Jelenlegi hely

„Hogyan szeressem magam, ha azt sem tudom, ki vagyok?”

Selfie és énkép
Várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra...

A Főtéren álló bronzszobor előtt lányok nagy csoportja áll és saját magát fényképezi. Mindenki gondosan igazgatja a haját, keresi a megfelelő pózt, ahol a fotóalany – Rákóczi –  és ők közösen a legideálisabb képet tudják mutatni.

Szerző: 

Egy olyan képet, amilyenek akkor ott lenni szeretnének. Ahogy a világnak magukat akkor ott meg akarják mutatni, és várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra...A selfie a reneszánsz idejétől jelen van az életünkben – egy olyan belső késztetést elégít ki, ami arra irányul, hogy megerősítést és visszajelzést kapjunk a nagyvilágtól. Jellemzően a fiatal lányok azok, akik előszeretettel készítenek napi három-négy selfie-t. Köztudott, hogy kamaszoknak nagy szenvedést okoz a másoknak való kiemelt megfelelési kényszer. De vajon mennyire ad valós visszajelzésre alapot a jól beállított, megkonstruált kép, amit ezek a lányok magukról készíteni akarnak? Mikor lesznek elégedettek az elképzelt képpel? És miért van szükségük annyi képre?

Terápiás munkám során egyre több lánnyal találkozom, akik ha belenéznek a tükörbe, egy nagy rakás szerencsétlenséget látnak... Az önkép teljes csődje az, amit ezek a lányok átélnek. Azonban egy selfie, amit addig alakítanak, amíg el nem érnek egy olyan optimális képet, amiről már maguk is úgy érzik, hogy a világ elé tárhatják, és amire számtalan elismerő hozzászólást kapnak, gyógyír lehet a szenvedésükre.

Egy olyan képet kreálnak, amely köszönő viszonyban sincs avval, amit ők igazán gondolnak önmagukról, mégis vágynak egy meseszerű világba. Az egyik lány az osztályfőnöki órán, amit a gimnáziumban tartottam, jogosan vetette fel: hogyan szeressék magukat, ha azt sem tudják, kicsodák. Naponta más és más képet hoznak létre magukról, míg a végére teljesen összezavarodnak. Az önarcképek segítenek elviselni ezt a feszültséget – ugyanakkor  meg is nehezíthetik a visszatalálást igazi énjükhöz, mivel a kreált személy sokkal több elismerést, érdeklődést vált ki másokban, mint a mindennapok valósága...

A téves vagy kreált önarckép és a vele együtt járó szerep nagyban befolyásolhatja későbbi életük alakulását is, mivel a téves én-bemutatás zavart okozhat az állásinterjúkon, a munkahelyen, vagy akár a párkapcsolatokban.... A torz énkép miatt nehezen vagy egyáltalán nem fogják megtalálni a hozzájuk illő partnert, aki mellett aztán nyugodtan és kiegyensúlyozottan élhetik le az életüket. Nemcsak a magukról maguk által kreált idealisztikus kép miatt, hanem partnert is úgy választanak, hogy az tökéletes legyen. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...