Jelenlegi hely

A kamaszlányok hamarabb kipróbálják a szeszt

Egyre nagyobb egészségügyi kockázattal jár, hogy a kamaszlányok előbb kezdenek alkoholt fogyasztani, mint a fiúk – derül ki a Michigani Állami Egyetem kutatásából.

 

„Ez igazán aggasztó probléma, azt azonban nem tudjuk, mi az oka a lányok korai alkoholfogyasztásának. Ez a következő kérdés, amire a választ keressük” – fogalmaz a kutatást vezető dr. Hui Cheng, a Michigani Állami Egyetem adjunktusa, aki szerint elképzelhető, hogy arról van szó: a lányok egyszerűen korábban érnek, így a pubertással járó önállósodási folyamat és lázadás is korábban éri el őket, mint a fiúkat. Emellett a fiatal lányok jó eséllyel idősebb fiúk társaságában töltik az időt, akik szintén szívesen nyúlnak a pohár után.

A szakember szerint problémát jelent, hogy az édeskés, gyümölcsös italokat hirdető reklámok elsősorban a tinilányokat szólítják meg, akik így elhiszik, hogy szeszt fogyasztani kimondottan menő, ugyanakkor teljesen ártalmatlan dolog. „A legtöbb felvilágosító kampány az italozás veszélyeivel kapcsolatban egyelőre a fiúkat célozza, holott a lányok lényegesen nagyobb veszélyben vannak” – fejti ki dr. Cheng.

A kutatók 390 ezer amerikai tinédzser és fiatal felnőtt adatait gyűjtötték össze, akiknek életkora 12 és 24 év között alakult. A fiatalok 2002 és 2013 között droghasználatukat és egészségi állapotukat feltérképező kormányzati kérdőívek kitöltésében vettek részt. Kiderült, hogy a serdülőkor közepén a lányok nagyobb valószínűséggel kezdenek inni, mint a fiúk, ám 19 éves kor fölött a fiúk körében a gyakoribb a mértéktelen szeszfogyasztás. „A férfiak összességében még mindig több alkoholt isznak életük során, mint a nők, de a különbség lassan csökken, és kezd teljesen eltűnni” – fogalmazott a szakember.

Share

Hozzászólások

Oldalak

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

A fejlődéslélektani kutatásokban a nyolcvanas évektől kezdve a bevonódó, gondozó apák kapták a főszerepet.

Ha egy gyors felmérést készítenénk arról, hogy ez az időszak kinél mekkora szorongással jár, láthatnánk, hogy a karácsonyi kivilágítással együtt a szorongás és...

A „KELL” szülő környezetében nincs lazulás, kikapcsolódás, nincs szórakozás, ott csak feladatok vannak.

Lehet-e konfliktusok, balhék nélkül felnőni? Lehet-e csendesen átvészelni a serdülőkort úgy, hogy sem a gyerek, sem a család nem tépázódik meg benne?

Jelentkezés két kattintással!