Jelenlegi hely

Hisztííííí...

a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek

Téves vélekedés, hogy csak a nők (meg persze a gyerekek) hisztiznek. A harag kitörése és szélsőséges kifejezése férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.  Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek – a férfi-hisztire inkább a csendes agresszió jellemző, a „szavak nélkül a falba vágta az öklét” vagy „szó nélkül beült a kocsiba és elhajtott”.  Persze ezek általánosítások, hisz a hisztiknek különböző fokozatai és keverékei léteznek.

Szerző: 
A társadalom, az iskola – és sajnos sok esetben a család sem tanít meg indulataink kezelésére. Gyakran tiltott érzésként éljük meg a haragot, mint ami szégyen, bűn, a gyengeség jele – vagy ellenkezőleg: korlátok nélkül, szabadon zúdítjuk érzelmeinket környezetünkre. A harag önmagában nem káros, nem beteges és nem bűn – kezelése azonban hatalmas felelősséget ró ránk. A 3 éves gyermektől a 103 éves aggastyánig mindenki felelős azért, hogy haragját hogyan fejezi ki – vagy miként nyomja el. 
A visszafojtott érzelmek csak egy ideig képesek a „palackban” maradni – előbb vagy utóbb ki kell törniük. Ilyenkor zeng a ház, csörömpölnek a falhoz vágott poharak, csapódnak az ajtók. Az ilyen hisztis kitörések sebeket okoznak – párokat távolítanak el egymástól, s gyermekeket tartanak rettegésben.
Téves vélekedés, hogy csak a nők (meg persze a gyerekek) hisztiznek. A harag kitörése és szélsőséges kifejezése férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet. Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, a nők „verbálisabbak”, többnyire hatalmas szóáradattal hisztiznek – a férfi-hisztire inkább a csendes agresszió jellemző, a „szavak nélkül a falba vágta az öklét” vagy „szó nélkül beült a kocsiba és elhajtott”. Persze ezek általánosítások, hisz a hisztiknek különböző fokozatai és keverékei léteznek.
Miért is van az, hogy míg a legtöbb ember „elengedi a füle mellett” a hétköznapok apró-cseprő bosszúságait, addig vannak, akik nem tudják kontrollálni dührohamukat, s szabadjára engedik indulataikat? Kik provokálhatóak könnyebben? A védekezésből hisztizők. A számukra veszélyesnek tűnő kapcsolat vagy helyzet lavinát indíthat el... Ahhoz, hogy a hisztit megértsük, tudnunk kell, hogy a hisztisek gyakran olyan családban nőttek fel, ahol megalázták, lejáratták, kritizálták és kigúnyolták – sőt sokszor még bántalmazták is őket. A hisztis ember „tanult” válasza: a szélsőséges mértékű harag és agresszió. Ők már megégették magukat, ők már megtanulták, hogy az emberi kapcsolatok gyakran „fájnak” – éppen ezért állandóan résen vannak és készek támadni. Számukra a hiszti egyfajta előre-elszigetelődés az esetleges sebektől.
Mi megy ilyenkor végbe a fejükben? Mint fentebb is olvashattuk, beindulnak az emlékáradatok, de persze nem valóságos emlékképekként – gyakran „csupán” érzés, a „sebek memóriája” ez, ami azt súgja: „legutóbb, mikor megvárakoztattak”, „már megint magyarázkodnom kell”, „megint veszíteni fogok”. A sarokba szorított kutya morog és támadásra kész. Az ember sem szereti veszélyben érezni magát – a hisztit eszközként használja ahhoz, hogy elérje célját. Van, amikor a cél az önvédelem – ám egy idő után a torzult személyiség már nem tudja megkülönböztetni az önvédelmet az önzéstől, saját akaratának érvényesítése mindent elsöpör. Sajnos, ezek a sebzett emberek félelmükben magukat izolálják, hisz mindenkiben ellenséget látnak, mindenben hibát keresnek, gyűjtögetik mások „fekete pontjait”, s a bosszú válik legfőbb hajtóerejükké.
 
Hogyan kezeljük a hisztit? 
Nézzünk szembe saját hisztinkkel. Négy olyan alapszituáció létezik, amely bárkiből haragot válthat ki. Az első a fáradtság, hisz ilyenkor az ember kevésbé képes kontrollálni indulatait. A második a szégyen. Amikor nyilvánosan lealacsonyítanak vagy megaláznak, az – érthető módon – szinte mindig haraghoz vezet. A harmadik a frusztráció. Gondoljunk csak egy meghiúsított tervünkre, az ezt követő haragra... S végül a visszautasítottság érzése. Amikor valaki sebet kap, a harag is felüti fejét – legjobban talán úgy lehetne ezt értelmezni, hogy a harag gyökere szinte mindig egy seb. Nem lehet tehát a haragot önmagában vizsgálni, mélyebbre kell tekintenünk. A lényeg az, hogy mindannyian kapunk – kaphatunk – sebeket, s ilyenkor mindannyian haragudhatunk.   Legközelebb, amikor egy hisztis nővel vagy férfivel találkozunk, emlékezzünk vissza: velünk is előfordult nemegyszer, hogy irracionális, túlzott kitöréssel fejeztük ki haragunkat – vagyis mi is hisztiztünk már. Így talán empatikusabban tudjuk kezelni a másikat, s ez megkönnyítheti kapcsolatunkat a hisztis egyénnel…
Ne temessük el saját haragunkat. A harag kifejezése művészet, mely akár életet menthet. Kell, hogy el tudjuk mondani mindazt, ami dühít – és meg kell fogalmaznunk, mielőtt feltornyosulna és robbanna. Ha erre képesek vagyunk, akkor mi magunk is tudunk segíteni azon, aki „bezárta magát” saját hisztijébe. A hisztis ember tragédiája, hogy kiszámíthatatlansága sokakat elriaszt, kevesen mernek neki őszintén tükröt tartani. 
Ne legyünk bűnbakok.  Hisztis nővel vagy hisztis férfivel együtt élni állandó támadások sorozatát jelenti. Társuk gyakran azt érzi, hogy a partner minden haragja ellene irányul. Nem így van. A haragot nem a társ okozta – ő csupán kontrollálatlan, fegyelmezetlen haragjának áldozata. Ez a tudat erőt és vigasztalást adhat. Mindemellett fontos, hogy a hisztis embernek határokat húzzunk. Önmagunkat is kell tisztelnünk annyira, hogy az igazságtalan és szélsőséges támadásoktól, sebektől meg merjük védeni. Mindemellett persze tudnunk kell, hogy a harag „ragályos” – önmagunk védelme tehát azt is jelenti, hogy nem engedjük magunkat „kihozni a sodrunkból”, s elragadtatni egy szélsőséges, irracionális haragáradattal, a hisztivel. 
 
A hiszti a mai ember betegsége. Sebzett emberek, kik újra sebeznek... Az ördögi kört meg lehetne szakítani, ha valaki időnként leülne s csendben figyelne, hogy a másik érezze: „Veled vagyok, hallgatlak és figyelek Rád – én nem sebezni, segíteni jöttem”. Húzzuk oda néha azt a széket...
 
 
Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Lehet, hogy feszült vagy szorong, nem érti, hogy rosszat csinált, de az is előfordulhat, hogy az adott helyzetben sem

Készült már néhány vizsgálat a tárgyban, de az eredményeik ellentmondásosak.

Saját tapasztalataim szerint leginkább a számítógépezés, Playstation- illetve mobiltelefon-használat kérdéskörét érin

Ezek közül az egyik, hogy kizárólag a rémisztő külsejű, furcsán viselkedő idegenektől kellene tartani.

A kitartás az egyik legtöbbre tartott emberi tulajdonság, de korántsem csak a mi fajunkra jellemző.

A folyamatos distresszt átélő gyermek túlérzékeny, impulzív, egocentrikus lesz, akit állandó vészreakciók, tehetetlen düh jellemeznek – olyan, mintha folyamatos...