Jelenlegi hely

„Hogyan szeressem magam, ha azt sem tudom, ki vagyok?”

Selfie és énkép
Várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra...

A Főtéren álló bronzszobor előtt lányok nagy csoportja áll és saját magát fényképezi. Mindenki gondosan igazgatja a haját, keresi a megfelelő pózt, ahol a fotóalany – Rákóczi –  és ők közösen a legideálisabb képet tudják mutatni.

Szerző: 

Egy olyan képet, amilyenek akkor ott lenni szeretnének. Ahogy a világnak magukat akkor ott meg akarják mutatni, és várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra...A selfie a reneszánsz idejétől jelen van az életünkben – egy olyan belső késztetést elégít ki, ami arra irányul, hogy megerősítést és visszajelzést kapjunk a nagyvilágtól. Jellemzően a fiatal lányok azok, akik előszeretettel készítenek napi három-négy selfie-t. Köztudott, hogy kamaszoknak nagy szenvedést okoz a másoknak való kiemelt megfelelési kényszer. De vajon mennyire ad valós visszajelzésre alapot a jól beállított, megkonstruált kép, amit ezek a lányok magukról készíteni akarnak? Mikor lesznek elégedettek az elképzelt képpel? És miért van szükségük annyi képre?

Terápiás munkám során egyre több lánnyal találkozom, akik ha belenéznek a tükörbe, egy nagy rakás szerencsétlenséget látnak... Az önkép teljes csődje az, amit ezek a lányok átélnek. Azonban egy selfie, amit addig alakítanak, amíg el nem érnek egy olyan optimális képet, amiről már maguk is úgy érzik, hogy a világ elé tárhatják, és amire számtalan elismerő hozzászólást kapnak, gyógyír lehet a szenvedésükre.

Egy olyan képet kreálnak, amely köszönő viszonyban sincs avval, amit ők igazán gondolnak önmagukról, mégis vágynak egy meseszerű világba. Az egyik lány az osztályfőnöki órán, amit a gimnáziumban tartottam, jogosan vetette fel: hogyan szeressék magukat, ha azt sem tudják, kicsodák. Naponta más és más képet hoznak létre magukról, míg a végére teljesen összezavarodnak. Az önarcképek segítenek elviselni ezt a feszültséget – ugyanakkor  meg is nehezíthetik a visszatalálást igazi énjükhöz, mivel a kreált személy sokkal több elismerést, érdeklődést vált ki másokban, mint a mindennapok valósága...

A téves vagy kreált önarckép és a vele együtt járó szerep nagyban befolyásolhatja későbbi életük alakulását is, mivel a téves én-bemutatás zavart okozhat az állásinterjúkon, a munkahelyen, vagy akár a párkapcsolatokban.... A torz énkép miatt nehezen vagy egyáltalán nem fogják megtalálni a hozzájuk illő partnert, aki mellett aztán nyugodtan és kiegyensúlyozottan élhetik le az életüket. Nemcsak a magukról maguk által kreált idealisztikus kép miatt, hanem partnert is úgy választanak, hogy az tökéletes legyen. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék