Hirdetés

A gyereknek mindkét szülőre szüksége van!

Kislányom 5,5 éves, 2 éve váltunk szét az édesanyjával. A válás után 1 évig 4 napot velem, 4 napot vele töltött, ez jól működött. A volt feleségem szerette volna, ha a gyerkőc több időt tölt vele, amibe végül beleegyeztem, így a bíróság közös megegyezésünkre olyan
módon hagyta jóvá a kapcsolattartási rendet, hogy a gyerkőcünk 9 napot az anyukájával, 5 napot velem tölt. A 9 anyanapból az első fél évben egy-egy délutánt én töltöttem a gyerkőccel, ez megtörte némiképp a 9 hosszú napot. Ezenfelül kb. 2 naponta telefonon is beszéltünk. Ezek a plusz kapcsolattartások explicite viszont nem voltak megszövegezve a bírósági döntésben. Ez nagy hiba volt, utólag belátom. Egy jó fél éve az anyja egyoldalúan megtiltotta az ő idejében a délutáni láthatást, illetve a telefonos kapcsolattartást is. Utóbbira CSAK akkor ad lehetőséget, ha a gyerek ezt KIFEJEZETTEN kéri. Az anya arra hivatkozik, hogy a gyermekem NEM igényli a telefonos kapcsolattartást, a rövid délutáni találkozásoknak sincs nagy jelenősége, csak megnehezítik az életet. Az elején még volt egy-egy alkalom, hogy a kislányom kérte ezt, de az utóbbi hónapokban már nem keres. Ha én hívom, nem veszik fel a telefont. Amikor velem van, és szóba kerül a telefonálás, mindig elmondja, hogy örülne, ha beszélnénk, csak ő mindig „elfelejti”. Nyilván nem
felejti el, egyszerűen nem akar csalódás okozni az anyukájának…
Szerintem a szülőknek és a gyermeknek EGYARÁNT törekednie kell arra, hogy a kapcsolatot fenntartsák, a gyermeket nevelő anyának pedig tisztában kell lennie azzal, hogy a gyermeknek érdeke, hogy mindkét szülőjét maga mellett tudhassa. Ha nem engedi, hogy a külön élő szülő látogassa, szeretetét kinyilvánítsa, a gyermekével való meghitt viszonyt fenntartsa, szerintem elidegeníti a viszonyt. Tanácstalan vagyok… nem tudom, hogyan tudnék javítani a kapcsolatunkon az anyjával, pedig becsületemre legyen mondva, minden eszközt megpróbáltam már...


Kedves „Tanácstalan Apa”!

Egyetértek mindennel, amit leírt. Sajnos a közös megegyezés nem mindig válik be, ehhez az kell, hogy mindkét szülőnek fontos legyen. Úgy tűnik, hogy az anya a saját kényelme érdekében korlátozza a láthatást és a beszélgetéseket.  Itt nem arra gondolok, hogy lusta lenne megszervezni. Sokkal nehezebb dologról (is) lehet szó. Távol élő szülőknél, amikor több napot van a gyerek valamelyiküknél, akkor a gyerek megszokja az együttlétet azzal, akivel van, és amikor átmegy a másikhoz, akkor újra alkalmazkodnia kell. Ezek a váltások akkor nehezek, ha nagy a különbség a két szülő életmódja, életstílusa (esetleg anyagi helyzete) között, illetve, ha nagyon különböző időt töltenek ténylegesen a gyerekkel. Azzal, hogy megbomlott a 4/4 napos egyensúly, a gyerek többet van az anyjával, ezért nehezebben vált át az apához. Azzal, hogy két hosszabb együttlét között nem találkoznak, és nem is beszélnek, még nehezebb a váltás. A gyerek picit idegenebbnek érzi a másik szülőt. Amikor odamegy Önhöz, egy idő után feloldódik, jól érzi magát. Az anyához visszatérve megint másként kell viselkednie. Lehet sírósabb, engedetlenebb, ami az anyát arra készteti, hogy egyszerűsítsen az életén és csökkentse az Önnel töltött időt.

Mindenképpen foglalkozniuk kell ezzel a kérdéssel, mert egyre nehezebb lesz a helyzet. Felkereshetik azt az ügyvédet, aki a közös megegyezésben segített, hogy átgondolják vele a kialakult helyzetet. Igénybe vehetnek mediációt (olyan megbeszélés, ahol a levezetést egy szakemberre bízzák, de a döntéseket saját maguk hozzák meg, mindenki szóhoz jut, ahol tisztelettel beszélnek egymással) pl. a gyermekjóléti szolgálatban, vagy a pedagógiai szakszolgálatban. Ha a közös megegyezés bármely részét az egyik fél önkényesen megváltoztatja, akkor sajnos az egész megállapodás semmisnek tekinthető, aminek a gyerek a legnagyobb vesztese. Lehet változtatni a megállapodáson a gyerek életkora vagy más körülmények változása miatt, de csak közösen, nem egyoldalúan.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés