Női könyv? Ivana Dobrakovová Torino árnyékában című regénye olyan értelemben feltétlenül női történet, hogy főhőse, a szlovák származású Kristína egyes szám első személyben mesél benne családjáról, gyerekeiről, az életéről. Ez az élet eleinte olyannak tűnik, amilyenről alighanem sok nő ábrándozik: multicégnél dolgozó, jól kereső olasz férj, két aranyos, több nyelven beszélő fiúgyerek, és panorámás lakás Torinóban – ide költözik ugyanis a család, amikor Kristína férjét új, még jobb beosztásba helyezi a vállalat. Korábban Brüsszelben éltek, Olaszország új kultúrát, új mentalitást jelent, itt kell majd berendezkedniük. Úgy tűnik, Kristína révbe ért, bejött neki az élet…
Talán felróható Dobrakovovának, hogy kicsit túl hosszan adja ezt az „idilli sikersztori” műsort, már a regény harmadánál járunk, és még mindig arról van szó, hogy a modern, nemzetközi család hogyan illeszkedik be az új környezetbe. Az életükben a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a nagyobb fiú túl sokat lóg a neten, a kisebbik hisztizik, amikor rájön, hogy kidobták szeretett, de már teljesen elnyűtt szandálját, és a házaspár nem tud megegyezni, hogy kell-e takarítónőt fogadniuk. Mindent Kristína anyai-háziasszonyi szemszögéből látunk – a regényben csak a nők és a gyerekek alakja eleven és részletesen kidolgozott, a férfiak figurája, nyilván az írói szándéknak megfelelően, vázlatos marad.
De most komolyan, erről fog szólni az egész könyv? A tanító nénikről, Torino látnivalóiról, a játszóterekről, a kedvenc kávézóban elfogyasztott kapucsínókról, az éles nyelvű anyóssal vívott csörtékről, a gyerekek minikosárlabda-edzéseiről, a tetőteraszon este elkortyolgatott finom borokról? Nos, aki olvasott már valamit az írónőtől, például néhányat az Anyák és kamionsofőrök című kötet egészen kitűnő elbeszélései közül, az tudja, hogy Dobrakovová nem az édes harmónia, a nyomtalanul megoldódó csip-csup konfliktusok írója. És ebben a regényben is bekövetkezik az összeomlás. Váratlanul megjelenik egy férfi, és a vele való kapcsolat Kristína énjének addig önmaga előtt is ismeretlen régióit nyitja meg. Mi ez? Szexuális függőség? Őrület? Vagy az életbe ostobán és kímélet nélkül berobbanó szerelem? Nem is a család élete hullik darabokra, hanem az illúzió, hogy ez az élet volt a boldogság. Világossá válik, hogy csak menekülés volt az egész – Kristína nem társadalmi okok miatt hagyta el Szlovákiát, hanem alkoholista, bántalmazó apja és a lányáért a kiállást soha nem vállaló anyja elől menekült. És most a saját életéből is menekül, ő is szörnyű szülő lett, aki elárulta a fiait?
A katasztrófába vezető spirált egy külső esemény töri meg, de hogy micsoda, az most maradjon titok azok kedvéért, akik szeretnék elolvasni a könyvet. Mindenesetre irtózatos szülők követnek el valamit, ami miatt Kristína családjának végül is el kell hagynia Torinót. A rémálomnak talán vége, de nincs megkönnyebbülést hozó feloldás, nincsenek csodák, melyek mindent jóra fordítanának és meg nem történtté tennék a múltat. Dobrakovová nem a happy end írója, hanem a bukásé, a túlélésé, a nehéz feltápászkodásé és a létezésért, az énkép újbóli összerakásáért folytatott állandó és keserves küzdelemé. Nem, nem női regény a Torino árnyékában, mert a női történetből előderengő üzenet mindenkinek szól: tiszta lap nincs, az új életet a régi bűnök, kudarcok és tévedések romjain kell felépíteni, és el kell fogadni, hogy örökre viselni fogjuk az egykori, begyógyult sebek nyomát. Dobrakovová nem ígér boldogságot, de azt sugallja, hogy így élni nemcsak lehet, de érdemes is.
(Ivana Dobrakovová: Torino árnyékában, Typotex, Budapest, 2024, 203 o., 4200 Ft)
