Évekkel ezelőtt készült egy reklámfilm, mely egy újságot hirdetett: valaki olvassa a lapot, kezében szövegkiemelő filctoll – és sorban egymás után az összes mondatot az elejétől a végéig kijelöli. A filmbeli újsághoz hasonló élményt nyújt Byung-Chul Han, az évtizedek óta Németországban élő koreai „sztárfilozófus” Infokrácia című könyve.
Csupa tömör, lényegre törő, frappáns mondat, semmi mellébeszélés, semmi ködösítés. Ráadásul Han olyasmiről beszél, ami mindannyiunkat közvetlenül érint: hogyan irányítja életünket és gondolkodásunkat a mindenkori hatalom, milyen álcázott vagy éppen láthatatlan eszközökkel tesz minket hasznos alattvalóivá az éppen uralkodó rezsim. Régebben, még az ipari kapitalizmus korában a fegyelmező rezsim, a „Nagy Testvér” állandóan szemmel tartotta az egyént és saját érdekeinek megfelelően korlátozta a mozgásterét. A tömegmédia megjelenésével azután a hatalom stratégiát váltott és a kényszer, a büntetés helyett az ipari méretű, folyamatos szórakoztatást kezdte alkalmazni az emberek irányítására. A „telekráciában” minden, így a közélet is show-műsorrá válik, a politikusok szereplésekor nem a gondolataik számítanak, hanem az alakításuk. Létrejön a tömegmédiától függő, központilag irányított tömegember, aki „a halálba szórakozza magát”.
A digitális média elterjedése pedig elhozta az információs rezsim korszakát. Itt már nincs szükség a hagyományos értelemben vett megfigyelésre, mert az emberek minden külső kényszer nélkül, önként törekednek a láthatóságra, a közösségi médiában produkálják magukat, tevékenységük követhető az online térben, és miközben úgy érzik, szabadok és kiteljesítik személyiségüket, a saját maguk által termelt információk börtönébe kerülnek. A hatalomnak itt már csak figyelnie kell. A mesterséges intelligencia és az algoritmusok elkészítik az egyes emberek profilját, aminek alapján az információs rezsim mindenkit rá szabott üzenetekkel céloz meg. Kényszer nincs, vannak viszont influenszerek, akiket szinte vallásos odaadással lehet követni. A felgyorsult információáramlásban egyre kisebb szerep jut a racionális érvelésnek és a gondolkodásnak, ugyanakkor megnő a képek, indulatok, azonnali érzelmi hatások jelentősége – ez nyit teret a céltudatosan megszerkesztett álhírek áradatának. Az információk elválnak az igazságtól, és olyan gigantikus méretű hazugságok jelennek meg, melyek nem egyszerűen egy-egy dologról állítanak valótlanságot, hanem egy egész koholt világot teremtenek. Az információs rezsim a polgárokat „manipulált választóbaromként” helyezi gyámság alá.
Byung-Chul Han stílusa szabatos és könnyen olvasható, azonban a tömörségnek ára van. Néhol – igazából sok helyen – a megállapítások annyira kategorikusak, általánosítóak, hogy már veszítenek érvényességükből. „Ma minden emberi értéknek gazdaságosnak és kommersznek kell lennie” – írja például Han a 79. oldalon. Ez az állítás nyilvánvalóan nem igaz; minden olvasó számos emberi értéket tudna említeni a saját életéből, melyet nem a gazdaságosság és a kommersz jelleg határoz meg. Csakhogy Han benne van a csapdában: ha elkezdené fejtegetni, mely értékekre érvényes ez, és melyekre nem, máris kiesne abból a sodró, aforizmaszerű stílusból, mely művét bestsellerré teheti. Inkább meghagyja az általánosításokat, és az olvasóra bízza, hogy korrigálja magában a túlzásokat. De nem is az a lényeg, hogy a könyv kimerítő magyarázatot ad-e mindenre. Sokkal fontosabb, hogy Han karakteresen megnevez és rendszerbe szed sok-sok olyan jelenséget, melyet mindannyian érzékelünk, csak általában nem tudjuk azonosítani és megragadni őket. A fogalmi indulókészletet tehát megkapjuk, így elkezdhetünk a magunk eszével gondolkodni – és már ez is lázadás az infokrácia uralma ellen.
(Byung-Chul Han: Infokrácia, Typotex, Budapest, 2024, 87 o., 3200 Ft)
Mannhardt András
pszichológus, ismeretterjesztő újságíró
