Jelenlegi hely

Hisztííííí...

a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek

Téves vélekedés, hogy csak a nők (meg persze a gyerekek) hisztiznek. A harag kitörése és szélsőséges kifejezése férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.  Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek – a férfi-hisztire inkább a csendes agresszió jellemző, a „szavak nélkül a falba vágta az öklét” vagy „szó nélkül beült a kocsiba és elhajtott”.  Persze ezek általánosítások, hisz a hisztiknek különböző fokozatai és keverékei léteznek.

Szerző: 
A társadalom, az iskola – és sajnos sok esetben a család sem tanít meg indulataink kezelésére. Gyakran tiltott érzésként éljük meg a haragot, mint ami szégyen, bűn, a gyengeség jele – vagy ellenkezőleg: korlátok nélkül, szabadon zúdítjuk érzelmeinket környezetünkre. A harag önmagában nem káros, nem beteges és nem bűn – kezelése azonban hatalmas felelősséget ró ránk. A 3 éves gyermektől a 103 éves aggastyánig mindenki felelős azért, hogy haragját hogyan fejezi ki – vagy miként nyomja el. 
A visszafojtott érzelmek csak egy ideig képesek a „palackban” maradni – előbb vagy utóbb ki kell törniük. Ilyenkor zeng a ház, csörömpölnek a falhoz vágott poharak, csapódnak az ajtók. Az ilyen hisztis kitörések sebeket okoznak – párokat távolítanak el egymástól, s gyermekeket tartanak rettegésben.
Téves vélekedés, hogy csak a nők (meg persze a gyerekek) hisztiznek. A harag kitörése és szélsőséges kifejezése férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet. Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek – a férfi-hisztire inkább a csendes agresszió jellemző, a „szavak nélkül a falba vágta az öklét” vagy „szó nélkül beült a kocsiba és elhajtott”. Persze ezek általánosítások, hisz a hisztiknek különböző fokozatai és keverékei léteznek.
Miért is van az, hogy míg a legtöbb ember „elengedi a füle mellett” a hétköznapok apró-cseprő bosszúságait, addig vannak, akik nem tudják kontrollálni dührohamukat, s szabadjára engedik indulataikat? Kik provokálhatóak könnyebben? A védekezésből hisztizők. A számukra veszélyesnek tűnő kapcsolat vagy helyzet lavinát indíthat el... Ahhoz, hogy a hisztit megértsük, tudnunk kell, hogy a hisztisek gyakran olyan családban nőttek fel, ahol megalázták, lejáratták, kritizálták és kigúnyolták – sőt sokszor még bántalmazták is őket. A hisztis ember „tanult” válasza: a szélsőséges mértékű harag és agresszió. Ők már megégették magukat, ők már megtanulták, hogy az emberi kapcsolatok gyakran „fájnak” – éppen ezért állandóan résen vannak és készek támadni. Számukra a hiszti egyfajta előre-elszigetelődés az esetleges sebektől.
Mi megy ilyenkor végbe a fejükben? Mint fentebb is olvashattuk, beindulnak az emlékáradatok, de persze nem valóságos emlékképekként – gyakran „csupán” érzés, a „sebek memóriája” ez, ami azt súgja: „legutóbb, mikor megvárakoztattak”, „már megint magyarázkodnom kell”, „megint veszíteni fogok”. A sarokba szorított kutya morog és támadásra kész. Az ember sem szereti veszélyben érezni magát – a hisztit eszközként használja ahhoz, hogy elérje célját. Van, amikor a cél az önvédelem – ám egy idő után a torzult személyiség már nem tudja megkülönböztetni az önvédelmet az önzéstől, saját akaratának érvényesítése mindent elsöpör. Sajnos, ezek a sebzett emberek félelmükben magukat izolálják, hisz mindenkiben ellenséget látnak, mindenben hibát keresnek, gyűjtögetik mások „fekete pontjait”, s a bosszú válik legfőbb hajtóerejükké.
 
Hogyan kezeljük a hisztit? 
Nézzünk szembe saját hisztinkkel. Négy olyan alapszituáció létezik, amely bárkiből haragot válthat ki. Az első a fáradtság, hisz ilyenkor az ember kevésbé képes kontrollálni indulatait. A második a szégyen. Amikor nyilvánosan lealacsonyítanak vagy megaláznak, az – érthető módon – szinte mindig haraghoz vezet. A harmadik a frusztráció. Gondoljunk csak egy meghiúsított tervünkre, az ezt követő haragra... S végül a visszautasítottság érzése. Amikor valaki sebet kap, a harag is felüti fejét – legjobban talán úgy lehetne ezt értelmezni, hogy a harag gyökere szinte mindig egy seb. Nem lehet tehát a haragot önmagában vizsgálni, mélyebbre kell tekintenünk. A lényeg az, hogy mindannyian kapunk – kaphatunk – sebeket, s ilyenkor mindannyian haragudhatunk.   Legközelebb, amikor egy hisztis nővel vagy férfivel találkozunk, emlékezzünk vissza: velünk is előfordult nemegyszer, hogy irracionális, túlzott kitöréssel fejeztük ki haragunkat – vagyis mi is hisztiztünk már. Így talán empatikusabban tudjuk kezelni a másikat, s ez megkönnyítheti kapcsolatunkat a hisztis egyénnel…
Ne temessük el saját haragunkat. A harag kifejezése művészet, mely akár életet menthet. Kell, hogy el tudjuk mondani mindazt, ami dühít – és meg kell fogalmaznunk, mielőtt feltornyosulna és robbanna. Ha erre képesek vagyunk, akkor mi magunk is tudunk segíteni azon, aki „bezárta magát” saját hisztijébe. A hisztis ember tragédiája, hogy kiszámíthatatlansága sokakat elriaszt, kevesen mernek neki őszintén tükröt tartani. 
Ne legyünk bűnbakok.  Hisztis nővel vagy hisztis férfivel együtt élni állandó támadások sorozatát jelenti. Társuk gyakran azt érzi, hogy a partner minden haragja ellene irányul. Nem így van. A haragot nem a társ okozta – ő csupán kontrollálatlan, fegyelmezetlen haragjának áldozata. Ez a tudat erőt és vigasztalást adhat. Mindemellett fontos, hogy a hisztis embernek határokat húzzunk. Önmagunkat is kell tisztelnünk annyira, hogy az igazságtalan és szélsőséges támadásoktól, sebektől meg merjük védeni. Mindemellett persze tudnunk kell, hogy a harag „ragályos” – önmagunk védelme tehát azt is jelenti, hogy nem engedjük magunkat „kihozni a sodrunkból”, s elragadtatni egy szélsőséges, irracionális haragáradattal, a hisztivel. 
 
A hiszti a mai ember betegsége. Sebzett emberek, kik újra sebeznek... Az ördögi kört meg lehetne szakítani, ha valaki időnként leülne s csendben figyelne, hogy a másik érezze: „Veled vagyok, hallgatlak és figyelek Rád – én nem sebezni, segíteni jöttem”. Húzzuk oda néha azt a széket...
 
 

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kólikaként is emlegetett kórkép legtöbbször ártalmatlan, nincs mérhető, kimutatható elváltozás a hátterében, de súl

Honnan tudhatja a kisgyermekét nevelő friss szülőpár, mi számít „normális” viselkedésnek a gyereknél?

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?

A kényszerek rengeteg időt és energiát vesznek el a gyermektől, emellett állandó feszültségben éli a mindennapjait, nem képes ellazulni, önfeledten játszani, mert a kényszer...

Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerek