Jelenlegi hely

Ki vagyok én?

Az identitás 21. századi csapdái
Identitásunk egyik fontos aspektusa az individualitás – vagyis az, hogy másoktól elkülönülő, önálló egyedek legyünk.

Honnan jöttünk? Hol a helyünk a világban? Mi a szerepünk valójában? Hogyan lehetünk önmagunk az idő múlásával? Mi biztosítja létünk folytonosságát? Mi életünk jelentése? Merre tartunk?  

Minden fiatalban felmerülő kérdések ezek, melyek megválaszolásához a társadalom és kultúra azzal nyújt segítséget, hogy az adott történelmi kontextusban érvényes és hozzáférhető azonosulási mintákat kínál a serdülők és a fiatal felnőttek számára – nevelési szokásai, rítusai irányt mutatnak, hogy éppen mely utak „életképesek”, melyek biztosítják az alkalmazkodást és a boldogulást.Más szavakkal: minden kultúra és történelmi korszak sajátos, akkor és ott érvényes identitás-készletet nyújt az egyének számára.

A lehetőségek tárháza végtelen

A 21. század elején a nyugati világban a kultúra elveszítette korlátozó és szabályozó funkcióját, a felkínált identitás-repertoár szinte vég nélküli. Nemhogy nem kell őseink nyomdokában járni, hanem bármivé válhatunk, aminek csak el tudjuk képzelni magunkat: megasztárok, celebek, modellek, asztronauták vagy autóversenyzők lehetünk. Mindemellett nem csupán a foglalkozásunkat változtathatjuk időről-időre, hanem a korábban oly stabil és masszív identitás-kategóriákat is módosíthatjuk. Csupán egy kérelem elegendő ahhoz, hogy megváltoztassuk a családi nevünket,.. A földrajzi értelemben vett mobilitás korábban egy járóföldnyire korlátozódott, mára távoli kontinenseket is elérhetünk egyetlen nap alatt. Megszűntek a sorompóval elválasztott határok, az Európai Unió valamennyi országa, vagy akár a világ bármely eldugott szigete adekvát életteret jelenthet számunkra. A hazánkból Nyugat-, illetve Észak-Európába elvándorló fiatalok példája mutatja, hogy az emberek egyre kevésbé ragaszkodnak szülőhelyükhöz. Mi ezzel a baj?! – kérdezhetjük. Végre szabad országban élünk, mindenki azt tesz, amit akar, és azzá válhat, amivé csak szeretne!

Folytonossághiányos identitás

A 20. és a 21. századi Magyarországon a gazdasági-politikai-társadalmi események olyannyira változatosak, hogy egyetlen életút vagy emberöltő alatt szélsőséges ellentéteknek és váratlan változásoknak voltunk/vagyunk kitéve. E szakadatlan változás azt eredményezi, hogy „korunk a folyamatosan változó és újjászerveződő, konkrét helyzetekhez igazodó, diszkontinuus identitás korszaka lett” – állítja a nemrég elhunyt szociálpszichológus, Pataki Ferenc. A diszkontinuus, vagy más néven folytonossághiányos identitás konkrétan azt jelenti, hogy egy emberöltő alatt többször válthatunk családot, szakmát, munkahelyet, beosztást, lakóhelyet – mi több, nevet és állampolgárságot is. Következésképpen az érett identitás kialakítása szempontjából a 21. században a legkomolyabb kihívást az azonosság és a folytonosság élményének megteremtése jelenti. Miként tudjuk megvalósítani az önmagunkkal való azonosságot a múlt-jelen-jövő idő mátrixában?

Kaméleonjellem és partikuláris identitás

Pataki szerint a folytonossághiányos identitásnak olyannyira kedvező jelenkori gazdasági-politikai-történelmi szituáció sajátos működésmódokat – voltaképpen tüneteket – hozhat létre. Az egyik tünet az illékony helyzeti identitás, amely a stabil értékek és normák mentén szerveződő viselkedéssel szemben az adott szituációhoz való kaméleonszerű alkalmazkodást részesíti előnyben. Ennek a lényege abban rejlik, hogy mindig az adott széljárásnak megfelelően, az adott szituáció szempontjából előnyös jellemzők alapján választunk értéket, attitűdöt, viszonyulási módot...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...