Nem teszünk jót a gyerekkel, ha nyerni hagyjuk

Az Amherst College pszichológiaprofesszora, Carrie Palmquist és munkatársai egy kísérletsorozat során 4-5 éves gyerekeket kértek meg arra, hogy vegyenek részt egy olyan játékban, melynek során egy elrejtett tárgyat kell megkeresni. Két beavatott felnőtt felajánlotta, hogy segít nekik a keresésben – egyikük valós segítséget adott, másikuk azonban pontatlan információkkal látta el őket. A szakemberek ezután úgy manipulálták a játékot, hogy a gyerekek egyik fele akármerre nézett, mindenképpen megtalálta az elrejtett tárgyakat, míg a többiek esélye a véletlenen múlt, vagyis közülük azok, akiket a valóban segítő felnőttek támogattak, könnyebben megtalálták a tárgyat, mint azok, akiket a félrevezető felnőttek „segítettek”.

A játék után a kutatók megkérdezték a gyerekektől, hogy a két felnőtt közül a következő játékban kit választanának maguk mellé segítőül, és a válaszokból kiderült, hogy a manipulált játékban részt vevőknek igazából mindegy volt, sőt mint kiderült, ők nem is érzékeltek különbséget a két felnőtt között, míg a másik csapat tagjai egyértelműen a valóban segítséget nyújtó felnőttre szavaztak. Amint azt Palmquist kifejtette, mindez arra utal, hogy azok a gyerekek, akik nagyon sikeresek voltak a játék során, figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy valójában ki volt a segítségükre és ki nem, amiből az következik, hogy a való életben sem fognak azzal törődni, hogy honnan jön számukra a hasznos információ. Vagyis, ha a szülő mindig nyerni hagyja a gyermekét, az a gyermek később nem fog odafigyelni olyan jelentős dolgokra, amik a világban való eligazodásban segíthetnének neki, mivel azt tanulják meg, hogy a siker elérése szempontjából mindennek nincs jelentősége.