Jelenlegi hely

A médiában látott erőszak csökkenti az empátiát?

Erőszakos játékok és filmek hatását vizsgálták a Michigani Egyetemen  arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők mennyire empatikusak mások fájdalma iránt. A kutatást vezető pszichológus, Brad Bushman 320 kollégiumi tanulóval erőszakos, illetve erőszak nélküli játékokat próbált ki. Ez alatt a közelben „megrendeztek” egy verekedést, melynek végén az egyik résztvevő „sérült” karral, fájdalmasan nyögve elterült a földön. 

Erőszakos játékok és filmek hatását vizsgálták a Michigani Egyetemen  – arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők mennyire empatikusak mások fájdalma iránt. A kutatást vezető pszichológus, Brad Bushman 320 kollégiumi tanulóval erőszakos, illetve erőszak nélküli játékokat próbált ki. Ez alatt a közelben „megrendeztek” egy verekedést, melynek végén az egyik résztvevő „sérült” karral, fájdalmasan nyögve elterült a földön. A kutató azt vizsgálta, melyik csoportból rohannak gyorsabban a kísérleti alanyok az „áldozat” segítségére. Az erőszakos játékokkal játszó tanulók sokkal lassabban, csupán 73 másodperc alatt jutottak el a „sérülthöz” – a másik csoport tagjai jóval segítőkészebbnek bizonyultak: az erőszakot nem tartalmazó játék előtt ülők már 16 másodperc alatt a helyszínen voltak. Bushman ugyanezt a kísérletet erőszakos filmekkel is kipróbálta, s az eredmények hasonlóak voltak a játékokéhoz. Hogy vélekedik minderről a pszichológus? Szerinte „az emberek kevésbé hajlamosak mások bajára odafigyelni, mert elkényelmesedve bambulnak, amikor segíteni kéne a bajbajutottaknak.”

 

A hírek összeállításában médiapartnerünk a MediPress

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.