Az 1500-as évek egyik legnagyobb polihisztora, a svájci Paracelsus szerint „aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről”. Ha a szakemberek a kertészetekben úgy gondolkodnának, mint ahogyan az oktatási intézményekben, a kertészet számára Szamócácska lenne a kiválóság. 

Nyilván Szőlőcskét fel kellene zárkóztatni, mert májusban, mire Szamócácska már szépen virít, Szőlőcske még nagyon keveset ért el. Nyár van, Szamócácska kiválóan teljesít, üvegekben a lekvár. Szőlőcske még mindig nem mutat nagy haladást. Talán ha kapna egy SNI (sajátos nevelési igény) státuszt, az segítene. A kertészek erre még nem gondoltak.

Ha az oktatás megértené, hogy a szőlőcskék nem fogyatékosok, gyengék, elmaradottak vagy lusták, hanem természetes fejlődési utat járnak be, akkor nem vágnák ki a szőlőcsketöveket. És még nem szóltunk a vadrózsácskákról, ahol másféle és még súlyosabb problémákkal szembesülünk.

Paracelsus az inkluzív szemléletről ír, amely szerint a sokféleség érték. Ma ezt egy szóval neurodiverzitásnak nevezik. A neurodiverzitás alapelve az, hogy a sokféleség jó, és hogy az emberek úgy értékesek, amilyenek, és jobb nem erőltetni vagy kényszeríteni őket arra, hogy mindannyian normálisok legyenek (bármit is jelent normálisnak lenni).

A neurodiverz spektrum sajátosságai

A neurodiverzitás spektruma a fogalomból adódóan nagyon széles. Az atipikus idegrendszeri fejlődés különböző szinten, formában és kombinációkban része ennek a spektrumnak. Tanulási, figyelem-, hiperaktivitás és autizmus zavar spektrumok gyakran együtt jelennek meg, mert egyazon ideghálózatok vannak érintve ezen eltérések esetében, így az átfedés természetes. Sőt, a tehetségre jellemző sajátosságok is részét képezik a neuroatipikus fejlődésnek. A neuroatipikus fejlődés értékelőlista harminc eleméből legalább tíz a tehetségértékelő listákon is szerepel.

– Átlát helyzeteket, bonyolult szerkezeteket 

– Gyakran épít a megérzéseire 

– Téri-vizuális képességei kiválóak 

– Elkalandozik a figyelme, máskor pedig nagyon elmélyed valamiben 

– Hamar elunja magát, ha nem aktív 

– Sok kompenzációs technikát használ tudattalanul is 

– Kiemelkedő a művészetek, technika, üzleti élet és/vagy a sport területén 

– Gondja van az autoritással

– Élménykereső 

– Öntörvényű 

– Rendkívül érzékeny érintésre, ruhákra, szagokra, fényre és/vagy hangokra

A tehetség a normalitásnak nem felel meg, mert bár kívánatos, de nem tipikus (vegyük most ezeket a normalitás kritériumainak). A tehetség a neurodiverzitás egyik, az átlagosnál jobban elfogadott formája, de jellemzően már csak akkor tekinti a társadalom értéknek, amikor teljesítményekben is megjelenik. A tehetség is deviancia, mert eltérés, a szokásos fejlődéstől, viselkedéstől, attitűdöktől és végül teljesítményektől deviál, de vannak olyan tehetségek, akiknek ez nem okoz gondot, mert jól tudnak illeszkedni, és/vagy a környezet elég rugalmas, és nem veti ki magából őket.

Tovább bonyolítja a társadalom és a tehetség kapcsolatát, hogy a fentiek mellett a csomagba tartozhatnak olyan pszichiátriai diagnózisokba sorolt jellemzők, amelyek a bipoláris, skizofrén vagy epilepsziás címkékkel vannak jegyezve az orvostudományban.

Deviáns zsenik

A 19. században élt Cesare Lombroso itáliai kórboncnok, kriminológus írásaiban életrajzi adatokkal bizonyította számos kiváló alkotó, például Mozart, Burns és John Stuart Mill esetében a mentális zavarokat. Adatai szerint a zsenik kis növésűek, sápadtak és soványak. Sok közülük balkezes, alkoholista, drogos, csavargó, és a tehetség ára melankólia, depresszió és neurózis.

Michael Fitzgerald ír pszichiáter napjainkban szintén életrajzokon alapuló munkáiban mutatja be a neurodiverz alkotókat. Írásaiban megjelenik például Albert Schweitzer polihisztor és autizmusa, George Patton tábornok, aki nehezen tanult meg olvasni, és az autizmus jelei is azonosíthatók nála. Gustave Flaubert a diszlexiája mellett epilepsziás is volt. Franz Kafka meglehetősen magányos, befelé forduló emberként élt, szűk érdeklődési körrel. Ragaszkodott az egyformasághoz, nagyon érzékeny volt a zajra, emellett nyelvi problémái is voltak. Steve Jobsot szűk érdeklődési kör, szokatlan szemkontaktus és hanghordozás jellemezte. Mint feltaláló és üzletember, hatalmas mértékben hozzájárult a számítástechnika fejlődéséhez. Az egyformaság fontos volt számára. Gyenge szociális készségei voltak, de meggyőződése rendkívül inspiráló volt. Nárcisztikusnak tartották, merthogy úgy viselkedett, mint akire a szabályok nem vonatkoznak, de Fitzgerald szerint ez is az autizmushoz tartozó jelenség.

Az életrajzírók Szilárd Leó fizikust, a nukleáris láncreakció felismerőjét úgy írják le, mint aki szerette a magányt. Naiv személyiség volt, és gyakran tapintatlan. Autodidaktaként fejlesztette tudását. Mindez megfelel egy autista jellemzőinek. Emellett antiautoritárius és bomlasztó volt. Élménykeresőnek jellemzik, aki viszonylag rövid ideig tudta a figyelmét fenntartani. Ezek a figyelem- és hiperaktivitás zavar jelei. Fitzgerald megjegyzi, hogy az atombomba készítése körül igen sok autista azonosítható – Robert Oppenheimer, Teller Ede, Enrico Fermi, Klaus Fuchs. Megjegyzendő azonban az is, hogy nemcsak a nukleáris fizika területén van sok autista tudós, hanem általában a fizika és a matematika kifejezetten olyan tudomány, ahol előny az autista gondolkodásmód. Ráadásul az atombomba létrejöttéhez közvetve köze van a nagy fizikusok többségének. Isaac Newton vagy Albert Einstein is az autista fizikus példája. Richard Feynman Nobel-díjas kvantumfizikus szintén újdonság- és szenzációkereső volt. Hatalmas képzelőereje és sajátos személyisége miatt szintén megfelelhetne az autizmus diagnózisnak. Az ő tanácsa: „Légy fegyelmezetlen! Légy tiszteletlen! Légy eredeti! Dolgozz keményen! És koncentrálj arra, amit szeretsz!” 

Az életrajzokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a legkiemelkedőbb alkotók között alig van olyan, aki ne kaphatna egy vagy több pszichiátriai diagnózist. Megjegyzendő, hogy az átlagos teljesítményű populációhoz tartozók is mutathatnak pszichiátriai diagnózisszintet is elérő zavarokat anélkül, hogy klinikai esetek lennének. Az antipszichiátriai mozgalom szemlélete korai neurodiverzitás-szemléletnek is tekinthető. A legfontosabb tézise szerint a legsúlyosabb lelki betegségek oka a rosszul működő társadalom, nem pedig valamilyen biológiai tényező.

Itt az ideje a normalitás újragondolásának!

Elgondolkodtató, hogy vajon a tehetségesnek nevezett elmék úgy különböznek-e a többségtől, hogy a normalitás kategóriáját kimaxolják, vagyis extrém normálisok, vagy a normalitáshoz hozzá kell sorolnunk a szokásos idegrendszeri működéstől eltérő különlegességeket, amelyek kiemelkedő teljesítményekhez vezetnek. Így vagy úgy, a normalitást mint kategóriát időszerű újragondolni, különösen, mert a neurobiológiai vizsgálatok jelzik, hogy a neuroatipikus fejlődés megfelelő belső és külső tényezők megléte esetén a kreatív tehetség alapja lehet.

Emellett talán még lényegesebb probléma, hogy a környezetben a korábbiaknál sokkal több az olyan elkerülhetetlen környezeti – fizikai, kémiai, biológiai – hatás, amely enyhén, de hosszabb távon mégis jelentősen megváltoztatja az idegrendszer működését, formálódását. Egyebek mellett ennek következtében lett gyakoribb az atipikus idegrendszeri fejlődés, amely tanulási, figyelem-, hiperaktivitás és autizmus spektrumzavarok formájában okoz problémát az egyén, a család, a pedagógusok és hosszabb távon a társadalom számára. Ezek az intelligenciától független, neurológiai alapú teljesítmény- és viselkedészavarok sokáig elsősorban pszichiátriai kórképekként jelentek meg. Gyakran egyéb zavarokkal is járnak, így eltérő mértékben megjelenhetnek szorongások, depresszió, bipoláris zavar és skizofrénia. A zavarokat okozó fizikai, kémiai ágensek, vírusos megbetegedések és hormonális hatások a levegőben, vízben, ételben ott vannak, így az egyéni hajlamosító tényezők mértékében, de mindenképpen hatnak az agyra. Ezek a hatások azonban megfelelő családi, tanulási és kulturális impulzusok által a kreatív tehetségfejlődés irányába is fordíthatják az atipikus idegrendszeri érést. 

Ehhez viszont a szokásostól eltérő, jelenleg zavarnak, pszichiátriai esetnek tekintett fejlődési sajátosságokat a neurodiverzitás szemléletében lehetőségekként kell kezelni, ami a társadalmi-kulturális közeg jelentős változását kívánja meg, élen az oktatásnak nevezett kövülettel, amely jelenleg az inkluzivitás egyik legerősebb ellensége a minősítő-számonkérő szemléletével. Ez a szemlélet hatja át az oktatással túlzottan összefonódott tehetséggondozást is, és tehetségek helyett a pszichiátriai diagnózisok számát növeli.

The Neurobiological Foundations of Giftedness

Az atipikus fejlődés mint a tehetség–mentális zavar csomagja (Készült Mrazik, M., & Dombrowski, S. C. (2010). The Neurobiological Foundations of Giftedness. Roeper Review, 32(4), 224-234. http://doi.org/10.1080/0278319... ábrája alapján. Megjelent az alábbi tanulmányban: Gyarmathy Éva (2023). Az autizmus és a tehetség kapcsolata neuropszichológiai megközelítésben. Magyar Pszichológiai Szemle https://doi.org/10.1556/0016.2023.00034)

Nem könnyű elengedni a régi, jól bevált és kényelmes megoldásokat. Az egyre növekvő arányú sajátos nevelési igény és beilleszkedési, tanulási probléma eddig nem ütötte át a megszokás küszöbét. Annak ellenére, hogy kutatási eredmények sora bizonyítja, hogy a mai idegrendszeri fejlődés jelentősen eltér a korábbitól, a strucctársadalom az otthonosnak tűnő megoldások védelmében sok mindenkit hibáztat, vagy a vizsgálati módszerek javulására fogja a kialakult helyzetet.

A továbbgördülésben segíthet, ha a tehetségben megmutatkozó zavarok konkrét mechanizmusát is megértjük. A tanulási zavaroknak 3D (diszlexia, diszkalkulia, diszpraxia) sajátosságként való leírása azért is találó, mert az ebben érintettek azok, akiknek a két dimenzióra váltás a nehéz, ugyanis alapvetően három dimenzióban látnak. Így a több tengelyen minden könnyebben fordul el, de az átláthatóság is nagyobb, és sok mindent képesek egyszerre forgatni a fejükben. A figyelemzavar miatt olyasmit is észlel az agy, amit a jobban irányított agy nem. A hiperfókuszálás, amikor elmerül valamiben a figyelem, kifejezetten előnyös lehet. A hiperaktivitás is hatalmas energetikai háttér, mert folyamatosan ingereket keres az agy, így állandó mozgásban van, fejlődik, ötletel, alkot. Ami talán kevésbé érthető, hogy a merev autista gondolkodás hogyan lehet kreatív.

Erről és többek között a neurodiverz fejlődés támogatásáról a cikk második részében, következő lapszámunkban olvashatnak.