Ötéves kislányommal kapcsolatos problémával fordulok Önhöz. A kislány rendkívül félénk, visszahúzódó természetű. A feleségem és én is alapvetően hasonlóak vagyunk, ennek ellenére mindig próbáltuk már egészen kicsi kora óta gyerekek közé vinni. Sokszor csatlakoztunk a játszótéri csoportokhoz, hogy ő is lássa, hogy keressük a többiek társaságát, de ő ilyenkor általában elment egymagában a játszótér másik felére játszani. Fontos kiemelni, hogy hozzánk rendkívül ragaszkodik, és velünk nagyon vidám egész nap. Van egy hároméves öccse, akivel nagyon jól kijönnek, szeretik egymást, egész nap játszanak. Az ő játékuk során szinte mindig a kislányom irányít, ő mondja meg, hogy mit és hogyan játsszanak. Abban az esetben, ha nem úgy történik a játék, ahogy ő akarja, általában veszekedés alakul ki.

Az óvodában azonban több probléma is jelentkezik: az egyik legfontosabb az, hogy a fogócskázást kivéve általában egyedül játszik a kislányom. Eddig két oviba járt költözés miatt, és mindegyikben ez a helyzet. A többi gyereket levegőnek nézi, hozzájuk se szól. A napokban meghívták egy játszóházba szülinapozásra, ahol a többi kislány egymás társaságát keresve együtt játszott, ő pedig teljesen egyedül ugrált, csúszott egész nap. Ennek ellenére nagyon jól érezte magát. Próbáltam néha rávezetni, hogy menjen oda a többiekhez ugrálni. Ez meg is történt, de miután a többiek odébbálltak, ő megint egyedül maradt. Erőltetni semmiképpen sem szeretném azt, hogy barátkozzon. Furcsa volt azonban, hogy ő sem kereste a többiek társaságát, és az ő társaságát sem kereste semelyik csoporttársa. Nekünk kicsit úgy tűnik, hogy a többi hasonló korú gyereket butának tartja. Volt egy időszak, amikor egy kislány az oviban folyton a kislányom társaságát kereste, egész nap követte és vele játszott. Erre a kislányom azt mondta, hogy ez a kislány állandóan követi, vele akar játszani, ezért teher számára. Ez a barátság azonban drasztikusan megváltozott, és a két gyerek levegőnek nézi egymást. További probléma az oviban az, hogy, amennyiben bántják a többiek, akkor egyáltalán nem védekezik. Mindkét oviban azt tanácsolták, hogy, bár hivatalosan ezt ők nem mondhatják, de vegyük rá a lányunkat, hogy amennyiben bántják, akkor védje meg magát, lökjön vissza stb. Jelen pillanatban már a legkisebb, akár véletlen lökés esetén is rendkívül kikészül a kislányom. Gyakran a többiek ezt kihasználják és ténylegesen bántani is szokták. Ő csak menekül, sír, illetve jó esetben szól az óvónőnek. Amikor megkérdeztük, hogy miért nem védi meg magát, akkor azt mondta, hogy azért, mert az óvónő rá fog szólni azért, mert visszatámad. Fontos kiemelni, hogy a kislányom nagyon követi a szabályokat. (Az oviban. Otthon nem annyira.).

Jellemző egy kettősség a kislányom viselkedésére. Itthon egész nap rajtam és a feleségemen lóg, mindig együtt alszunk, sokszor ölelkezünk. Ugyanakkor az első ovijában az óvónő arról számolt be, hogy érzelemmentesen viselkedik a gyerek. És valóban most is jellemző, hogy pl. reggel odaköszön neki a dadus, kérdez ezt-azt tőle, és ő zavarba jön és hozzánk fordulva ölelget minket. Hasonló helyzet szokott lenni akkor is, ha pl. ajándékot kap rokonoktól. Olyan, mintha szégyellné azt, hogy örül neki. Egyébként rokoni látogatás során rendkívül nehezen oldódik fel, de azt követően már felszabadultan viselkedik. A látogatások elején az a jellemző, hogy a nyakunkon lóg. A kislányom rendkívül érzékeny. Ha pl. az óvodában megkérdezik tőle kedvesen, hogy miért nem vitte vissza a poharat az asztalra, sírva fakad. 

Ön szerint a leírtak alapján mennyire nagy a probléma és milyen teendőket javasol?

Kedves Balázs!

Kislánya láthatóan küzd a szociális helyzetek megoldásával, az agresszív megnyilvánulásokkal, a felszabadultság megélésével. A leírtak alapján a kortársai nyitnak felé, minimálisan bevonnák a közösségbe - hiszen a születésnapra is meghívták -, kislánya mégsem tudja fogadni ezt a kapcsolódási igényt. Az egy fontos részlet, ahogy Ön is írta, hogy Önök is visszahúzódóak, tehát a kapcsolatok terén Önöktől is láthatja, hogy csendesebben, háttérből vannak jelen egy nagyobb társaságban. Ezzel még nincs is gond, hiszen vannak nyitottabb és kevésbé nyitott személyiségek. A cél, hogy jól érezze magát. Azonban ha már bántják, ha nem meri megvédeni magát, ha magányos, akkor nem hiszem, hogy teljesen jól érzi magát.

Két téma jutott eszembe, ami fontos lehet: az egyik a testvére és a vele való kapcsolata. Elmondása alapján vele jól kijön, együtt játszanak, vele irányító. Akkoriban születhetett, mikor a közösségbe elkezdett járni. Nem tudom, hogy mennyire jelenik meg a testvérféltékenység köztük, de lehet egy ilyenről is szó: a benne megjelenő féltékenységet, indulatot elfojtja, és vele kezd el barátkozni, miközben a kortársak felé gátlás alá kerül.

A másik téma az önállósága. Itt inkább a szó pszichés, lelki értelmére gondolok. Sokszor felmerült, hogy nagyon kötődik Önökhöz, és bújós, stb. Ez nagyon fontos, hogy megvan, ám egy bizonyos pont után az önálló személyiségében akadályozza, gátolja. Nem tudom, hogy ennyire jelen van-e Önöknél, inkább csak felhívnám erre a figyelmet: figyeljék meg, milyen helyzetekben tudják egy kicsit jobban magára hagyni, kicsit ösztönözni őt, hogy oldja meg egyedül. Mondjuk egy kortárs közösségben először segíteni őt a helyzetben, a kezdeményezésben, majd engedni, hogy ő próbálkozzon. Azt hiszem, próbál Önöknek megfelelni - meg az óvónéninek is -, és valamiért úgy gondolja, nem állhat ki magáért. Emögött lehet az is, hogy “mert őt megvédi majd valamelyik felnőtt”, de akár olyan tapasztalata is, hogy ha kiállt magáért - mondjuk a testvérével szemben -, akkor valami rosszul sült el. Itt is fontos lehet a minta, hogy miképpen tudja megvédeni magát, ami nem feltétlenül a visszaütés, hanem pl. nem engedni, hogy elvegyenek tőle valamit, vagy hogy megmondja, azzal épp ő játszik, stb. Ezeket testvérével is tudja gyakorolni. 

Amennyieben van olyan gyerek, aki felé egy kicst nyitottabb, akkor érdemes lehet 1-1 fős találkozásokat szervezni, hogy elkezdjen kötődni, hogy kialalkuljon egy barátság. Akár olyan játszótérre - vagy olyan időszakban - járni, amikor csak pár gyerek van, hogy ne egy komplett közösséggel kelljen megküzdenie, ha már ez nehezen megy neki.

Az óvodában lehet, hogy érdemes lehet óvodapszichológust bevonni, ha tovább is fennáll ez a helyzet, hogy ne kerüljön áldozat-szerepbe a kislányuk. Ő az adott helyszínen, a csoportot ismerve tud segítséget adni Önöknek is, a kislányának is, és a pedagógusoknak is.

Üdvözlettel

Standovár Sára