Jelenlegi hely

A halál iránti attitűd változása

Minden kor és minden civilizáció szembekerült a lét és nemlét megfejthetetlennek tűnő rejtélyével

A tradicionális közösségek felbomlásával elsorvadtak a rítusok, megszűnt az a „védőháló”, amit szimbolikus jelentésüknél és közösségteremtő hatásuknál fogva alkottak, és nem léptek a helyükbe újak. A vallás elveszítette jelentőségét. A halál értelmetlenné, tartalmatlanná és így félelmetessé vált. A fogyasztói társadalom (főleg reklámok által közvetített) emberideáljává a fiatal, egészséges, produktív és a társadalmi javakat felvásárló ember vált – a haldoklók nem illenek bele ebbe a képbe, létük „értelmezhetetlen” korunk ideológiája számára.

Dolgozatom témáját Polcz Alaine, a magyar thanatológia legjelesebb képviselőjének, a Magyar Hospice Mozgalom elindítójának egy évvel ezelőtt bekövetkezett halála inspirálta.

Könyvei, tanításai meghatározó erejűek és jelentőségűek voltak a halálról, haldoklásról alkotott szemlélet alakításában, a gyermekek haláltudatáról szóló megfigyelései, kutatásai pedig alapműveknek számítanak. Karizmatikus személyisége, az életről, halálról vallott nézetei követendő mintaként szolgálhatnak, és segítséget nyújthatnak abban, hogy a ma embere hogyan tudna szembenézni a halál problémájával.

„Be kell vallanunk, hogy a modern társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való készülődéssel. Eltávolítja, elkendőzi a problémát, és még a haldoklónak is hazudik. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az a feszültség, amire nincs megoldás, elfojtásba kerül, s ezzel a mechanizmussal védekezik mind a beteg, mind a családtag, mind pedig az orvos.”(Polcz Alaine, 1998)

Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy milyen társadalmi, kulturális okok és folyamatok vezettek a halál tabuvá válásához, milyen a mai kor halálviszonya?

Közhelyként kezeljük azt a megállapítást, hogy „haláltagadó” társadalomban élünk. Egyik oldalról a hallgatás, az elfojtás működik, a másik oldalról viszont naponta szembesülünk az élet végességének a jelenségével.

A médiumok hírműsorai folyamatosan ellátnak minket a halál különböző formáinak bemutatásával. Az akciófilmek szinte minden kockája játszi könnyedséggel hozza a szobánkba a borzalmat. Ez azonban nem segít megérteni és elfogadni az elmúlást. A képernyőn látott halál távol van, másokkal történik, velünk nem fordulhat elő.

A XXI. század embere rezignáltan veszi tudomásul a tragédiákat, de ha a saját környezetében történik, tétován, zavartan áll előtte.

„A különböző történelmi koroknak és civilizációknak megvolt a halál- és gyászrítusa, pszichológiai feldolgozásmódja. A mai modern természettudományosan gondolkodó ember keresi az utat, hogyan tudná elfogadni és feldolgozni a halál problémáját, megadni a méltóságát és emberségét a halálhoz vezető útnak, a halálélménynek” (Polcz Alaine, 1998)

 

A halálhoz való viszony megváltozásának társadalmi oka

A XX. század nagy technikai fejlődéssel, korszakalkotó felfedezésekkel ajándékozta meg az emberiséget, ugyanakkor elvette a tradíciókat, rítusokat, azokat a hitbéli kapaszkodókat, amelyek a korábbi korok embereinek segítségére voltak a felfoghatatlan elfogadásában.

Megváltozott a közösségek élete. Az urbanizáció hatására a kis falusi közösségek felbomlottak, a családok szerkezete átalakult. A több generáció együttélése lehetetlenné vált, elkülönültek a „fiatalok” és idősek, a gyerekek látóteréből kikerült az elmúlás folyamatának látványa. Míg korábban a család, rokonság minden tagja szembesült valamelyik idős családtag halálával, addig ma már csak egy telefon vagy levél jelzi, hogy „eltávozott”. Megvolt az ideje és módja a búcsúzásnak, a kapcsolatok rendezésének, a megbocsátásnak, az üzenetek átadásának, természetesként kezelve a bekövetkezendő halál tényét.

Napjaink „siker-orientált” világképébe nem fér bele az a tudat, hogy életünk véges, szeretnénk erről nem tudomást venni, vagy gyorsan „túl lenni” rajta. Ezt jelzik azok a bizarr temetkezési szokások is, amelyek Amerikában az utóbbi években divatossá váltak. A halott kifestve, felöltöztetve ül a díványon, a család, barátok körülötte beszélgetnek, nevetgélnek, zene szól, olyan, mintha egy partin lennének. Majd egy gombnyomásra a halott eltűnik, megtörténik a hamvasztás, végül elhelyezik egy kazettában. Minden az életről szól, nincs gyász, nincs szomorúság (Polcz Alaine, 1998). Modern halálfeldolgozásunkhoz tartoznak azok a kor csúcstechnikájához alkalmazkodó megoldások, amikor a halott nevében honlapot indítanak, ahol mintegy beszélgetni lehet vele, üzenni neki. Így a virtuális világban tovább éltetik, mint ha csak távol lenne.

A felgyorsult életritmus, a megváltozott életkörülmények nem teszik lehetővé a gondozást igénylő, súlyos beteg vagy haldokló otthoni ápolását. Ha csak arra gondolunk, hogy a lakótelepi lakások gyakran egy szűk család számára sem adnak megfelelő életteret, érthető, hogy nagy problémát jelent a családon belüli ápolás felvállalása. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a tartós távolmaradás (táppénz, ápolási segély stb.) miatt sokszor veszélybe kerül a munkahely, ami egzisztenciálisan is súlyosan érinti a hozzátartozókat.

Ezek az objektív körülmények is hozzájárultak ahhoz a gyakorlathoz, ami ma jellemzi a haldoklók ellátását. A halál beszorult a kórház falai közé, személytelenné vált. A haldoklók egy része többnyire magányosan, idegen emberek között várja a halált. A haldoklás mechanikus, terminális folyamattá alakult, amely az orvostudomány fejlődése révén a régebben gyorsan halálhoz vezető betegségekben is elhúzódó aktussá vált.

Elgondolkodtató, hogy életünk két legszemélyesebb és legfontosabb eseménye, a születés és a halál hogyan került át természetes közegéből intézményes keretek közé. Ennek a hosszú és bonyolult folyamatnak egyik fontos tényezője az urbanizáció közösségekre, családokra, életkörülményekre gyakorolt hatása és az ezzel párhuzamosan megjelenő medikalizáció, mely a szociális problémákat, ezzel együtt a haldoklók ellátását is az egészségügy felé terelte.

Az egyén, a közösség, a társadalom képtelenné vált arra, hogy megfelelő módon ápolja kiszolgáltatott helyzetben lévő tagját, támogassa a gyászolót. Az egyén-egyén közötti kapcsolat egyén és intézmény – kórház, szociális otthon, krónikus osztály – közötti kapcsolattá vált. Ebbe a folyamatba jól illeszkedett a kommercializálódás, az üzlet, az anyagiasság megjelenése. Egész „iparág” alakult ki a halál körül, levéve minden teendőt a hozzátartozók válláról, széles repertoárját kínálva szolgáltatásainak.

Az urbanizáció, medikalizáció és kommercializálódás együttesen járultak hozzá halálhoz való viszonyunk elidegenedéséhez és a természetestől való eltávolodásához.

 

A halálhoz való viszony megváltozásának kulturális okai

Minden kor és minden civilizáció szembekerült a lét és nemlét megfejthetetlennek tűnő rejtélyével, és kidolgozta azokat a rítusokat, amelyek segítették megérteni és értelmet adni az elmúlásnak. A halál titkára adott válaszok az aktuális korra és kultúrára voltak jellemzőek, és alapvető közösség- és kultúraformáló erőt képviseltek. Általában az uralkodó valláshoz kötődtek és ahhoz a hiedelemhez, hogy a halál után a lélek tovább él. A rítusok pontosan meghatározták a teendőket már a haldoklás időszakában. Pontos koreográfiája volt a haldokló körüli teendőknek, a látogatás rendjének, a búcsúzásnak. A hozzátartozók számára ez kapaszkodót jelentett, biztonságot nyújtott. A kis falusi közösségek minden tagja bevonódott a rituáléba, jelezve a gyászolók felé, hogy nincsenek egyedül, osztoznak bánatukban. A rítusok szimbolikus, spirituális jelentést hordoztak, erősítették az együvé tartozás érzését, és sokszor lehetőséget adtak az érzések legalizált kifejezésére. A halállal kapcsolatos népi hagyományok, a halál-kultúra kutatása a magyar néprajzi irodalomnak is fontos tárgya. A vallások világszemlélete, életről, halálról alkotott nézetei minden korban meghatározóak voltak. Sokak felfogásában a vallás alapvető funkciója a félelemmel, különösképpen a halálfélelemmel való megküzdés segítése.

A túlvilági életbe vetett hit bizonyos szempontból védelmet jelent a halálfélelemmel szemben. Ezt igazolták Osarchuk és Tatz (1973) felmérései, melyet az általuk kidolgozott Belief in Afterlife (BA) teszttel végeztek, amelynek eredményeként azt tapasztalták, hogy azok halálfélelme alacsonyabb értéket mutatott, akik erősen hittek a túlvilági életben (Békés, 2000). Számukra a halál és az azt megelőző szenvedés értelmet kapott, elfogadhatóvá vált. Vallásos betegek gyakori magyarázata a fájdalom tűrésére, a nehézségek viselésére, hogy Jézus is szenvedett, és ez a szenvedés jótékony, tisztító hatású.

A tradicionális közösségek felbomlásával elsorvadtak a rítusok, megszűnt az a „védőháló”, amit szimbolikus jelentésüknél és közösségteremtő hatásuknál fogva alkottak, és nem léptek a helyükbe újak. A vallás elveszítette jelentőségét. A halál értelmetlenné, tartalmatlanná és így félelmetessé vált. A fogyasztói társadalom (főleg reklámok által közvetített) emberideáljává a fiatal, egészséges, produktív és a társadalmi javakat felvásárló ember vált – a haldoklók nem illenek bele ebbe a képbe, létük „értelmezhetetlen” korunk ideológiája számára (Pilling, 1995). Ezek a folyamatok felerősítették a halállal kapcsolatos félelmeket, szorongásokat és ennek eredményeként a XX. században uralkodó szemléletté vált a halál elfojtása, tagadása. (Békés, 2000).

 

A halál iránti attitűd kutatása

Az elmúlt évtizedekben a tudomány felfigyelt erre a problémára és számos publikáció, könyv jelent meg ebben a témában. A 60-as években kialakult egy új tudományág thanatológia néven, mely intenzíven kezdett foglalkozni a halál kérdésével, és mindent megtett tabu voltának felszámolása érdekében.

Elisabeth Kübler-Ross pszichológus és munkacsoportja daganatos betegek között végzett vizsgálata alapvető fontosságú. Könyve. „A halál és a hozzá vezető út” a thanatológia, pszichológia, szociálpszichológia szakirodalmának klasszikusává vált. Elévülhetetlen érdeme a kutatásának, hogy közelebb kerültünk annak a lelkiállapotnak a megértéséhez, amelybe a haldokló beteg kerül (Buda, 1988).

Magyarországon a halállal való foglalkozás a 80-as évek végén, 90-es években indult el Polcz Alaine úttörő munkásságával. Daganatos gyermekekkel és szüleikkel végzett pszichoterápiás tapasztalatairól több művében beszámolt.    

A halállal, haldoklással kapcsolatos nagyszámú munka megjelenése ellenére hiányoztak azok az empirikus vizsgálatok, melyek objektív adatokkal is alátámasztották volna a megfigyeléseket, feltételezéseket. Ennek oka a pszichometriai eszközök erre a témára vonatkozó hiányosságaiban valószínűsíthető, valamint abban, hogy a halálhoz való viszony pszichológiai értelemben nehezen körülírható fogalom. A halálfélelem mutatkozik az egyik lehetséges megközelítési módnak, amelynek mérésével közelebb juthatunk az egyén és halál mai viszonyának megértéséhez. Békési Vera (Kháron, 2000, 2003) munkájára utalok, aki a halálfélelem különböző környezeti, személyiség és demográfiai tényezőit vizsgálta. A nem, az életkor és vallásosság függvényében vizsgálta a halálfélelem alakulását. Eredményeiből kiderül, hogy a nők jobban szoronganak a haláltól, mint a férfiak, és a középkorúak szintén magasabb értékeket mutatnak, mint az idősek és fiatalok. A vallásosság tekintetében a mélyen hívő személyeknél csökkent a halálfélelem, de a közepesen vallásosak értékei nem különböztek a nem hívőkétől.

A hazai szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy bár az elmúlt években tudományos szinten is elindult az egzakt vizsgálatokra alapozó kutatómunka, de szükséges lenne egy átfogó, interdiszciplináris felmérés a társadalom halálhoz való viszonyáról.

 

Felhasznált szakirodalom

Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája (2002) MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont Munkafüzetek 91.

Kulcsár Zsuzsanna: Egészségpszichológia (1998) ELTE Eötvös Kiadó, Budapest

Kübler- Ross, E.: A halál és a hozzá vezető út (1988) Gondolat Kiadó, Budapest

Polcz Alaine: Ideje a meghalásnak (1998), PONT Kiadó, Budapest

Békés Vera: A halál iránti attitűd az életkor, a nem és a vallásosság függvényében (2003/1-2) Kharón Thanatologiai Szemle

 

 

A pályamunka szerzője a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának harmadéves hallgatója.

 

Ez is érdekelhet

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...

Az 1960-as évekig egy férfi és egy nő együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ettől eltérő módozatokat a társadalom elutasította - manapság azonban az...

A kólikaként is emlegetett kórkép legtöbbször ártalmatlan, nincs mérhető, kimutatható elváltozás a hátterében, de súl

Hogy mi a helyes álláspont, az elsősorban nem jogi, hanem tudományos kérdés.

Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerek

A család nőtagját erotizálhatja a súlygyarapodás kiváltása, hiszen jó étkeket tesz az asztalra, örömforráshoz juttatja párját.