Jelenlegi hely

A selfie pszichológiai kérdései

Kinek készítjük a képeket: önmagunknak vagy másoknak?

A Föld lakosságának fele készített már selfiet – legtöbben Ausztráliában, őket követik a kanadaiak és az amerikaiak. És bár a műfaj a 18-24 év közöttiek körében a legnépszerűbb, a híres „szelfizők” között találhatunk idősebbeket is: például az amerikai elnököt vagy a pápát. 

Szerző: 

Az Oxford Dictionary a 2013-ban az év szavává választott selfiet úgy definiálta, mint „olyan fotó, amelyet valaki önmagáról készít webkamerával vagy okostelefonnal, és feltölti egy közösségi médiaplatformra." 

Pszichológiai szempontból az a legérdekesebb, hogy a selfie milyen erőteljes reakciókat vált ki. A média például kifejezetten erős kritikával szemléli a jelenséget, gúnyt űzve mondjuk a – valóban – viccesebbnél viccesebb selfie-készítő segédeszközökből, karikírozza a selfie „tinilányos” jellegét, vagy a túl sok selfiet posztoló celebeket.

A selfiet gyakran mentális betegségként mutatják be, összekapcsolva a depresszióval, a nárcizmussal vagy akár a pszichopátiával. Egy időben felröppent egy rendkívül népszerű – ám később hoaxnak bizonyult – hír is, miszerint az Amerikai Pszichiátriai Társaság a túl sok selfiezést olyan mértékű problémának látja, hogy egy önálló elnevezéssel is illette: ez a selfitis.  Hiába cáfolták ezt szinte azonnal, a média és a közvélemény egyöntetű lelkesedéssel látta megerősítve elképzeléseit. Egy másik apropó, melynek kapcsán a selfiek rendszeresen bekerülnek a hírekbe, ha valamilyen negatív következménnyel– mondjuk balesettel vagy akár öngyilkossággal – kapcsolódnak össze.

De vajon mivel magyarázható a média leegyszerűsítő, patologizáló, sőt olykor akár démonizáló tálalási módja? Egyrészt saját működésmódjából fakadóan nyilván a figyelemfelkeltő, sőt drámai eseményeket emeli ki. De talán van egy másik, fontosabb oka is: az eladhatóság jegyében egyszerűen rezonál a közvélemény hasonló elképzeléseire...

A kutatások szerint a selfiek egyik fontos funkciója azok dokumentarista jellege. Sokan élettörténetüket írják meg e képek segítségével, ami így akár memóriánk kiterjesztésének is felfogható  – tulajdonképpen azt rögzíti, hogyan szeretnénk visszatekinteni az életünkre. Mindezzel valójában önmagunkra reflektálunk, önmagunkat szeretnénk jobban megismerni... Interjús kutatásoknál a résztvevők elsődleges szempontként említik, hogy egy képet akkor posztolnak, ha autentikusnak tartják, ha jól megjelenít valamit abból, amilyennek önmagukat látják.

Mások szerint a selfie épp az ellenkező oldalról közelíthető és értelmezhető – a hangsúly nem önmagunkon van, hanem a többieken, vagyis a selfie leginkább másoknak szól. Funkciója lehet például elfogadottságunk vagy népszerűségünk tesztelése...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Ha nem a VR uralkodik az alkalmazó felett, hanem fordított a helyzet, számos pozitív cél elérse érdekében használhatjuk a technikát...

Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerek

Arcuk, hajuk, testük, ruházatuk, mindenük úgy néz ki, mintha valódiak lennének.

Nincs pardon, hisztizek, ha nem kapok azonnal csokit, macit, ölelést.