Hirdetés

Apukája szerint "szociopata"

10 éves kisfiammal kapcsolatban szeretném tanácsát kérni. Babának elég sírós volt, a hozzátàplálásig elég ehezen evett, bár nekem sem volt elegendő tejem és szinte azonnal pótolni kellett tápszerrel. Mindig nehezen aludt el. Eleinte nem akartunk cumit adni neki, viszont elég hamar meggondoltuk, hogy inkább adunk,  csak ne ordítson annyit elalváskor. A cumi viszont nem kellett neki, így máradt az ordítva elalvás. Szinte mindig hason aludt el. Ezért próbáltam mindig a hátát (vagy a popsiját) simogatni, vagy ütemesen gyengéden "paskolgatni".
Mozgásfejlődésében 9 hónaposan felállt és csak utána ült.  A mászás szinte csak a felállás után következett. 1 évesen járt és beszélt. Sosem aludt el fél 9-nél hamarabb.  Vele mindig tartanom kellett a napirendet. Rengeteget olvastam és énekeltem neki. Az alvás jobb lett,
olvasás után megkapta a könyvet és leoltott lámpa mellett kicsit nézegette még, majd elaludt.  2 éves volt, mikor kistestvére született. 2,5 évesen helyesen felismerte a számokat és a betűket,  pl. a rendszámtáblákon. Óvodáskorára külföldre kerültünk. Az óvoda nagycsoportjàban le tudta írni a nevét németül, a hét napjait, ezt ki is tették az óvodában.  Ahogy nagyobbodott, egyre féltékenyebb lett a húgára, pedig csendes volt, szinte csak evett és aludt, semmi sírás. 4 éves kora körül,  ha valamiért le lett szidva, pl csokit lopott itthon,
akkor hirtelen rám csimpaszkodott és sírva, ordítva mondta, hogy de anyához, anyához, megölelni.  Próbáltam vele megbeszélni, hogy nem jó, amit tett, bocsánatkérés, és utána mwgöleljük egymást, de nem lehetett, mert kifordult magából. A hisztik kb. 6 éves koráig
megmaradtak.

6 évesen került első osztályba, már tudott olvasni.  Ő volt a legkisebb az osztályban (augusztusi).  Nem akart házit csinálni,  vagy órán írni. Igazi hercehurca volt. Azt mondta, túl sok. Így félévkor visszakerült a 0. osztályba. Értelmes volt, csak nem igazán akarta a szabályokat
követni. A 0. osztály játékos volt, az tetszett neki. Majd a következő első osztályban is ügyes volt, kiemelkedő a társai között, de mindig volt olyan, amikor épp nem akart valamit megcsinálni. Hihetetlen jó egyensúly érzéke van. Szeretett volna tornázni,  elvittem.  Az órán pedig már inkább kihúzta magát a "munkából". Mindig talált olyat, amivel elvonta a figyelmét.  Krétaporral játszott,  vagy visszaállt a sor végére. Az úszással ugyanez volt. Ügyes, gyors lenne, de ha valamit rendszeresen kellene csinálni,  az már nem megy. Utána jött a jégkorong. Nem vadóc fiúk között, és igazából ő csak korcsolyázni szeretne, de sima koricsapat nincs a közelünkben.

Az osztályban nem tud annyira beilleszkedni, mert mindig ő akar irányítani. Sokat beszél, sokszor hülyeséget is, csak az a lényeg, hogy ő beszéljen.  Eleinte a húgával kedvesen bánt,  de kb. 2 éve napi szinten nyúzzàk egymást.  Eleinte nem volt "ellenfél" a testvére, mert mindig részt vett abban a játékban, amit ő szeretett volna játszani, de már nem, és azért is féltékeny, mert a testvére közvetlen mindenkivel és rögtön sok barátja van, neki pedig nincs. A kistestvére bárkitől bármit megkérdez, pl egy rendezvényen a rendőröktől, hogy megnézhetik-e a bilincset, pedig a fiam volt rá kíváncsi, de nem merte megkérdezni. Iskolában a nőnapra bevitt virágot nem merte odaadni a tanároknak. Sajnos sokat visszabeszél, a tanároknak is. A szorzótáblát nem akarta megtanulni, többször azt mondta, hogy ezt még nem tanulták. Emiatt 3-ast kapott matekból. Előtte pedig a 7. legjobb lett egy versenyen. Az idén nagyon jól indult,  rögtön jó jegyeket szerzett, majd jött egy új tanár és kevesebb szünetet kaptak, ezért több feladatot nem csinált meg, vagy nem javította ki a hibát a házijában,  órai munkájában.  A tanár észrevette és jelezte felénk.  Gondolom, neki is visszabeszél már.
A reggeli iskolába indulás,  99 százalékban őrület. Mindennap el kell mondanom, hogy öltözés, reggeli, de mosd meg a fogad, vedd már a cipőd, kabát, sapka, táska, stb, menjünk már, mert elkésünk. Iskolában napköziben maradnak, ott csinálnak házit. Iskola után ugyanez a cirkusz. Tedd el a cipőt, akaszd fel a kabátot, ne dobd le, vedd ki az uzsonnásdobozt, stb. Mindennap ugyanaz a rutin, de mégis el kell mondanom ezerszer is. Ez ragad már a testvérére is.  Homeschooling alatt az első héten szorgalmas volt, utána pedig kész harc. Kiabál, hogy nem csinálja, de akkor sem. Majd miután mégis megcsinálta és játszani szeretne, akkor pedig gügyög, mint egy kisgyerek. Ha tiltakozik, kiabál, ha valamit akar, gügyög. A testvére kitűnő tanuló volt tavaly, de mivel neki 3-as lett a matekja, azt mondta,  hogy a húga nem érdemelte meg a jó jegyet, neki is is rosszat kellett volna kapnia. A testvére a vitákban már nem hagyja magát, ráadásul erősebb testalkatú, ezért sokszor megüti a húgát, vagy direkt szekálja. Ha velem csúnyán beszél és leszidom, vagy azt mondom, hogy akkor menjen egyedül lefeküdni, akkor azt mondja, hogy jó, akkor ne is gyere lefektetni (betakarom, beszélgetünk, mi volt aznap, énekek). Majd mikor pár perc múlva megyek, akkor megint visszaszól,  hogy de nem muszáj, ha nem akarsz. Érzelmileg próbál zsarolni.
Most 4. osztályos, és felvételiznie kell. Nem akarja megérteni, mennyire fontos,  hogy most odafigyeljen, hogy jó iskolába tudjon bekerülni, ami külföldi gyerekként amúgy is nehézkes.  1 éve zenél, azt szereti, szívesen jár az órára. Barátja nem sok van. Mikor mondom, hogy legyen kedvesebb, ne legyen undok, akkor azt mondja, nem is kell neki barát.
Eléggé tanácstalan vagyok, hogy hogy tudnánk jó irányba terelni. Az apukája azt mondja, hogy szociopata.  Szerencsére nem a gyerek előtt mondja, de több negatív jelzőt mondott már előtte.


Kedves Anyuka!

Levele végén látható, milyen rossz véleménnyel vannak kisfiukról (szociopata), rengeteg negatív dolgot írt le róla, húgával összevetve mindig vesztesként kerül ki az összehasonlításból. A szülőknek, pedagógusoknak általában könnyebb elfogadni a csendes, jól alkalmazkodó, jól teljesítő gyerekeket, mint azokat, akik vetélkednek, harcolnak a figyelemért, de nem teljesítenek jól. Talán a második gyerek inkább megtestesítette azt a fantáziát, amit a gyerekváráskor kialakítottak. Fiuknak egyre kevesebb lehetősége van kimászni ebből a negatív szerepből, amibe került, és nagyon egyedül is van ezzel. Senki nem segíti, viszont mindenki kritizálja, és egyre nagyobb elvárásokat támaszt vele szemben (pl. nehezen tanuló gyereknek egy jó iskolába kell bekerülnie).

Levelében sok jó dolgot is leírt a fiáról, de ezeket mindig szembeállította valamilyen rosszal. Talán így van ez az életben is, a jó dolgok egyre kisebb hangsúlyt kapnak, a rosszak rendre nagyobb figyelmet keltenek. Ilyen esetben elsősorban saját magukat kell áthangolni, és meglátni a gyerekben az értékeket. A követelményeket személyesen hozzá kellene igazítani, és nem egy átlagos, 10 éves fiúhoz.

Ha nincs a városban korcsolyacsapat, talán az is segíthet, ha néha elmennek vele korizni, esetleg az édesapja csinál vele jeges, fiús programot. Segíthet a „minőségi idő” alkalmazása is. Hetente 1-2 alkalommal mindkét szülő töltsön a kisfiúval egy fél órát-órát, amikor csak rá figyelnek, vele beszélgetnek, játszanak, sétálnak, sportolnak. Ilyenkor érezheti a kisfiú, hogy mennyire fontos a szüleinek, hogy ebbe az időbe nem szólhat bele a húga, nem veheti el tőle a figyelmet. Természetesen a kislánynak is jár a minőségi idő, lehetőleg pontosan annyi, mint a kisfiúnak. Ezt az időt nem szabad feltételekhez kötni, nem kell kiérdemelni, ez „jár” a gyereknek, csak azért, mert van. Ha feltételeket szabnak, akkor ugyanott tartanak majd, ahol most. Érdemes átgondolni a gyerekek lehetőségeit a családon belül. A nagyobb gyerek kaphat több jogot, ami segít elfogadnia, hogy annak is van előnye, ha valaki elsőszülött. Végül érdemes lenne visszatekinteni saját gyerekkorukra, voltak-e hasonló problémáik otthon, vagy az iskolában. Mi segített kijönni ezekből, kire támaszkodhattak.

Ha mindez semmit nem segít, akkor érdemes felkeresniük egy pszichológust, akár online is. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés