Jelenlegi hely

A bizalom kockázata

Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…

Ha emberi kapcsolatainkban vagy közéleti kiállásunkban a másik fél megszegi az egyezséget és megcsal, elárul minket, akkor ez nemcsak azért fáj, mert elmarad az együttműködéstől remélt eredmény. Legalább ennyire rossz, hogy rájövünk, baleknak néztek minket – és igazuk is volt. Velünk ezt is meg lehetett csinálni… A helyzeten az sem javít sokat, ha kiderül, hogy az, akiben bíztunk, nem álnokságból viselkedett másképpen, mint ahogyan reméltük, hanem egyszerűen csak félreismertük őt. Ekkor ugyanis önmagunkban is csalódunk egy kicsit...

Ha azt kell látnunk, hogy visszaéltek a bizalmunkkal, akkor sok esetben – bármilyen meglepő – úgy döntünk, hogy nem, ezt inkább mégsem kell meglátnunk. Egyszerűen nem vagyunk hajlandók észrevenni! Közismert, hogy azok, akiket súlyos lelki megrázkódtatás ért, gyakran képtelenek visszaemlékezni a traumatikus eseményre. De mintha nem lenne véletlenszerű, hogy kit ér utol az efféle emlékezetkiesés. Megfigyelték, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai közül sokkal nagyobb mértékben jellemző az emlékezetkiesés azokra, akiket családtagjuk részéről ért támadás, mint azokra, akikkel szemben egy idegen követte el a tettet. Érthető: ha egy idegen részéről ér valakit sérelem, könnyen megteheti, hogy megharagszik az illetőre és elkerül vele mindenféle további kapcsolatot – de mit tegyünk egy családtaggal? Ha érzelmileg és egzisztenciálisan függünk valakitől, veszteséget jelentene, ha kivetnénk az életünkből, ezért inkább nem is veszünk tudomást arról, hogy ártott nekünk.

Nem véletlen az a valóban létező jelenség sem, hogy sokszor a férj vagy a feleség az utolsó, aki megtudja, hogy párja megcsalja. Ez a hazugságra való vakság jelensége: az ember egyszerűen nem érzékeli a jeleket, amelyekből azt a következtetést kellene levonnia, hogy egy számára nagyon fontos személy visszaélt a bizalmával, elárulta őt. Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…
Ez természetesen nemcsak a magánéletre, hanem a politikára is igaz. George W. Bush második megválasztása után az Analyses of Social Issues and Public Policy című folyóiratban külön lélektani tanulmány foglalkozott azzal, hogyan voltak képesek Bushra szavazni olyan emberek, akiknek kétharmada kiemelkedően fontos értéknek tartja az őszinteséget. Bush első elnöki ciklusa alatt ugyanis volt néhány olyan eset, amikor egyértelművé vált, hogy az elnök – finoman szólva – bizonyos megnyilvánulásaiban nem volt teljesen őszinte. Hogyan szavazhattak rá mégis a becsületesség hívei? Nos, választópolgárok, különösen azok, akik elkötelezettek egy-egy politikus, politikai irányzat mellett nem engedhették meg maguknak, hogy észrevegyék, szeretett vezetőjük gátlástalanul hazudik, mert ha ezt a tényt engedik eljutni a tudatukig, saját erkölcsi normáikat követve el kellett volna fordulniuk tőle.
Az elszánt – és a külső szemlélő számára teljesen abszurd – bizalom legkülönösebb példája alighanem a Stockholm-szindróma. 1973-ban Stockholmban két fegyveres bűnöző megtámadott egy bankot és négy embert napokig fogva tartott. Ezalatt a túszoknak sikerült meggyőzniük magukat, hogy fogvatartóik igen rendes emberek, akikben megbízhatnak; kiszabadulásuk után gyűjtést is rendeztek a bűnözők jogi védelmének finanszírozására. Ez észvesztőnek tűnik, ám a lélektani logika világos: a túszok számára sokkal jobb érzés azt hinni, hogy alapvetően rendes emberektől függ az életük, mint ha arra gondolnának, hogy elvetemült és aljas embereknek vannak kiszolgáltatva.
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A mozgáskorlátozottak életét megnehezítő akadályoknak csak egy része fizikai jellegű, nagyon sokszor a többi ember hozzáállása jelenti az igazán súlyos problémát.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A nevekkel kapcsolatban misztikus, babonás hiedelmek, vagy inkább érzések élnek bennünk, még ha nem is tudunk róluk…

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.