Jelenlegi hely

A bizalom kockázata

Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…

Ha emberi kapcsolatainkban vagy közéleti kiállásunkban a másik fél megszegi az egyezséget és megcsal, elárul minket, akkor ez nemcsak azért fáj, mert elmarad az együttműködéstől remélt eredmény. Legalább ennyire rossz, hogy rájövünk, baleknak néztek minket – és igazuk is volt. Velünk ezt is meg lehetett csinálni… A helyzeten az sem javít sokat, ha kiderül, hogy az, akiben bíztunk, nem álnokságból viselkedett másképpen, mint ahogyan reméltük, hanem egyszerűen csak félreismertük őt. Ekkor ugyanis önmagunkban is csalódunk egy kicsit...

Ha azt kell látnunk, hogy visszaéltek a bizalmunkkal, akkor sok esetben – bármilyen meglepő – úgy döntünk, hogy nem, ezt inkább mégsem kell meglátnunk. Egyszerűen nem vagyunk hajlandók észrevenni! Közismert, hogy azok, akiket súlyos lelki megrázkódtatás ért, gyakran képtelenek visszaemlékezni a traumatikus eseményre. De mintha nem lenne véletlenszerű, hogy kit ér utol az efféle emlékezetkiesés. Megfigyelték, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai közül sokkal nagyobb mértékben jellemző az emlékezetkiesés azokra, akiket családtagjuk részéről ért támadás, mint azokra, akikkel szemben egy idegen követte el a tettet. Érthető: ha egy idegen részéről ér valakit sérelem, könnyen megteheti, hogy megharagszik az illetőre és elkerül vele mindenféle további kapcsolatot – de mit tegyünk egy családtaggal? Ha érzelmileg és egzisztenciálisan függünk valakitől, veszteséget jelentene, ha kivetnénk az életünkből, ezért inkább nem is veszünk tudomást arról, hogy ártott nekünk.

Nem véletlen az a valóban létező jelenség sem, hogy sokszor a férj vagy a feleség az utolsó, aki megtudja, hogy párja megcsalja. Ez a hazugságra való vakság jelensége: az ember egyszerűen nem érzékeli a jeleket, amelyekből azt a következtetést kellene levonnia, hogy egy számára nagyon fontos személy visszaélt a bizalmával, elárulta őt. Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…
Ez természetesen nemcsak a magánéletre, hanem a politikára is igaz. George W. Bush második megválasztása után az Analyses of Social Issues and Public Policy című folyóiratban külön lélektani tanulmány foglalkozott azzal, hogyan voltak képesek Bushra szavazni olyan emberek, akiknek kétharmada kiemelkedően fontos értéknek tartja az őszinteséget. Bush első elnöki ciklusa alatt ugyanis volt néhány olyan eset, amikor egyértelművé vált, hogy az elnök – finoman szólva – bizonyos megnyilvánulásaiban nem volt teljesen őszinte. Hogyan szavazhattak rá mégis a becsületesség hívei? Nos, választópolgárok, különösen azok, akik elkötelezettek egy-egy politikus, politikai irányzat mellett nem engedhették meg maguknak, hogy észrevegyék, szeretett vezetőjük gátlástalanul hazudik, mert ha ezt a tényt engedik eljutni a tudatukig, saját erkölcsi normáikat követve el kellett volna fordulniuk tőle.
Az elszánt – és a külső szemlélő számára teljesen abszurd – bizalom legkülönösebb példája alighanem a Stockholm-szindróma. 1973-ban Stockholmban két fegyveres bűnöző megtámadott egy bankot és négy embert napokig fogva tartott. Ezalatt a túszoknak sikerült meggyőzniük magukat, hogy fogvatartóik igen rendes emberek, akikben megbízhatnak; kiszabadulásuk után gyűjtést is rendeztek a bűnözők jogi védelmének finanszírozására. Ez észvesztőnek tűnik, ám a lélektani logika világos: a túszok számára sokkal jobb érzés azt hinni, hogy alapvetően rendes emberektől függ az életük, mint ha arra gondolnának, hogy elvetemült és aljas embereknek vannak kiszolgáltatva.
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Ahhoz, hogy egy gép átmenjen a Turing-teszten, arra van szükség, hogy az emberek által feltett kérdésekre „emberien” tudjon válaszolni.