Jelenlegi hely

Kegyes halál?

A kérdés egyszerű: gyógyítható-e a beteg, enyhíthető-e a szenvedés? Ha nem, akkor a betegnek lehessen saját joga az önrendelkezés. A vitákban, „társadalmi párbeszédekben” megfogalmazott álláspontok általánosságban próbálnak képletet találni az élet bevégzésének etikai, lélektani, szociológiai, stb. aspektusainak megoldására. Összességében – hasonlóan az abortusz-vitához – teljesen figyelmen kívül hagyva a „főszereplőt”, a szenvedő embert.

Meglepett és különleges izgalommal töltött el, hogy a közelemben él egy idős rokonom, akiről nem tudtam. A Zeneakadémia professzora volt, tehetsége révén különösebb kompromisszumok nélkül jól élt mindenféle rendszerben. Egy közös ismerősünk hívta fel rá a figyelmemet, én pedig addig halasztgattam a látogatását, míg az öregúr meghalt. Semmi különleges nem volt ebben a halálban. Nagyon egyszerű, puritán és öreges dolog volt. Egy dolog, aminek meg kell történnie, amit „el kell végezni”. A film címét, amiről szólok, nehezen írom le: Dr. Halál. Ez a cím, amit – mint nevet – az életben is viselt Dr. Jack Kevorkian, az eutanázia amerikai apostola, a legkevésbé sem illik a megformázott karakterre. Kevorkian nem több, mint egy öregember, a legöregesebb szokások rabja. Az örmény holocaust második generációs túlélője nem volt gáláns jellem: a nőkkel szót nem értő, puritán, egyszerű, takarékos ember, aki akár a Fény utcai piacon is szembejöhetne velünk… A halál nagyon szimpla apostola ő. Azaz a nagyon szimpla halál apostola. Semmi fényűzés és misztikum nincs sem abban, ahogy él, sem abban, ahogyan meghalnak a páciensei. Összesen 130 asszisztált öngyilkosság és néhány aktív eutanázia, amit végül is gyilkosságnak minősít a michigani bíróság…

Öreg rokonom romantikus életet élt és egyszerűen halt meg. A kérdés: van-e másfajta halál egyáltalán? Maga a halál az élethez tartozó, egyszerű, mondhatni szimpla dolog. A „meghívott halál” is az: jön egy orvos, aki teljes emberségével jelen van, majd elenged – ott, ahol szeretnénk. Ha kell, egy furgonban, egy lakásban a megszokott, kedves dolgaink között, egy raktárban. A doktor vigyáz ránk, elmondja, mi az ábra – aztán meghúzzuk a zsíros, kopott fémkart, elindul a gáz, jön a kóma, majd az orvos megállítja a szívet. Ennyi. Olyan, mint az elsősegély, „fordított” születés – de ellentétben a születéssel, nincs gyengéd változata. A halál napja semmivel sem lesz különlegesebb, mint bármelyik másik. Be lehet iktatni egy heti programba, és muszáj megtenni, ha szükséges. Elmulasztani ugyanakkora bűn, mint az elsősegélyt – mind a résztvevő, mind az orvosok részéről… Az eutanázia-vita is fölösleges, kár(os) filozofálni az élet és halál szentségéről. Szimpla szükségszerűségről van szó, ami olyan egyszerű, mint egy falusi templom, vagy mint egy öreg rádió.
A kérdés egyszerű: gyógyítható-e a beteg, enyhíthető-e a szenvedés? Ha nem, akkor a betegnek lehessen saját joga az önrendelkezés. A vitákban, „társadalmi párbeszédekben” megfogalmazott álláspontok általánosságban próbálnak képletet találni az élet bevégzésének etikai, lélektani, szociológiai, stb. aspektusainak megoldására. Összességében – hasonlóan az abortusz-vitához – teljesen figyelmen kívül hagyva a „főszereplőt”, a szenvedő embert. A filmben zajló eutanázia-perben a bíróság nem hallgatja meg a betegek hozzátartozóit, véleményükre, tapasztalataikra nem kíváncsi, a jogi megoldáshoz rájuk nincs szükség. Kevorkian „ténykedését” végül egyszerű emberölésnek minősítik. A bíróság feltételezi, hogy aki véget akar vetni életének, az (akár éppen a szenvedés miatt) nem képes az önrendelkezésre. Kevorkian azonban kategorikusan elutasította az asszisztenciát olyan pácienseknél, akiknél felmerült a depresszió gyanúja – még akkor is, ha ezzel egy időben szenvedésük hatalmas volt, s ezért fordultak segítségért hozzá. (Tudni kell egyébként, hogy a szenvedés nem okoz depressziót, sőt, az egészen extrém mértékű szenvedés sem vezet szükségszerűen depresszióhoz. Aki szenved, az az esetek túlnyomó többségében épelméjű: megvan és meg kell, hogy maradjon a joga az önrendelkezéshez.)
Az eutanázia-félelem a társadalom félelme a halállal s a szenvedéssel szemben – Kevorkian pedig tényleg olyan, mintha a halál lenne maga: szikár, nem túl izgalmas, s ahogy említettük már: végtelenül egyszerű. Szinte naiv, de kérlelhetetlen, makacs, minden ambíció híján van, ám vevő a kis figyelmességekre, a szép környezetre, Bach és Händel zenéjére, egy jó beszélgetésre.
Michael Ende egyik regényében egy Momo nevű kislány találkozik az öreg, szikár Hora mesterrel, aki az idő mestere.
„- Te a halál vagy?
Hora mester mosolygott, hallgatott egy darabig, aztán így felelt:
- Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle. S ha többé nem félnének tőle, senki sem lophatná el az életidejüket.
- Akkor csak meg kell nekik mondani – javasolta Momo.
- Gondolod? - vélte Hora mester. Minden órával, amit nekik juttatok, figyelmeztetem őket. De félek, nem is akarják meghallani. Inkább azoknak hisznek, akik rémisztgetik őket.”
Ami azt illeti, én még hiszek a csodákban – és igen, talán az életem már eddig is több csodát adott, mint Kevorkian meglehetősen puritán élete. Én megengedtem magamnak, hogy átéljem mindazt a varázst, amit az élet adhat. Kevorkian gyermekkori holokauszt-élményei miatt, akár egy józanságra ítélt szenvedélybeteg, száraz volt és ridegen tényszerű. A sors, amit a film bemutat, mégis tiszteletet ébreszt. Megijeszt a józansága és bátorsága megélni a valóság rideg, mégis szükségszerű és megnyugtató biztonságát…
 
Az HBO filmjét április 17-én 13:25 órakor láthatjuk a HBO2 csatornán

 

Kepgaleria: 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

Lépten-nyomon hajtogatjuk gyerekeinknek, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. A valóságban azonban mintha nem egészen ez lenne a helyzet...

Az angolul co-livingnek vagy co-housingnak nevezett megoldás lényege, hogy egy lakóközösség tagjai egy lakásban – vag

Egy ennyire kártékony, de mégis elterjedt cselekvésnek lehetnek-e pozitív hatásai?

Az emberek egész egyszerűen elfelejtik, hogy ami ma dominánsnak és normálisnak számít, kicsivel korábban még a kisebbség deviánsnak tekintett véleménye volt. 

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából.