Jelenlegi hely

Mit árul el a hangunk?

Amit mondunk – vagyis mondanivalónk tartalma –, és ahogyan mondjuk, általában összhangban van egymással.

Mi újság? Semmi. Hogy vagy? Jól. - Kérdések, amelyeket nap mint nap felteszünk társunknak, barátainknak, szüleinknek, gyermekeinknek. És egyszavas válaszok, amelyek alapján szinte mindig be tudjuk azonosítani, van-e valami újság vagy tényleg nincs semmi – és hogy valóban jól van-e a másik vagy egyáltalán nincs. 

De mi különbözteti meg a „semmi” semmit a „valami” semmitől, az egyik jól-t a másik jól-tól? Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát még akkor is, ha csak telefonon beszélünk vele, és nem látjuk a mozgását, az arckifejezését? Van-e különbség a férfiak és a nők között a hangulat beazonosításának sikerességében? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak az érzelmesbeszéd-kutatások.

Több évtizede ismert, hogy már az újszülött csecsemők is előnyben részesítik az emberi beszédet más hangokkal szemben, s a saját anyjuk hangját más nőkével szemben. Az utóbbi évek kutatásai pedig kimutatták, hogy ez a képesség már az anyaméhben is jelen van. Azt is tudjuk, hogy a nyolc hónapos babák már képesek megkülönböztetni a férfihangot a nőitől. Felnőttekkel végzett kutatások azonban megállapították, hogy ez a két feladat: ismerőseinket felismerni, illetve ismeretleneket megkülönböztetni hangjuk alapján két különböző funkció az agyban. Az elsővel kapcsolatban azt tudjuk, hogy nincs egyetlen beszédparaméter, ami mindenkinél egyformán fontos lenne – egyik ismerősünk azonosításában hangmagassága, a másiknál hangja érdessége, a harmadiknál egyéb paraméterek játszanak fontosabb szerepet. Az viszont mind idegen, mind ismerős esetén megfigyelhető, hogy ha a beszéd érzelmeket tartalmaz, egyrészt aktívabbak lesznek a beszédértésért felelős agyterületek, másrészt plusz agyterületek is bekapcsolódnak.

Amit mondunk – vagyis mondanivalónk tartalma –, és ahogyan mondjuk, általában összhangban van egymással. Ha a telefonban boldog hangsúllyal azt mondom valakinek: „De örülök, hogy hívtál”, akkor a másik fél nem fog kételkedni abban, hogy valóban örülök. A tartalom és a hang szétválását leginkább akkor figyelhetjük meg, ha a kettő ellentmond egymásnak: például ha személyes találkozásnál kissé undorodva, a hangsúlyt lefelé engedve mondom, hogy „de örülök, hogy látlak”. Ilyenkor az, amit mondok, a tartalom, vagyis hogy örülök, és a nonverbális kommunikációm, ami jelzi, hogy ez egyáltalán nincs így, ellentmond egymásnak. Ha ezt felismerjük, általában inkább a nonverbális kommunikációnak hiszünk, hiszen feltételezzük, hogy azt sokkal nehezebb befolyásolni, mint a tartalmat, ezért őszintébben kifejezi a másik érzelmeit, attitűdjeit...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni.

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy