Jelenlegi hely

Megküzdési stratégiák

Sok szempontból előnyös, ha az ember adaptív megküzdési stratégiákat alkalmaz életének legkülönbözőbb helyzeteiben

Köztudott, hogy minden emberre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük. 

A pszichológiában megküzdési stratégiáknak nevezik azokat a tipikus megközelítésmódokat, amelyekkel az emberek akkor élnek, amikor egy megoldásra váró problémával, tágabb értelemben bármiféle stresszhelyzettel szembesülnek. Az utóbbi évtizedekben a lélektani kutatás meglehetősen sokat foglalkozott a megküzdési stratégiák feltérképezésével, még sincs olyan osztályozás, amelyet mindenütt egységesen alkalmaznának. Azzal azért szinte mindenki egyetért, hogy a megküzdés leggyakrabban alkalmazott módjai besorolhatók két nagy csoport egyikébe: a problémaközpontú vagy az érzelemközpontú stratégiák közé.

Általában a problémaközpontú stratégiák a leghatékonyabbak, ezek ugyanis a stressz forrásának megszüntetésére irányulnak. Amint az ember felismeri a problémát, bátran szembefordul vele, felméri, majd számba veszi a megoldási módokat, valamint saját lehetőségeit, végül mindezek alapján meghatározza, mi az optimális válasz, és – cselekszik! Ráadásul az efféle aktív, céltudatos stratégiával meg sem kell várni a stresszhelyzet tényleges kialakulását. Aki hajlandó egy kicsit előre gondolkozni, már a probléma kialakulása előtt tehet lépéseket a megoldás érdekében... Néhányan meg is teszik, de nagyon sokan vannak, akik problémaorientált stratégiával könnyen megoldhatnák a helyzetet, de nem és nem, ők nem hajlandók erre, inkább tönkreteszik az életüket. Vajon miért?

Talán furcsa, de az érzelemorientált megküzdési stratégiák népszerűségének nagyjából ugyanaz az oka, mint az áruházi kiárusítások sikerének. Alighanem mindenkivel megtörtént már, hogy megvett egy csábítóan olcsó portékát, és azután nem használta semmire – mert igazából nem is volt rá szüksége. Vannak olyanok, akiknél az ilyenfajta vásárlás állandóan ismétlődik… Egy árucikknek ugyanis kétféle hasznossága van. Az egyik az, amire mindenki gondol: a vásárló hazaviszi, és majd használni fogja valamire. A másik viszont kevésbé nyilvánvaló: a pozitív élmény azonnal, a vásárlás perceiben jelentkezik, amikor a vevő átéli az örömöt, hogy a birtokába jutott egy árucikknek. Az, hogy kedvezőnek tűnő áron szerzett meg valamit, megerősíti a saját ügyességébe, leleményességébe vetett hitét, növeli önértékelését. Ezért az azonnali élményért a vásárló hajlandó sutba dobni a racionális gondolkodást, mert az azt az eredményt hozná, hogy nem érdemes megvennie az adott dolgot, hiszen nincsen rá szüksége, így bármilyen ár, amit fizet érte, veszteség.

Pontosan ugyanígy csábítanak el, vesztegetnek meg bennünket az érzelemközpontú stratégiák. Azt sugallják, hogy ne magával a problémával, annak megoldásával foglalkozzunk, hanem inkább az általa kiváltott negatív érzelmeinket próbáljuk meg kezelni. Azonnali pozitív élménnyel, megkönnyebbüléssel kecsegtetnek. Az egyik közkedvelt stratégia például azt diktálja, hogy egyszerűen csak hessegessük el a gondolatot, hogy valamilyen megoldandó feladat vár ránk. Foglalkozzunk mással, tereljük el a figyelmünket valamilyen érdekes tevékenységgel. Vagy talán igyunk egy féldecit. Esetleg kettőt, még inkább hármat...

Az efféle struccpolitika nagyon gyakori megküzdési stratégia – vonzereje abban rejlik, hogy gyorsan száműzi a negatív érzelmeket, szemben a problémaközpontú megközelítéssel, mely először mindig energia-befektetést kíván, és csak később hoz eredményt. Ha valaki elmenekül a gondok elől, megtagadja a velük való szembenézést, annak lelkében rögtön csökken a félelem, a szorongás, a frusztráció, abba pedig az adott pillanatban nem feltétlenül kell belegondolni, hogy ennek a bajok későbbi elmélyülése lesz az ára.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.