Jelenlegi hely

Zaklatás vagy udvarlás?

Hogyan lehet úgy udvarolni, hogy az ne tűnjön zaklatásnak?

Az utóbbi hónapok mélyen felkavaró eseményei sok indulatot váltottak ki. Bár a történteket számtalan aspektusból vizsgálták, úgy gondolom, az emberek fejében nem csökkent a zűrzavar. 

Szerző: 

Nehezen feltételezhető, hogy bárki is egészséges felnőttként tudjon létezni a társadalomban visszajelzések nélkül, amelyek alapvetően fontos részei a személyiségfejlődésnek. Ezek alakítják ki énképünket, ezek adnak igazodási pontot a világban. Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak. Azt nézik, ki az, aki a legsebezhetőbb. Ki az, akinek a legnagyobb szüksége van arra, hogy pozitív visszajelzést kapjon, mert ezt korábban otthon vagy más szociális helyszínen nem – vagy rosszul – kapta meg. Különös érzékkel felismerik a „csordáról leszakadt” áldozatjelölteket. A könnyű prédára mennek. Hízelegnek, méltatják áldozatukat, elhitetik vele, hogy különleges. Kiemelik a többiek közül. Úgy manipulálják, hogy érezze a felé áradó figyelmet, megkülönböztetést, fals szeretetet...

Az erőszaktevők azonban gyakran ennek az ellenkezőjét, a megfélemlítést is használhatják – sokszor a hatalmukkal visszaélve –, hiszen tudják, ez része áldozataik mindennapjainak. Tudják, hogy a tényleges erőszak leblokkolja, megbénítja őket. Hogyan lehet akkor úgy udvarolni, hogy az ne tűnjön zaklatásnak?  Vagy mit is nevezhetünk zaklatásnak?  A válasz egyszerű. Mindent, amit a másik úgy él meg!! De honnan tudjuk, hogy a másik minek éli meg?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.