Pszichológushoz jártam egy ideig, akivel abban maradtunk, hogy ha hétközben/az ő szabadsága alatt komolyan rosszul érzem magam, írjak neki, és ő válaszol. Eljött a karácsony, s bármennyire is igyekeztem tartani magam, a hosszú szünetben olyan rosszullét jött rám, hogy muszáj volt írnom neki. Csak ő nem válaszolt, és kiderült számomra, hogy nem azért, mert nem látta az sms-em. Iszonyú csalódott és elkeseredett voltam, úgy éreztem, tényleg senki támogatására nem számíthatok. Később finoman utaltam rá, amire csak egy zavart szemlesütés volt a válasz. Majd szüneteltettem a beszélgetést, de a problémáim miatt megint elkezdtem járni. Viszont azóta is zavar, hogy nem kaptam magyarázatot a viselkedésére, nem érzem magam teljes biztonságban a terapeutával, talán egy hétköznapi "cserbenhagyásnál" jobban fáj, hogy pont egy szakembertől kaptam ezt... ráadásul semmi utólagos magyarázatot nem adott rá. Segítsen, kérem, hogyan kell ezt kezelni, vagy én vagyok hiperérzékeny? Köszönettel, K.

Kedves K!

Nem tudom megítélni, hogy túlérzékenyen reagált-e, de nem is gondolom, hogy ez lenne a lényeges most.
Ahelyett, hogy feltételezésekbe bocsátkoznék a háttérben esetleg meghúzódó megannyi érzésről, motivációról, érdekről  - csak annyit mondok: nagyon fontos, hogy az Ön számára megnyugtató módon sikerüljön tisztázniuk ezt a helyzetet együtt a pszichológusával!

Egy pszichológussal való terápiás kapcsolatban ideális esetben lehetőségünk van megtapasztalni, hogy társas helyzetben hogyan működünk, milyen beidegződéseink, téves ítéleteink, sérüléseink nyomán kialakult automatikus reakcióink vannak. A kialakuló bizalom talaján lehetővé válik ezeket megérteni, a fájdalmakat megélni, feldolgozni, elengedni, így mód lehet a megkönnyebbülésre, változásra. A kapcsolatok egyik legfőbb jellemzője, hogy hibázunk... lépten-nyomon még a legjobb szándéktól irányítva is megbántunk, félreértünk, megharagszunk, megsértődünk. Kár volna arra törekedni, hogy az ilyesmit teljesen kiiktassuk az életünkből! Hiszen nem tudunk mindig megértően, elfogadóan fordulni a másikhoz, adódnak helyzetek, ahol elkerülhetetlen a koccanás.

A nem mindegy az, hogy mit kezdünk ilyenkor! A legtöbb, amit tehetünk magunkért és másokért, a kapcsolatainkért, lelki egészségünkért, ha elismerjük a hibát, és közösen keresünk megoldást, feloldást.

Arra bátorítom, hogy hozza fel a témát, mondja el a pszichológusának, hogy milyen érzéseket keltett Önben ez az esemény, az ő reakciója. Hiszen számít, hogy ki hogyan érzi magát ebben a kapcsolatban, amelynek a szerepe az Ön személyes kapcsolatainak javítása! Számít, hogy ezen tudnak-e együtt dolgozni. Ne adja fel, megéri a fáradságot. Megéri, ha a végén azzal a tapasztalattal gazdagodik, hogy el lehet jutni a másik emberig, még ha rögösnek tűnik is sokszor az út.

Azt feltételezem, hogy ha a csalódás után mégis visszatért a pszichológusának, akkor ő fontos Önnek, és ez egy tartalmas kapcsolat. Kívánom, hogy sikerrel dolgozzanak rajta!

Üdvözlettel

Simon Sarolta