Tanácsát szeretném kérni. Nem tudom, hogy hová sorolható problémám –
fásultság, depresszió, vagy valami más. Az elakadás témakörhöz írok,
mert úgy érzem, hogy van még reményem, csak elakadtam egy érzelemmentes
szinten, ahonnan van még kiutam.
50 éves vagyok, három gyermek édesanyja. Mindig mosolygós voltam,
érzelemgazdag. Minden apróságnak tudtam örülni – tavasszal, hogy
virágoznak a fák, télen a hógolyózásnak, gyermekeim mosolyának, meg
tudott ríkatni egy érzelmes film. Mindig mindenben megláttam a jót, soha
nem voltam elkeseredve semmiért.
Az utóbbi években viszont az érzelmeim teljesen eltűntek, kívülről
nézve magam egy besavanyodott nőt látok. Nem tudok örülni semminek –
vagyis nem vált ki belőlem semmilyen érzést semmi. Sem egy film, sem egy
finom étel – vagy annak az elkészítése. Nemrég született kisunokám
(először ekkor döbbentem meg magamon) amikor először megláttam,
nem éreztem semmit (még pár éve amikor az egyik kolleganőmnek született
picije, megláttam és olyan csodálatosnak éreztem egy kis új életet,
hogy örömömben könnyeztem)
Most semmi. Tejes üresség. Mindig voltak kis állataim, boldoggá tettek,
de nemrég amikor elaludt legkedvesebb kutyusom, nem tudtam megsiratni. Úgy
telnek a napjaim, mintha egy érzéketlen robot lennék. Munkámat mindig
nagyon szerettem, boldogan mentem dolgozni (kreatív, és sikerélményt
adó), de már ezt is csak rutinból teszem, a sikerélményeket is úgy élem
meg, mintha természetes lenne. Igyekszem kihívásokat keresni (eljárok
sportolni, sokat olvasok, amikor tehetem, utazok), de ezek sem tesznek
boldoggá. Elvégzem, mint egy feladatot és kész. Az utóbbi időben már
annyira fásult vagyok, hogy sokszor azzal sem törődöm, hogy nézek
ki. Kényszernek érzem a hajmosást, a zuhanyozást (pedig mindig adtam
magamra, és szerettem, ha egy hosszú nap után a zuhany alól frissen,
illatosan léptem ki). Már napi szinten is szinte fáj, ha ezeket a
természetes szükségleteimet kell kielégítenem. Sokszor vágyom például
arra, hogy családomat valami finomsággal meglepjem. Kinézek egy csodás
receptet, hazafele megveszem a hozzávalókat, de mire eljutok odáig, hogy
nekiálljak elkészíteni, már teljesen elmegy a kedvem. Ha gyermekeim (két
felnőtt fiam még velem él) megkérdezik, hogy mit fogok készíteni, akkor
lerázom Őket azzal, hogy ma semmit, mert nagyon fáradt vagyok. És
ilyenkor borzasztóan érzem magam, hogy pedig készíthetnék, időm is van,
mégsem teszem. Férjemmel is jól megvagyunk, sokat segít nekem a
háztartásban. Minden nap úgy ébredek, hogy ma pedig változtatni fogok,
és igenis megint örülni mindennek, még ha szívből nem tudok, de akkor
is. Napi programokat készítek, apró célokkal, hogy minden napra jusson
valami kis boldogság hogy igen, megcsináltam. Van, amikor sikerül, van,
amikor nem, de a sikernek sem tudok örülni. Nem érzem azt a jóleső
érzést, mint régebben. Vagyis, nem érzek semmit. Régebben az utazásaim
előtt már izgatott voltam, vártam nagyon, most ezt sem érzem. Szeretek
olvasni, átélni a főhősök érzelmeit. Most úgy olvasom a könyvet,
mintha egy hétköznapi jelentéktelen újságcikket olvasnék. Nem tudom
átérezni az eseményeket, az érzelmeket. Ez az üresség az, amit nem
tudok hova tenni.
Nem tudom, hogy tudnám elérni, hogy egy kellemes nap után bizsergő
érzést érezzek, hogy Igen, ez egy jó nap volt. Vagy, hogy érezzem azt a
szívmelengető érzést, amikor találkozom a gyermekeimmel. Vagy, hogy egy
jó film, vagy könyv megdobogtassa a szívem. Ezek, amik rettentően
hiányoznak, hogy egy szép őszi napon a napfény felé fordítsam az arcom
és boldogság töltsön el. Kérem, segítsen! Hogy tudnám visszaszerezni
érzéseimet, mit tehetnék, hogy mindez újra megadasson nekem?

Kedves Kérdező!

Higgye el, nem Ön az egyetlen, aki a változókorba lépve mintegy átértékeli eddigi életét, és felteszi magának a kérdést: „Hová tűnt a boldogság?”!

Az érzelmek megváltozása a menopauza idején részben természetes dolog, hiszen a hormonháztartás jelentősen megváltozik. Könnyen lehet, hogy nem csupán az emócióiban, hanem testében is észlelt olyan változásokat, amik korábban nem voltak jelen (pl. fáradékonyság, hőhullámok, stb.).

Azt javasolnám, készítsen mérleget!

Gondolja át, milyen célokat tűzött ki maga elé, s ezek közül mit sikerült megvalósítani! Majd azt is vegye szemügyre, mi motiválta abban, hogy az adott célt elérje! Kiért akarta megtenni? S amikor megtette, mit érzett? Megkapta érte azt a megbecsülést, ami Ön szerint járt? Mikor érezte magát értékes, szeretetreméltó embernek? Érezte valaha úgy, hogy a sikerekért, az elismerésért meg kell küzdenie? Megengedte magának, hogy hibázzon? Elégedett önmagával, az életével, az elért céljaival?

Miután mindezeket végiggondolta, és választ talált saját kérdéseire, újra visszatérhetünk arra, mit is jelent Önnek a siker és a boldogság, és mit tehet azért, hogy ezeket újra átélhesse.

Üdvözlettel:
Herceg Attila