Ha úgy jövünk ki a karanténból, hogy nem fejlesztettünk egy új készséget vagy nem vágtunk bele rég halogatott tervünk megvalósításába, akkor korábban sem az idő, hanem a kitartás és az önfegyelem hiányzott belőlünk – az efféle „pozitív motivációs” sokk a tökéletlenség érzetét keltve terjed a világhálón.
De az a dráma valóban, ha e trauma idején nem tanulunk meg kínaiul és nem teszünk föl reggelre kelve ropogószsemle-fotót a Facebookra? Boros András pszichológustól kértünk feloldozást.
Mielőtt megnéznénk, miért kártékony a „rögeszmés produktivitás” pozitív motivációs terrorja, fejtsük meg, mi zajlik bennünk ezekben a hónapokban. Az ember fontos érzete és tudata, hogy hatni tud a világra, kompetens, és valamilyen viszonylag adekvát, értelmes választ képes adni a környezeti hatásokra. Ha valami vonzó, akkor odamegy, ha taszító, akkor elmegy, ha dühítő, akkor, mondjuk, széttöri. Azokban a helyzetekben, amelyekben jártasak vagyunk, van egy válaszkészletünk, vagyis ismerős helyzetekben különböző mértékben, de alapvetően kompetensnek érezzük magunkat. Senki nem úgy érzi többnyire, hogy kontrollálhatatlan számára az élet, kicsúszott a lába alól a talaj, vagy ha igen, ott baj van. Általában van egyfajta biztonságérzet, és ehhez kötődően egy viszonylag biztonságos kép magamról, hogy én azért alapvetően alkalmas vagyok. A teljesen vagy nagyrészt ismeretlen helyzetekben viszont kisebb-nagyobb félelem keletkezik bennünk.
A teljes interjú itt olvasható:
Új hozzászólás