20 éves vagyok, már általános iskola óta kitűnő tanuló, és rendkívül maximalista. Tavaly jutottam be az orvosi egyetemre, és most másodéves vagyok, a félév végi vizsgáim előtt járok, de egyszerűen nem tudok tanulni. Mi van velem? Általában már arra sem tudom rászánni magam, hogy leüljek és kinyissam a könyveimet, de ha mégis, akkor sem tudok koncentrálni 10 percnél tovább. Nagyon aggódom és feszült vagyok állandóan, mert így nem fogom tudni megcsinálni a vizsgáimat. Próbáltam beszélni erről a barátaimmal, szüleimmel, pihentem, eljárok sportolni, de így sem tudtam visszanyerni a motivációmat. Nagyon szeretném, ha menne a suli, már 10 évesen tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Vajon akkor mi a baj?

Kedves 20 éves orvostanhallgató,

tényleg megmagyarázhatatlannak tűnik a helyzet, pedig pofonegyszerű kellene, hogy legyen, nem igaz?! ...vagy mégsem. Tehát itt áll 20 évesen, szüleivel jó a kapcsolata, barátok veszik körül, sportol, van módja pihenésre, világéletében jól teljesített az iskolapadban, és "mióta az eszét tudja", orvos szeretett volna lenni. Micsoda hálátlan, oktondi viselkedés tehát ez a makrancoskodás a tankönyvekkel! Hiszen mindene megvan, maga lehetne a legboldogabb, legelégedettebb, leginkább motivált diák a világon!

Na ez a máz. Furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi minden lehet (még) mögötte? Hol van a lány, aki reggelenként kócos, akinek vegyes érzelmei vannak, aki hazudik, aki túrja az orrát, aki titokban megeszik még egy csokit ebéd előtt, vagy mittudomén?! ...akinek eszébe jutott, hogy talán mégse ezt a pályát kellene választani, hanem Tibetbe menni megkóstolni a jakvajas teát, vagy a Karib-tengerre szörfoktatónak. Irigylésre méltóan jól hangzik, hogy már 10 évesen tudta, de bennem megszólal a vészcsengő: túl jól hangzik. A pszichológiai irodalomban "korai zárásnak" szokták nevezni az identitásformálódás ilyen módját - olvasson most ennek utána a neten tanulás helyett!

Ön nyilván rendkívül értelmes, tehetséges fiatal ember: hagyjon a maga számára most egy lélegzetvételnyi időt és teret, hogy elmerengjen, mire is akarja az erőforrásait valójában használni. Érdemes lehet mentálhigiénés (pszichológus, coach, stb. ízlés szerint) segítséget kérni az elgondolkodáshoz, már pár alkalmas tanácsadás is nagy lendületet adhat (más ez, mint a szeretteinkkel beszélgetni).

Remélem, nem bántottam meg provokatív soraimmal - nem az volt a célom, inkább a felrázás, "játékba" hívás, lazítás...

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta