Jelenlegi hely

"Durván elkezdett érdekelni a pszichológia"

Egy 18 éves, gimnázium 11. osztályába járó lány vagyok és  mostanában kicsit úgy újragondoltam mindent. Szóval amióta az eszemet tudom, mindig is gyermekorvos szerettem volna lenni (azaz hát volt egy rövid időszak úgy általános suli 6.-ban, hogy pszichológus szeretnék lenni, de ez majd később lesz érdekes.) Gimnázium óta nagyon keményen tanulok, mert nyilván az orvosira elég magas a ponthatár. Igen ám, csak tavaly évvége óta úgy eléggé megváltozott minden. Eddig nemcsak a jegyek motiváltak, hanem az a tudat is, hogy minden egyes megtanult anyaggal gazdagabb leszek, okosabb, ha úgy tetszik, még kicsit élveztem is... persze nehéz volt és sokszor hajnalig fent voltam. Tavaly évvégén viszont egyszer csak az utolsó pár hónapban elveszítettem minden motivációmat. Elegem volt az egészből és rosszul voltam a tudattól, hogy ennél még csak többet és csak többet kell majd tanulnom. Egy dolog "motivált" egyedül, mégpedig a környezetem elvárása. Nyilván a tanárok és az osztálytársaim megszokták, hogy mindig mindent tudok és minden dogám ötös... egyszerűen az ösztönzött, hogy nem akartam megtörni ezt a rólam kialakult képet. Még így is rontottam kicsit, de ennek csak a maximalizmusom látta egyedül kárát: szerencsére a "jó tanuló" státuszomat nem veszítettem el. De pokoli volt végigküzdeni így a maradék pár hónapot abban a tudatban, hogy tulajdonképpen most azért tanulok ilyen sokat, hogy majd felvegyenek az orvosira, ahol ennél még százszor többet kell majd tanulnom. Szerencsére jött a nyár és nem kellett többet tanulnom. Csakhogy ez a negatív hangulat nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett. Elkezdtem egyre sötétebbnek látni a jövőt, egyszerűen minden, de minden értelmét vesztette. Iszonyatosan nyomott voltam...borzasztó volt. Nem szívesen "vallom be", de falcoltam is és ütöttem is magam. Én, aki alapvetően utál segítséget kérni bármiben is, végül rászántam magamat. Elkezdtem pszichológushoz járni. Nos, ez az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, mert bár az elején voltak fentartásaim, most már belátom, hogy bár van még hová fejlődnöm bőven,
iszonyat sokat segít. Na de az idei tanév elkezdődött és hát a tanuláshoz valahogy még mindig nem sikerült összekaparnom a motivációt. Félévkor szerencse meglett a kitűnő, de az utolsó héten kb. minden tantárgyból javítódogát kellett írnom a féléves anyagból és persze megkaptam a tanároktól, hogy szedjem már össze magamat, mert ennek így nem lesz jó vége.

Na de totál véletlenül szembejött velem egy pszichológiával kapcsolatos cikk, aztán rátaláltam blogokra, ahol különböző pszichológiai modelleket fejtettek ki részletesen, majd a kezembe akadt Eric Berne Emberi játszmák c. könyve és huh... rettenetesen érdekes volt. Most fogom elkezdeni a Sorskönyv c. könyvét is. Nagyon durva, hogy ennyire leköt ez az egész... Persze emellett blogokat is olvasgatok és anyukámnak van itthon egy bazinagy Fejlődéslélektan könyve, amibe bele-beleolvastam és azt kell mondjam, hogy nagyon durván elkezdett érdekelni a pszichológia. Kb. mindent összeolvasok mindenhonnan, olyan szinten érdekel és magával ragad ez az egész világ. Persze tudom, hogy ez semmi, és ennél még sokkal, de sokkal több dolog van, ami számomra (még) totál homály. Mostanában körvonalazódott bennem, hogy esetleg tanulhatnék pszichológiát. Tudom, oda is magas a ponthatár, de az nem lényeg, azt megoldom. Én igazából más miatt aggódom, és igazán ebben kérném a tanácsát. Aggaszt, hogy igazán a pszichológushoz járás
indította el bennem ezt az egész érdeklődést, félek, hogy ez csak egy ideiglenes fellángolás, hogy ez igazából nem a "saját döntésem" lenne, hogy ilyen egyetemre menjek. Illetve nyilván elég labilis vagyok mostanában lelkileg. Nagyon sokat sírok és sokat vagyok lehangolt, illetve a társaságba járás is nehezemre esik sokszor, mivel félek az ilyen helyzetektől. De amióta felmerült bennem az ötlet, hogy pszichológus szeretnék lenni, azóta tudatosan próbálok figyelni arra, hogy minél előbb talpra álljak. Az öndestruktív dolgokkal végleg (legalábbis nagyon remélem) szakítottam. Nehéz még sokszor megállni, de menni fog. Figyelek arra, hogy ne legyenek negatív gondolataim magammal szemben és ugyan még van hová fejlődnöm, de magamhoz képest fejlődtem.

Sajnos a múltamból sokszor előjönnek a negatív emléknek. Az a helyzet, hogy zűrös gyerekkorom volt. Például lehet-e baj, ha a szüleim vertek kicsiként? Most már megváltoztak és nem tennének ilyet, az biztos. Illetve anyukám depresszióra hajlamos és nagyon félek, hogy ezt örököltem tőle. A nagyszüleim pedig kemény alkoholisták voltak, amíg éltek, és hát nyilván ezt a hajlamot sem szeretném megkapni, ha lehet. Tudom, ha másoknak segíteni szeretnék, akkor lelkileg stabilnak kell lennem. Ön szerint ez lehetséges? Vagy inkább hagyjam az egészet, mert csak ártanék másoknak a jövőben? Félek, hogy ez számomra nem megfelelő pálya. De amióta felmerült bennem, hogy errefelé haladjak tovább, úgy érzem, visszakaptam a motivációmat a tanulásra. Nagyon szeretnék embereknek
segíteni, de félek, hogy csak ártani fogok... Szóval kérem, cáfolja meg vagy erősítse meg az aggodalmaim alapját, hogy jogosak-e vagy sem, mert ez a bizonytalanság rémes...

Kedves Bianka!

Mindig megérint, amikor egy fiatal ilyen tudatosan tervezi a jövőjét, és még szinte gyerekként képes a jövőt nem csupán pár év, de több évtized távlatából szemlélni. Az Ön által feltett kérdések mind érthetőek, reálisak, és elképzelhető, hogy csak tíz év múlva fogja tudni azt mondani, hogy az a döntés, amit végül hozott, megérte-e. Talán ezek a típusú döntések teszik igazán nehézzé a felnőttkort. Hiszen eddig ki volt kövezve az út: a következő témazáró, a következő év, minden nap, hét, év kihívása meg volt írva, “csupán” végig kellett menni az úton. És most olyan kérdésekkel kell szembenéznie, mint hogy milyen hivatással töltse el a munkában várható több évtizedét, hogy ezért mekkora áldozatot szeretne hozni, milyen életpályát képzel magának. Ezen túl nagyon sok hasonló döntést kell még meghoznia a párkapcsolat, a gyermekvállalás, egzisztenciális kérdések terén (hogy csak a nagyobb volumenű témákat említsem). Gyerekként ez az a szabadság, amire vágyni szoktunk, de ennek a terhét csak akkor érezzük, amikor ott állunk, és a szabadság terhe elkezdi nyomni a vállunkat.

Ha a konkrét életpályákkal kacspolatban van kérdése, érdemes beszélni orvossal és pszichológussal is. Hogy tájékozottabb legyen azzal, hogy melyik hivatás mit követel, mennyi energiabefektetést igényel, milyen életet lehet élni mellette, milyen életszínvonalat lehet elérni vele, stb.

A kérdésére a válaszom az: igaz, hogy stabil állapotban tud az ember másoknak segíteni. De ez a stabilitás nem azt jelenti, hogy tudatosan gátlás alá helyezem az önpusztító viselkedésemet, hanem, ahogy a terápiába járás során bizonyára megérezte már, a fájdalmas érzések felismerését, megszelidítését. Emellett a stabil állapot nem egy állandó állapot, hiszen a minimum negyven éven át tartó, munkával töltött év alatt senki sem lesz végig stabil. Sokféle motivációval lehet elindulni bármilyen segítő szakma útján, a fontos az, hogy az a sok év tanulás, ami alatt orvossá, pszichológussá válik, kialakítsa Önben azt a képességet, hogy ismerje a saját korlátait, és ennek megfelelően, felelősen vállaljon el eseteket.

Fontos döntés előtt áll, ahol most nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az a jó döntés. Majd tíz év múlva, visszatekintve fogja tudni azt mondani, hogy az az élet, amit él, és amiben szerepe van a hivatásának, milyen Önnek, de nem lehet biztos majd abban, hogy a másik út jobb, vagy rosszabb lett volna.

Érthető, hogy ez a teher nyomasztja, és kellemetlen tüneteket észlel magán, de ha megszületik Önben a döntés, azt gondolom felszabadul, és akármennyit is kell majd tanulni, az könnyebben fog menni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

pszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.