Van egy 15 hónapos kisfiam, akivel nagyon jó volt a kapcsolatom eddig. Kb. egyéves korától egyre jobban kötődött az édesapjához is. Nagyon szeret vele lenne és az apukája is imádja. A kisfiammal ketten elköltöztünk apától, de nem váltunk el haraggal és mindennap látogatja a gyermeket. Az utóbbi kb. két hétben azt vettem észre, hogy napközben jól eljátszunk együtt, megyünk ide-oda, de ha az édesapja megérkezik, akkor csak vele akar lenni. (Tény, hogy én nem tudok úgy játszani vele, mint egy férfi) Olyankor nem tudom, illetve csak ritkán felvenni, vagy átvenni az apjától, mert elkezd sírni. Nem hajlandó velem semmit sem csinálni, ha ő ott van. Egyedül, ha valami baja van, vagy fáj valamije, akkor jön hozzám, de egyébként, ha már közeledek hozzá, elkezd sírni. Ha pl. apa másik szobában van, akkor jól eljátszunk együtt, de amint meglátja az édesapját, sírva megy hozzá. Nagyon el vagyok keseredve,hogy esetleg a költözés és egyéb okok miatt nem fordítottam rá elég időt, és emiatt távolodtunk el egymástól, vagy esetleg az apa hiányát pótolja ilyenkor, esetleg kezdi felfogni, hogy apa nincs mindig velünk? Kicsit tanácstalan vagyok. Egyébként még szopizik, velem alszik egy szobában, hordozom még mindig kendőben.
Igazából arra lennék kíváncsi, hogy ez megfelelhet a költözés miatt kialakult hiányérzetnek? Illetve ha igen, akkor ez egy ekkora gyermeknél kb. mennyi ideig tart? Illetve, hogy mit tudok tenni, hogy jobb legyen a helyzet és könnyeben átvészelje ezt az időszakot? Ha esetleg az volt a baj, hogy nem tudtam rá eléggé figyelni az elmúlt pár hétben, akkor ez mennyire lehet káros a közöttünk kialakult kötődésre? Válaszukat előre is köszönöm!
Csak apával akar lenni
Kedves Bóbita!
Kisfia nagyon pici még, és meglátásom szerint egyszerűen csak igyekszik megérteni, és a maga szintjén világosan leképezni a kialakult helyzetet. A helyzet ugyanis az, hogy ha maguk párként különváltak, akkor a család az eredeti, háromszemélyes formájában már nem úgy működik, mint korábban. Így mikor a kicsi életkora miatt az apa az Önök jelenlegi életterébe lép be játszani, kisfia érzi, hogy valami változott a viszonyrendszerben, és ez a disszonancia összezavarja. Miért is várnánk ebben a helyzetben, hogy felszabadultan játszanak együtt hármasban? Az ő fejében valószínűleg aktuálisan egyszerűbb vagy egyikükkel, vagy másikukkal lenni, annál is inkább, mert a sok hármasban töltött idő azt az illúziót táplálja a gyerekekben, hogy újra egyesülhet a család. Úgyhogy én békén hagynám az apa-fia párost az apás sávokban, hadd legyen az az ő idejük. Az Önnel töltött időben pedig – mint írja, – jól működnek a dolgok. Idővel egyébként mindez le fog tisztulni, hiszen a különélő apák általában fokozatosan kiszervezik az együtt töltött időt külső helyszínekre, majd a saját új otthonukba, s ezzel okafogyottá válnak a háromszemélyes együttlétek.
Üdvözlettel – Kiss Kinga