Jelenlegi hely

Ha minden rendben van, akkor is képes vagyok szomorú lenni

1 hónap múlva leszek 17 éves. Évek óta nem érzem magam teljesen rendben. A lelki állapotom nagyon ingadozik. Általános hatodikban kezdtem el leginkább szomorúbbnak érezni magam, bár ez a családi állapotomnak volt köszönhető, ezenkívül nem voltak nagyon barátaim. Apukám már 7 éves koromban elhagyott minket, ez sok nehézséget okozott. Anyukámmal nagyon jó a kapcsolatunk, de nem annyira, hogy el tudjak mondani neki túl személyes érzelmeket. Mostanában több barátom van és
eljárunk bulizni is. Az esetek nagy részében egész jól érzem magam, amikor velük vagyok, de ilyenkor is ott lappang a szomorúság érzete bennem. Az iskolában nem teljesítek jól, nem tudok odafigyelni, nem tudok tanulni és a feladataimat sem tudom elvégezni. Kisebb korom óta szerettem rajzolni, most, hogy a rajz nagyon fontossá vált az életemben, ugyanis grafikus végzettségem lesz a középiskola után, mar teljesen elvesztettem az érdeklődésemet iránta. Nem akarok rajzolni, de igazából semmi mást sem. Nem érzem magam jól, nincs motivációm, hogy reggelente felkeljek, így amíg tehetem, az ágyamban maradok.
Sok negatívum ér az életben. A családom sokszor kritizál, mind külsőre, mind pedig viselkedésre. Ez alatt értem a "ha így folytatod, egy senki maradsz" vagy a "mikor én ilyen idős voltam, nem így néztem ki, ne egyél többet" jellegű 'beszólásokat'. Tisztában vagyok vele, hogy mire vagyok képes, és a kinézetemmel is. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, és vannak hibáim, amiken lehetne változtatni. Naggyából 2,5 éve kezdtem el komolyabban levert hangulatú lenni. Ürességet érezni... Ez
az érzés később kezdett javulni, kb. fél éve, a nyári időszakban, mikor nem volt időm a gondolkodásra a nyári munka és a bulik meg a nyaralás mellett, teljesen jól éreztem magam. Azonban ahogy visszajött az életembe a folyamatos körforgás, a stressz, az iskola, a család, és az, hogy mások gondjaival kell foglalkoznom, kezdett visszajönni a nyomott hangulatom... kb 2-3 hónapja napi szinten érzem rosszul magam. Pánikrohamjaim vannak, a baráti társaság nem segít. Sokszor előfordul, hogy csak leülök, összekuporodom, remegek és sírok, de ha rákérdeznek, a választ nem tudom.
Az apámon túltettem magam nagyjából, bár még kissé hiányzik. Barátaim vannak, így ez nem okoz gondot, a családomat pedig hanyagolni próbálom. Igyekszem nem túlgondolni és inkább nem figyelni rájuk. Anyukámmal, mint mondtam, jóban vagyok, de nem tudok vele megosztani érzéseket, ezért mindig azt mondja, hogy 'durcás' vagy 'bunkó' vagyok, mikor rossz a kedvem és nem szeretnék beszélgetni, csak a szobámban fekszem a sötétben. Szerelmi problémám nincs. 2 éve kapcsolatban élek,
a párommal minden rendben megy, nincsenek felesleges veszekedések, mindent meg tudunk beszélni, egy a baráti társaságunk és boldogok vagyunk. Nagyon sokat próbál segíteni nekem, ezenkívül sokat aggódik miattam. Fél, hogy kárt teszek magamban, hiszen nem az első eset lenne. Ha minden rendben van körülöttem, én akkor is képes vagyok szomorú lenni, üresnek érezni magam és sírni. Sokat olvastam depresszióról vagy ciklotímiáról, ugyanis a kedvem képes egyik percről a másikra
megváltozni, mindenféle külső hatás nélkül. Lassan fejből tudok mindent ezekről a dolgokról, és 1-2 barátom és a párom is mondták már, hogy szerintük valami nincs rendben velem, forduljak pszichológushoz. Félnek, hogy talán tényleg nagy a baj. Én nem tudom. És azt sem, hogy mit kéne tennem.

Kedves Kérdező!

Nagyon szép képet mutat az életéről, ahol a család is ott van, és az iskola is megyeget, vannak barátok és programok, meg persze szerelem, így minden rendben van... de az emlegetett depresszió nem közvetlenül az élethelyzettől függ, hanem sokkal inkább annak megéléséről. A sorok között pedig azt olvasom ki, hogy folyamatos kritikát kap, amitől elbizonytalanodik, negatív az önképe, és bántja Önt - jogosan. Ezektől elzárkózni lehet, de akkor nem várt helyeken és időpontban bukkan fel. A testképével kapcsolatban és képességeivel kapcsolatban is kritikát kap, ami nehezíti, hogy motivációja, célja, életkedve fennmaradjon. Így azt gondolom, hogy csak a felszínen van rendben az élet, amíg minden hangos, és programok, társaság van jelen, de az érzések, érzelmek mélyén sok sérülés, fájdalom lakozik. Ezek lehetnek a hangulatingadozás és egyebek mögött. Úgy gondolom, hogy sokat segítene, ha lenne egy pszichológus, akivel dolgozik ezeken a történeteken, hogy ne csak a felszínen tudjon eltávolodni a családtól, vagy lezárni az édesapja elvesztését, hanem mélyebben is. Lehetne egy olyan támasza, aki másképp van jelen, mint egy barát, aki meghallgatja. Így csak bátorítani tudom, hogy keressen fel valakit. Általában az iskolákban szokott lenni iskolapszichológus, aki el tudja irányítani, hogyha ott nincs lehetőség, vagy másra volna szükség. De mindenképpen jó, ha van egy személyes kontaktja, még akkor is, ha nem annyira nagy a baj. Fejlődni, változtatni, jobban éreznie magát akkor is lehet egy terápiával.

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.