Jelenlegi hely

Megküzdési stratégiák

Sok szempontból előnyös, ha az ember adaptív megküzdési stratégiákat alkalmaz életének legkülönbözőbb helyzeteiben

Köztudott, hogy minden emberre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük. 

A pszichológiában megküzdési stratégiáknak nevezik azokat a tipikus megközelítésmódokat, amelyekkel az emberek akkor élnek, amikor egy megoldásra váró problémával, tágabb értelemben bármiféle stresszhelyzettel szembesülnek. Az utóbbi évtizedekben a lélektani kutatás meglehetősen sokat foglalkozott a megküzdési stratégiák feltérképezésével, még sincs olyan osztályozás, amelyet mindenütt egységesen alkalmaznának. Azzal azért szinte mindenki egyetért, hogy a megküzdés leggyakrabban alkalmazott módjai besorolhatók két nagy csoport egyikébe: a problémaközpontú vagy az érzelemközpontú stratégiák közé.

Általában a problémaközpontú stratégiák a leghatékonyabbak, ezek ugyanis a stressz forrásának megszüntetésére irányulnak. Amint az ember felismeri a problémát, bátran szembefordul vele, felméri, majd számba veszi a megoldási módokat, valamint saját lehetőségeit, végül mindezek alapján meghatározza, mi az optimális válasz, és – cselekszik! Ráadásul az efféle aktív, céltudatos stratégiával meg sem kell várni a stresszhelyzet tényleges kialakulását. Aki hajlandó egy kicsit előre gondolkozni, már a probléma kialakulása előtt tehet lépéseket a megoldás érdekében... Néhányan meg is teszik, de nagyon sokan vannak, akik problémaorientált stratégiával könnyen megoldhatnák a helyzetet, de nem és nem, ők nem hajlandók erre, inkább tönkreteszik az életüket. Vajon miért?

Talán furcsa, de az érzelemorientált megküzdési stratégiák népszerűségének nagyjából ugyanaz az oka, mint az áruházi kiárusítások sikerének. Alighanem mindenkivel megtörtént már, hogy megvett egy csábítóan olcsó portékát, és azután nem használta semmire – mert igazából nem is volt rá szüksége. Vannak olyanok, akiknél az ilyenfajta vásárlás állandóan ismétlődik… Egy árucikknek ugyanis kétféle hasznossága van. Az egyik az, amire mindenki gondol: a vásárló hazaviszi, és majd használni fogja valamire. A másik viszont kevésbé nyilvánvaló: a pozitív élmény azonnal, a vásárlás perceiben jelentkezik, amikor a vevő átéli az örömöt, hogy a birtokába jutott egy árucikknek. Az, hogy kedvezőnek tűnő áron szerzett meg valamit, megerősíti a saját ügyességébe, leleményességébe vetett hitét, növeli önértékelését. Ezért az azonnali élményért a vásárló hajlandó sutba dobni a racionális gondolkodást, mert az azt az eredményt hozná, hogy nem érdemes megvennie az adott dolgot, hiszen nincsen rá szüksége, így bármilyen ár, amit fizet érte, veszteség.

Pontosan ugyanígy csábítanak el, vesztegetnek meg bennünket az érzelemközpontú stratégiák. Azt sugallják, hogy ne magával a problémával, annak megoldásával foglalkozzunk, hanem inkább az általa kiváltott negatív érzelmeinket próbáljuk meg kezelni. Azonnali pozitív élménnyel, megkönnyebbüléssel kecsegtetnek. Az egyik közkedvelt stratégia például azt diktálja, hogy egyszerűen csak hessegessük el a gondolatot, hogy valamilyen megoldandó feladat vár ránk. Foglalkozzunk mással, tereljük el a figyelmünket valamilyen érdekes tevékenységgel. Vagy talán igyunk egy féldecit. Esetleg kettőt, még inkább hármat...

Az efféle struccpolitika nagyon gyakori megküzdési stratégia – vonzereje abban rejlik, hogy gyorsan száműzi a negatív érzelmeket, szemben a problémaközpontú megközelítéssel, mely először mindig energia-befektetést kíván, és csak később hoz eredményt. Ha valaki elmenekül a gondok elől, megtagadja a velük való szembenézést, annak lelkében rögtön csökken a félelem, a szorongás, a frusztráció, abba pedig az adott pillanatban nem feltétlenül kell belegondolni, hogy ennek a bajok későbbi elmélyülése lesz az ára.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

A többség számára komoly kihívást jelent, hogy a közlekedési viszonyokra tudjon figyelni, különösen akkor, ha napi szinten több órát vezet. Ez igen gyakran olyan fokú...

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.