Van egy 4 éves és 2,5 éves kislányunk. Most a 4 évessel vannak problémák. Ha valami nem úgy van, amit ő akar, vergődik, borít, dobál és visszafelesel, de nagyon. Egyszerűen már nem tudok vele mit csinálni. Beküldöm a szobájába, sarokba állítom, semmi nem használ. Ökölbe szorítja a kezét és úgy dühöng. Aggaszt ez a fajta viselkedés nála. Az óvodában nincs vele probléma, ügyesen elvégzi a feladatokat, odafigyel és azt csinálja, amit mond az óvónő. Itthon meg olyan, mintha a kisördög bújt volna bele. Szeretnék tanácsot kérni, mit tegyek, hogy ne legyenek dühkitörései. Válaszát előre is köszönöm!!

Kedves Édesanya!

Hadd ajánljam figyelmébe egyrészt azt a sok-sok kérdést és választ, amelyek az Ön által leírthoz hasonló témakörben ebben a rovatban már korábban felmerültek. Másrészt pedig (a teljesség igénye nélkül, de a magas szakmai színvonal jegyében) Ranschburg Jenő, vagy Vekerdy Tamás több helyütt, könyv formában is megjelent írásait a gyermekek indulati életéről, az emberi lélek és viselkedés fejlődéspszichológiájáról. Azért bocsátom mindezt előre, mert levelében nem igazán fejt ki konkrét helyzeteket, amelyekre személyesebb választ tudnék megfogalmazni, ugyanakkor a témafelvetése fontos, és a felsorolt forrásokból sok információhoz juthat a helyzet javítása érdekében.

Annyit mindenesetre kiemelnék, hogy az Önök esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni a testvérféltékenység, ill.  testvér-helyzet jelenségkörét, továbbá a családi működés- és reakciómódokat, nevelési stratégiákat, szülői viselkedést. Ami az előbbit illeti: az idősebb testvér a kicsi születésével olyan veszteségeket szenved el, olyan kínokat is átél, amelyekről sokszor a felnőtt környezet nemhogy nem vesz tudomást, de amelyeket bűnösnek, nem helyénvalónak ítél. Fontos ezt megérteni, elfogadni, támogatni a "nagyot" abban, hogy felismerhesse a testvér-lét örömét úgy, hogy közben ő sem szenved hiányt a szeretetben, rászánt időben, személyesen neki szóló odafigyelésben. Ezátal tud majd elsimulni a nehézség. A féltékenység és rivalizáció mellett pedig az a természetes jelenség is megfigyelhető az Önök gyermekeinél, hogy az idősebb "visszacsúszik" a kicsi szintjére: olyan viselkedéseket produkál, ami 2,5 éves korban lenne elfogadott, legalábbis megtűrt. (Lehet, hogy egykeként nem is volt igazi dackorszaka, hanem most "pótol?"). Ami pedig a családi rendszert illeti: pontosan milyen pl. egy olyan helyzet, amikor "valami nem úgy van, amit ő akar"? Hogyan reagálnak a szülők, ki van jelen, egymást hogyan támogatják vagy hátráltatják a helyzet megoldásában, stb.

Egy ideig még biztosan lesznek dühkitörései, mert ezáltal fogja megtanulni az indulatait szabályozni. Kell is, hogy megélje a dühét! Kell is, hogy kifejezze - ezáltal lehetőséget adva saját magának és a környezetének, hogy egymásra hatva tanulják meg, mit lehet ilyenkor kezdeni (pl. kezet ökölbe szorítani és vergődni szabad, dobálni nem, mert az veszélyes lehet). Milyen mintákat lát a felnőttek között haragkifejezésre, konfliktusmegoldásra?

Gyermekpszichológussal folytatott, akár egy alkalmas személyes konzultáció is sokat segíthet a helyzetükön.

Üdvözlettel

Simon Sarolta