Jelenlegi hely

Hogyan tudnám legyőzni a szorongásomat?

22 éves lány vagyok. A kérdésem az lenne, hogyan tudnék a szorongásomon változtatni? Gyerekkorom óta nagyon zárkózott, félénk voltam, de főként az idegen, vagy csak kevésbé ismert emberek előtt úgy érzem, nem merek beszélni, legyen szó akár rokonokról is.
Már egészen kicsi koromtól kezdve ilyen vagyok, amikor vendégek jöttek hozzánk, legtöbbször csak hallgattam. Az idő előrehaladtával ez engem egyre inkább zavar, hogy nagyon nehezen oldódok fel egy társaságban. Általános iskolában mindenki csendes lánynak ismert, de ott még ez egyáltalán nem zavart, elfogadtak és szerettek ilyennek és a középiskolában is. Nem szeretek mások figyelmének középpontjában lenni, kényelmetlenül és zavarban érzem magam, ha több ember előtt kell beszélnem, néha még akkor is, ha olyan emberek előtt beszélek, akiket ismerek. Viszont az előtt, akivel bensőségesebb a kapcsolatom, fel tudok oldódni. Nem tudok apróságokról csevegni, pláne nem ismeretlen emberekkel. Nem szívesen telefonálok úgy, hogy azt mások is hallják. Még egy baráti találkozó előtt is gyakran szorongok, ha tudom, hogy nagy a társaság és esetleg olyan emberek is jelen lesznek, akiket nem ismerek olyan jól. Azért persze igénylem a társaságot, nem szeretnék elszigetelődni.
A leggyakrabban a megszégyenüléstől félek. Sokszor azért nem beszélek, mert félek, hogy elpirulok. Ami a legtöbbször így is van, ez rettenetesen zavar. Nagyon sokszor szerettem volna már ezen változtatni, de úgy érzem, egyedül nem megy. Tudom, hogy a javulás felé vezető út az, ha szándékosan keresem az olyan szituációkat, amikor beszélnem kell, és nem elkerülni ezeket. Számtalanszor elhatároztam egy-egy ilyen találkozó előtt, hogy most felszabadultabb, nyugodtam leszek, többet beszélek. Fejben sokszor elgondolom, hogyan is kellene, és úgy érzem, menne is, de mikor éles helyzetbe kerülök, egyszerűen képtelen vagyok úgy viselkedni és beszélni. Sokszor mintha azzal sem lennék tisztában, hogy bizonyos dolgokra hogyan reagáljak. Úgy érzem, ahhoz, hogy én is olyan legyek, mint más, kicsit meg kellene játszanom magam.
Ezt a viselkedésformát nálam nem múltbéli sérelmek vagy egyéb lelki okok váltják ki, ettől függetlenül úgy gondolom, nem vagyok reménytelen eset, és nagyon szeretnék ezen változtatni. Ugye ezt felreértik sokan és idegesitő tudok lenni az olyan embereknek, akik lazák és beszédesek. Sokszor nem értik a vicceimet se. Tudom, hogy ez tőlem függ, hogy hogyan fognak látni mások, de én magam miatt szeretném ezt megváltoztatni, nem más miatt.

Kedves Kérdező!

A csendes, visszahúzódó, társaság előtt nehezen beszélő, sok ember előtt szorongó viselkedés kicsi gyerekkora óta fennáll. Ezen egyedül nem tud változtatni. A változáshoz kevés az elhatározás, az előre elhatározott, vagy akár a könyvekben leírt gyakorlatok. Két utat látok megvalósíthatónak:

  1. Nincs egyedül a gondjával, sokan éreznek így. Megpróbálhatja elfogadni, hogy ilyen típus, és a barátságokat, kapcsolatokat kisebb közösségekben éli meg, inkább az intim helyzeteket választja, ahol fel tud oldódni.
  2. Külső segítséget keres a változáshoz. Fordulhat pszichológushoz (akár online is), esetleg keres olyan (internetes) közösséget, melynek tagjai hasonló nehézségekkel küzdenek. Az ilyen önsegítő csoportban könnyebb megnyilvánulni, mert a tagok hasonló helyzetben vannak, és vigyáznak egymásra.

Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.