Jelenlegi hely

A bizalom kockázata

Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…

Ha emberi kapcsolatainkban vagy közéleti kiállásunkban a másik fél megszegi az egyezséget és megcsal, elárul minket, akkor ez nemcsak azért fáj, mert elmarad az együttműködéstől remélt eredmény. Legalább ennyire rossz, hogy rájövünk, baleknak néztek minket – és igazuk is volt. Velünk ezt is meg lehetett csinálni… A helyzeten az sem javít sokat, ha kiderül, hogy az, akiben bíztunk, nem álnokságból viselkedett másképpen, mint ahogyan reméltük, hanem egyszerűen csak félreismertük őt. Ekkor ugyanis önmagunkban is csalódunk egy kicsit...

Ha azt kell látnunk, hogy visszaéltek a bizalmunkkal, akkor sok esetben – bármilyen meglepő – úgy döntünk, hogy nem, ezt inkább mégsem kell meglátnunk. Egyszerűen nem vagyunk hajlandók észrevenni! Közismert, hogy azok, akiket súlyos lelki megrázkódtatás ért, gyakran képtelenek visszaemlékezni a traumatikus eseményre. De mintha nem lenne véletlenszerű, hogy kit ér utol az efféle emlékezetkiesés. Megfigyelték, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai közül sokkal nagyobb mértékben jellemző az emlékezetkiesés azokra, akiket családtagjuk részéről ért támadás, mint azokra, akikkel szemben egy idegen követte el a tettet. Érthető: ha egy idegen részéről ér valakit sérelem, könnyen megteheti, hogy megharagszik az illetőre és elkerül vele mindenféle további kapcsolatot – de mit tegyünk egy családtaggal? Ha érzelmileg és egzisztenciálisan függünk valakitől, veszteséget jelentene, ha kivetnénk az életünkből, ezért inkább nem is veszünk tudomást arról, hogy ártott nekünk.

Nem véletlen az a valóban létező jelenség sem, hogy sokszor a férj vagy a feleség az utolsó, aki megtudja, hogy párja megcsalja. Ez a hazugságra való vakság jelensége: az ember egyszerűen nem érzékeli a jeleket, amelyekből azt a következtetést kellene levonnia, hogy egy számára nagyon fontos személy visszaélt a bizalmával, elárulta őt. Az igazságért túl nagy árat kellene fizetni – jobb nem észrevenni a dolgokat…
Ez természetesen nemcsak a magánéletre, hanem a politikára is igaz. George W. Bush második megválasztása után az Analyses of Social Issues and Public Policy című folyóiratban külön lélektani tanulmány foglalkozott azzal, hogyan voltak képesek Bushra szavazni olyan emberek, akiknek kétharmada kiemelkedően fontos értéknek tartja az őszinteséget. Bush első elnöki ciklusa alatt ugyanis volt néhány olyan eset, amikor egyértelművé vált, hogy az elnök – finoman szólva – bizonyos megnyilvánulásaiban nem volt teljesen őszinte. Hogyan szavazhattak rá mégis a becsületesség hívei? Nos, választópolgárok, különösen azok, akik elkötelezettek egy-egy politikus, politikai irányzat mellett nem engedhették meg maguknak, hogy észrevegyék, szeretett vezetőjük gátlástalanul hazudik, mert ha ezt a tényt engedik eljutni a tudatukig, saját erkölcsi normáikat követve el kellett volna fordulniuk tőle.
Az elszánt – és a külső szemlélő számára teljesen abszurd – bizalom legkülönösebb példája alighanem a Stockholm-szindróma. 1973-ban Stockholmban két fegyveres bűnöző megtámadott egy bankot és négy embert napokig fogva tartott. Ezalatt a túszoknak sikerült meggyőzniük magukat, hogy fogvatartóik igen rendes emberek, akikben megbízhatnak; kiszabadulásuk után gyűjtést is rendeztek a bűnözők jogi védelmének finanszírozására. Ez észvesztőnek tűnik, ám a lélektani logika világos: a túszok számára sokkal jobb érzés azt hinni, hogy alapvetően rendes emberektől függ az életük, mint ha arra gondolnának, hogy elvetemült és aljas embereknek vannak kiszolgáltatva.
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.

Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség.

A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő...

Hogyan ismerhetjük fel egészségtelen - vagy angol szövegekben gyakran mérgezőként (toxic) emlegetett - kapcsolatainkat?

Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.

Vajon az emberi önzésre épülő gazdasági berendezkedés megingathatatlanul működik tovább, vagy létezik egy olyan új emberkép, amelyre egy új irányzatot lehet felépíteni?