerek legyek és megbízható, de ezzel pont az ellenkezőjét érnék el. Mikor bíznék meg bennük? Mikor kérnék tőlük bármikor is tanácsot? Nagyon mérges vagyok rájuk, szóba se állok velük.. Egy hónapja mindennap elmegyek dolgozni 10-re és hazaérek este 6-ra,köszönök nekik és ennyi a nagy beszélgetés.. sőt még külön is vacsorázok. Megbeszélni velük ezt a dolgot lehetetlen számomra, mert csak veszekedés lenne belőle. Kérem,  segítsen nekem néhány tanáccsal, hogy mit tegyek, nagyon
megköszönném. Nagy szeretettel várom az email-t.

 

Kedves Fiatalember!

Bajban voltam kicsit a megszólítással, de végül úgy döntöttem, a felnőtt részéhez szólok, így erősítve, támogatva azt. Szóval: nézzük most egy kicsit együtt, távolabbról ezt a helyzetet! Az Önben még szintén igen erősen munkálkodó Gyermek dacos, sértődött, kishitű, másokra mutogat, részrehajlóan látja az eseményeket. „Más szemében a szálkát is, sajátjában a gerendát sem”… értem én a sok-sok bosszantó, sőt, életet megkeserítő részletet, szülői következetlenséget, igazságtalanságot, de egyszerűsítsük le a helyzetet: 1. sok lógás a suliból, 2. a szülőkkel való kapcsolat nehézségei.

1. Mi volt ennek a háttere, mik okozták, hogyan alakult…? Láthatóan fontos Önnek (valamennyire) az iskolai teljesítmény, mert értelmes, érzékeny fiatal, aki előrébb szeretne jutni. Mi (volt) a gond? A későbbiekben hogyan lehetne ezt megszüntetni? Ebben kitől tudna segítséget kérni a környezetében?

2. A kamaszkor, azaz a gyermekből felnőtté érés manapság igen elhúzódó időszaka nagy kihívás a fiatalnak, a szüleinek – és a kapcsolatuknak is! Nagyon nehéz sokszor ezek alatt az évek alatt akár egy jó alapokon nyugvó szülő-gyermek kapcsolatban is fenntartani a bizalom, őszinteség mindenki számára megfelelő szintjét. Nehéz megérteni egymás mozgatórugóit. Pedig csak így lehet továbblendülni! Vajon miért viszonyulnak így Önhöz a szülei? Mert rossz emberek, gonoszak, figyelmetlenek, lusták, nemtörődömök? Esetleg féltik Önt valamitől, aggódnak Önért, és eszköztelennek érzik magukat? Talán más az értékrendjük – de nehezen tudnak erről egymással beszélgetni, mert rögtön elharapódznak az indulatok…? Mi lehet a háttérben valójában, amikor a kimenő idejéről szól a vita – hasznos lenne kideríteni.

Az első lépés egymás felé az lehetne, ha megpróbálnák egymást megérteni. Kinek mire lenne szüksége? Ez igazán nem kerül semmibe, viszont nagyon sokat hozhat a konyhára.

Ne haragudjon, de nem tudom visszatartani: ha nem akarja, hogy 11 évesként kezeljék, akkor ne viselkedjen úgy… vegye felnőttszámba saját magát – de a szüleit is! Ebben a helyzetben mindannyiuknak megvannak a maga hibái és érdemei.

Segíthetne egy-két olyan alkalom, amikor nyugodt körülmények között le tudnak ülni, „felnőtt módon” beszélgetni egymással – ebben akár segíthet egy semleges külső résztvevő is: a barát édesanyja, vagy mediátor szakember (Család- és Gyermekjóléti központ).

Sok sikert kívánok a folyamatban, melynek során Ön felnő, de egyben a szülei gyermeke is marad.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus
Share