Jelenlegi hely

Megküzdési stratégiák

Sok szempontból előnyös, ha az ember adaptív megküzdési stratégiákat alkalmaz életének legkülönbözőbb helyzeteiben

Köztudott, hogy minden emberre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük. 

A pszichológiában megküzdési stratégiáknak nevezik azokat a tipikus megközelítésmódokat, amelyekkel az emberek akkor élnek, amikor egy megoldásra váró problémával, tágabb értelemben bármiféle stresszhelyzettel szembesülnek. Az utóbbi évtizedekben a lélektani kutatás meglehetősen sokat foglalkozott a megküzdési stratégiák feltérképezésével, még sincs olyan osztályozás, amelyet mindenütt egységesen alkalmaznának. Azzal azért szinte mindenki egyetért, hogy a megküzdés leggyakrabban alkalmazott módjai besorolhatók két nagy csoport egyikébe: a problémaközpontú vagy az érzelemközpontú stratégiák közé.

Általában a problémaközpontú stratégiák a leghatékonyabbak, ezek ugyanis a stressz forrásának megszüntetésére irányulnak. Amint az ember felismeri a problémát, bátran szembefordul vele, felméri, majd számba veszi a megoldási módokat, valamint saját lehetőségeit, végül mindezek alapján meghatározza, mi az optimális válasz, és – cselekszik! Ráadásul az efféle aktív, céltudatos stratégiával meg sem kell várni a stresszhelyzet tényleges kialakulását. Aki hajlandó egy kicsit előre gondolkozni, már a probléma kialakulása előtt tehet lépéseket a megoldás érdekében... Néhányan meg is teszik, de nagyon sokan vannak, akik problémaorientált stratégiával könnyen megoldhatnák a helyzetet, de nem és nem, ők nem hajlandók erre, inkább tönkreteszik az életüket. Vajon miért?

Talán furcsa, de az érzelemorientált megküzdési stratégiák népszerűségének nagyjából ugyanaz az oka, mint az áruházi kiárusítások sikerének. Alighanem mindenkivel megtörtént már, hogy megvett egy csábítóan olcsó portékát, és azután nem használta semmire – mert igazából nem is volt rá szüksége. Vannak olyanok, akiknél az ilyenfajta vásárlás állandóan ismétlődik… Egy árucikknek ugyanis kétféle hasznossága van. Az egyik az, amire mindenki gondol: a vásárló hazaviszi, és majd használni fogja valamire. A másik viszont kevésbé nyilvánvaló: a pozitív élmény azonnal, a vásárlás perceiben jelentkezik, amikor a vevő átéli az örömöt, hogy a birtokába jutott egy árucikknek. Az, hogy kedvezőnek tűnő áron szerzett meg valamit, megerősíti a saját ügyességébe, leleményességébe vetett hitét, növeli önértékelését. Ezért az azonnali élményért a vásárló hajlandó sutba dobni a racionális gondolkodást, mert az azt az eredményt hozná, hogy nem érdemes megvennie az adott dolgot, hiszen nincsen rá szüksége, így bármilyen ár, amit fizet érte, veszteség.

Pontosan ugyanígy csábítanak el, vesztegetnek meg bennünket az érzelemközpontú stratégiák. Azt sugallják, hogy ne magával a problémával, annak megoldásával foglalkozzunk, hanem inkább az általa kiváltott negatív érzelmeinket próbáljuk meg kezelni. Azonnali pozitív élménnyel, megkönnyebbüléssel kecsegtetnek. Az egyik közkedvelt stratégia például azt diktálja, hogy egyszerűen csak hessegessük el a gondolatot, hogy valamilyen megoldandó feladat vár ránk. Foglalkozzunk mással, tereljük el a figyelmünket valamilyen érdekes tevékenységgel. Vagy talán igyunk egy féldecit. Esetleg kettőt, még inkább hármat...

Az efféle struccpolitika nagyon gyakori megküzdési stratégia – vonzereje abban rejlik, hogy gyorsan száműzi a negatív érzelmeket, szemben a problémaközpontú megközelítéssel, mely először mindig energia-befektetést kíván, és csak később hoz eredményt. Ha valaki elmenekül a gondok elől, megtagadja a velük való szembenézést, annak lelkében rögtön csökken a félelem, a szorongás, a frusztráció, abba pedig az adott pillanatban nem feltétlenül kell belegondolni, hogy ennek a bajok későbbi elmélyülése lesz az ára.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A legtöbb ember képtelen arra, hogy helyesen felmérje, kik az igazi vetélytársak, kik azok, akik kitúrhatják őket a helyükről.

Az emberek szeretik a saját szelfijüket, de már kevésbé lelkesek, ha mások önarcképeit kell nézegetniük...

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Hogyan lehet boldogságban fenntartani egy kapcsolatot, mi segíti a problémákkal való megküzdést?

A kutatások szerint nemcsak hogy ilyen képet szeretnénk felépíteni magunkról, de ha egyszer sikerült, sok mindenre k