Jelenlegi hely

A selfie pszichológiai kérdései

Kinek készítjük a képeket: önmagunknak vagy másoknak?

A Föld lakosságának fele készített már selfiet – legtöbben Ausztráliában, őket követik a kanadaiak és az amerikaiak. És bár a műfaj a 18-24 év közöttiek körében a legnépszerűbb, a híres „szelfizők” között találhatunk idősebbeket is: például az amerikai elnököt vagy a pápát. 

Szerző: 

Az Oxford Dictionary a 2013-ban az év szavává választott selfiet úgy definiálta, mint „olyan fotó, amelyet valaki önmagáról készít webkamerával vagy okostelefonnal, és feltölti egy közösségi médiaplatformra." 

Pszichológiai szempontból az a legérdekesebb, hogy a selfie milyen erőteljes reakciókat vált ki. A média például kifejezetten erős kritikával szemléli a jelenséget, gúnyt űzve mondjuk a – valóban – viccesebbnél viccesebb selfie-készítő segédeszközökből, karikírozza a selfie „tinilányos” jellegét, vagy a túl sok selfiet posztoló celebeket.

A selfiet gyakran mentális betegségként mutatják be, összekapcsolva a depresszióval, a nárcizmussal vagy akár a pszichopátiával. Egy időben felröppent egy rendkívül népszerű – ám később hoaxnak bizonyult – hír is, miszerint az Amerikai Pszichiátriai Társaság a túl sok selfiezést olyan mértékű problémának látja, hogy egy önálló elnevezéssel is illette: ez a selfitis.  Hiába cáfolták ezt szinte azonnal, a média és a közvélemény egyöntetű lelkesedéssel látta megerősítve elképzeléseit. Egy másik apropó, melynek kapcsán a selfiek rendszeresen bekerülnek a hírekbe, ha valamilyen negatív következménnyel– mondjuk balesettel vagy akár öngyilkossággal – kapcsolódnak össze.

De vajon mivel magyarázható a média leegyszerűsítő, patologizáló, sőt olykor akár démonizáló tálalási módja? Egyrészt saját működésmódjából fakadóan nyilván a figyelemfelkeltő, sőt drámai eseményeket emeli ki. De talán van egy másik, fontosabb oka is: az eladhatóság jegyében egyszerűen rezonál a közvélemény hasonló elképzeléseire...

A kutatások szerint a selfiek egyik fontos funkciója azok dokumentarista jellege. Sokan élettörténetüket írják meg e képek segítségével, ami így akár memóriánk kiterjesztésének is felfogható  – tulajdonképpen azt rögzíti, hogyan szeretnénk visszatekinteni az életünkre. Mindezzel valójában önmagunkra reflektálunk, önmagunkat szeretnénk jobban megismerni... Interjús kutatásoknál a résztvevők elsődleges szempontként említik, hogy egy képet akkor posztolnak, ha autentikusnak tartják, ha jól megjelenít valamit abból, amilyennek önmagukat látják.

Mások szerint a selfie épp az ellenkező oldalról közelíthető és értelmezhető – a hangsúly nem önmagunkon van, hanem a többieken, vagyis a selfie leginkább másoknak szól. Funkciója lehet például elfogadottságunk vagy népszerűségünk tesztelése...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

Ahhoz, hogy egy gép átmenjen a Turing-teszten, arra van szükség, hogy az emberek által feltett kérdésekre „emberien” tudjon válaszolni.

Egy kutatás szerint az interneten fellelhető szövegek kétharmadát annak létrehozóján kívül soha senki más nem látja.

A mosolygós fejecske az e-mailekben kedves gesztus lehet akkor, ha már ismerjük azt, akivel a kapcsolatot felvesszük...

Számos egyéb tényező mellett az sem mindegy, milyen az időjárás, ha a digitális marketing hatását nézzük.

A kamaszok több mint harmadának kell felhívnia szülője figyelmét arra, hogy tegye le a telefont étkezés közben