Jelenlegi hely

Ki vagyok én?

Az identitás 21. századi csapdái
Identitásunk egyik fontos aspektusa az individualitás – vagyis az, hogy másoktól elkülönülő, önálló egyedek legyünk.

Honnan jöttünk? Hol a helyünk a világban? Mi a szerepünk valójában? Hogyan lehetünk önmagunk az idő múlásával? Mi biztosítja létünk folytonosságát? Mi életünk jelentése? Merre tartunk?  

Minden fiatalban felmerülő kérdések ezek, melyek megválaszolásához a társadalom és kultúra azzal nyújt segítséget, hogy az adott történelmi kontextusban érvényes és hozzáférhető azonosulási mintákat kínál a serdülők és a fiatal felnőttek számára – nevelési szokásai, rítusai irányt mutatnak, hogy éppen mely utak „életképesek”, melyek biztosítják az alkalmazkodást és a boldogulást.Más szavakkal: minden kultúra és történelmi korszak sajátos, akkor és ott érvényes identitás-készletet nyújt az egyének számára.

A lehetőségek tárháza végtelen

A 21. század elején a nyugati világban a kultúra elveszítette korlátozó és szabályozó funkcióját, a felkínált identitás-repertoár szinte vég nélküli. Nemhogy nem kell őseink nyomdokában járni, hanem bármivé válhatunk, aminek csak el tudjuk képzelni magunkat: megasztárok, celebek, modellek, asztronauták vagy autóversenyzők lehetünk. Mindemellett nem csupán a foglalkozásunkat változtathatjuk időről-időre, hanem a korábban oly stabil és masszív identitás-kategóriákat is módosíthatjuk. Csupán egy kérelem elegendő ahhoz, hogy megváltoztassuk a családi nevünket,.. A földrajzi értelemben vett mobilitás korábban egy járóföldnyire korlátozódott, mára távoli kontinenseket is elérhetünk egyetlen nap alatt. Megszűntek a sorompóval elválasztott határok, az Európai Unió valamennyi országa, vagy akár a világ bármely eldugott szigete adekvát életteret jelenthet számunkra. A hazánkból Nyugat-, illetve Észak-Európába elvándorló fiatalok példája mutatja, hogy az emberek egyre kevésbé ragaszkodnak szülőhelyükhöz. Mi ezzel a baj?! – kérdezhetjük. Végre szabad országban élünk, mindenki azt tesz, amit akar, és azzá válhat, amivé csak szeretne!

Folytonossághiányos identitás

A 20. és a 21. századi Magyarországon a gazdasági-politikai-társadalmi események olyannyira változatosak, hogy egyetlen életút vagy emberöltő alatt szélsőséges ellentéteknek és váratlan változásoknak voltunk/vagyunk kitéve. E szakadatlan változás azt eredményezi, hogy „korunk a folyamatosan változó és újjászerveződő, konkrét helyzetekhez igazodó, diszkontinuus identitás korszaka lett” – állítja a nemrég elhunyt szociálpszichológus, Pataki Ferenc. A diszkontinuus, vagy más néven folytonossághiányos identitás konkrétan azt jelenti, hogy egy emberöltő alatt többször válthatunk családot, szakmát, munkahelyet, beosztást, lakóhelyet – mi több, nevet és állampolgárságot is. Következésképpen az érett identitás kialakítása szempontjából a 21. században a legkomolyabb kihívást az azonosság és a folytonosság élményének megteremtése jelenti. Miként tudjuk megvalósítani az önmagunkkal való azonosságot a múlt-jelen-jövő idő mátrixában?

Kaméleonjellem és partikuláris identitás

Pataki szerint a folytonossághiányos identitásnak olyannyira kedvező jelenkori gazdasági-politikai-történelmi szituáció sajátos működésmódokat – voltaképpen tüneteket – hozhat létre. Az egyik tünet az illékony helyzeti identitás, amely a stabil értékek és normák mentén szerveződő viselkedéssel szemben az adott szituációhoz való kaméleonszerű alkalmazkodást részesíti előnyben. Ennek a lényege abban rejlik, hogy mindig az adott széljárásnak megfelelően, az adott szituáció szempontjából előnyös jellemzők alapján választunk értéket, attitűdöt, viszonyulási módot...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...