Jelenlegi hely

Megküzdési stratégiák

Sok szempontból előnyös, ha az ember adaptív megküzdési stratégiákat alkalmaz életének legkülönbözőbb helyzeteiben

Köztudott, hogy minden emberre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak vagyunk hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük. 

A pszichológiában megküzdési stratégiáknak nevezik azokat a tipikus megközelítésmódokat, amelyekkel az emberek akkor élnek, amikor egy megoldásra váró problémával, tágabb értelemben bármiféle stresszhelyzettel szembesülnek. Az utóbbi évtizedekben a lélektani kutatás meglehetősen sokat foglalkozott a megküzdési stratégiák feltérképezésével, még sincs olyan osztályozás, amelyet mindenütt egységesen alkalmaznának. Azzal azért szinte mindenki egyetért, hogy a megküzdés leggyakrabban alkalmazott módjai besorolhatók két nagy csoport egyikébe: a problémaközpontú vagy az érzelemközpontú stratégiák közé.

Általában a problémaközpontú stratégiák a leghatékonyabbak, ezek ugyanis a stressz forrásának megszüntetésére irányulnak. Amint az ember felismeri a problémát, bátran szembefordul vele, felméri, majd számba veszi a megoldási módokat, valamint saját lehetőségeit, végül mindezek alapján meghatározza, mi az optimális válasz, és – cselekszik! Ráadásul az efféle aktív, céltudatos stratégiával meg sem kell várni a stresszhelyzet tényleges kialakulását. Aki hajlandó egy kicsit előre gondolkozni, már a probléma kialakulása előtt tehet lépéseket a megoldás érdekében... Néhányan meg is teszik, de nagyon sokan vannak, akik problémaorientált stratégiával könnyen megoldhatnák a helyzetet, de nem és nem, ők nem hajlandók erre, inkább tönkreteszik az életüket. Vajon miért?

Talán furcsa, de az érzelemorientált megküzdési stratégiák népszerűségének nagyjából ugyanaz az oka, mint az áruházi kiárusítások sikerének. Alighanem mindenkivel megtörtént már, hogy megvett egy csábítóan olcsó portékát, és azután nem használta semmire – mert igazából nem is volt rá szüksége. Vannak olyanok, akiknél az ilyenfajta vásárlás állandóan ismétlődik… Egy árucikknek ugyanis kétféle hasznossága van. Az egyik az, amire mindenki gondol: a vásárló hazaviszi, és majd használni fogja valamire. A másik viszont kevésbé nyilvánvaló: a pozitív élmény azonnal, a vásárlás perceiben jelentkezik, amikor a vevő átéli az örömöt, hogy a birtokába jutott egy árucikknek. Az, hogy kedvezőnek tűnő áron szerzett meg valamit, megerősíti a saját ügyességébe, leleményességébe vetett hitét, növeli önértékelését. Ezért az azonnali élményért a vásárló hajlandó sutba dobni a racionális gondolkodást, mert az azt az eredményt hozná, hogy nem érdemes megvennie az adott dolgot, hiszen nincsen rá szüksége, így bármilyen ár, amit fizet érte, veszteség.

Pontosan ugyanígy csábítanak el, vesztegetnek meg bennünket az érzelemközpontú stratégiák. Azt sugallják, hogy ne magával a problémával, annak megoldásával foglalkozzunk, hanem inkább az általa kiváltott negatív érzelmeinket próbáljuk meg kezelni. Azonnali pozitív élménnyel, megkönnyebbüléssel kecsegtetnek. Az egyik közkedvelt stratégia például azt diktálja, hogy egyszerűen csak hessegessük el a gondolatot, hogy valamilyen megoldandó feladat vár ránk. Foglalkozzunk mással, tereljük el a figyelmünket valamilyen érdekes tevékenységgel. Vagy talán igyunk egy féldecit. Esetleg kettőt, még inkább hármat...

Az efféle struccpolitika nagyon gyakori megküzdési stratégia – vonzereje abban rejlik, hogy gyorsan száműzi a negatív érzelmeket, szemben a problémaközpontú megközelítéssel, mely először mindig energia-befektetést kíván, és csak később hoz eredményt. Ha valaki elmenekül a gondok elől, megtagadja a velük való szembenézést, annak lelkében rögtön csökken a félelem, a szorongás, a frusztráció, abba pedig az adott pillanatban nem feltétlenül kell belegondolni, hogy ennek a bajok későbbi elmélyülése lesz az ára.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2017 június-júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. június–július

  • A kudarchoz vezető legbiztosabb út

    „Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs másokéból”, „Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem” – sokan nőttünk fel ilyen szólás-mondások között. Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy munkahelyi mókuskerekében. Kívülről fújjuk, mi fog történni, mégsem lépünk ki a komfortzónánkból, rójuk a megszokott köröket. Vajon véget lehet vetni ennek az ördögi spirálnak?

  • Zene, a titkos manipulátor

    Amikor egy jó zenét hallunk, ösztönösen elkezdünk dobolni a lábunkkal, megváltoztatjuk járásunk ritmusát, élénkebbek vagy éppen nyugodtabbak leszünk. Egész testünk – sőt számos kutatási eredmény szerint légzésünk és szívverésünk is – alkalmazkodik a zene lüktetéséhez. Mi történik ilyenkor velünk? Miért érezzük azt, hogy szinte együtt rezgünk a zenével?

  • Test és lélek – elválaszt vagy összeköt? Temperamentumunk és érzelmi reakcióink

    A modern orvostudomány elmúlt kétszáz évében teret nyert s felerősödött az a felfogás, hogy szervezetünk működését úgy kell elképzelnünk, mint egy gépet, melynek alkatrészei meghibásodhatnak és javíthatók. Ez a szemléletmód olyannyira átformálta a betegségről alkotott képünket, hogy a mindennapi, könnyen hozzáférhető egészségügyi rendszerből teljesen eltűnt a lélek (ill. a személyiség) bevonása a terápiába. Ha valaki „pszichoszomatikus” betegségben szenved, az egyfajta „bélyeget” kap, ami azt is jelentheti, hogy a betegsége nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyítható.

  • Kollektív, önkéntes agymosás? Az álhírek szociálpszichológiája

    2016 júniusában az egyik tudományos lap megosztott egy cikket, az alábbi, sokkoló címmel: „Egy tanulmány szerint a Facebook-felhasználók 70 százaléka a tudományos sztoriknak csak a címét olvassa, mielőtt megosztja és kommenteli”. A cikk hatalmas sikert aratott – több mint 58 ezren osztották meg a Facebookon. Annak ellenére is, hogy a cím és a bevezető alatt csak “lorem ipsum” latin töltelékszöveget tartalmazott. És bár jó eséllyel voltak néhány ezren, akik viccből osztották meg, mert értették a tréfát – a többség vélhetően csak azért, mert érdekesnek tartotta a címet. Ahogyan azt a legtöbben tesszük a cikkekkel a social media csatornákon...

  • Az idő reszketése a művészetben

    A művészetpszichológia egyik fontos kérdése, hogy a mű mennyire fejezi ki alkotója aktuális lelki állapotát, mennyire hordozza a művész személyiségjegyeit, életének eseményeit. Az életmű egészét tekintve az a kérdés is felmerül, hogy egyes művek miért „önkifejezőbbek” másoknál, milyen tényezők befolyásolják az alkotó szokásostól eltérő személyes művészi megnyilatkozásait.

ÉS MÉG: Három zsemlye – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Mit árul el a hangunk?Akik a hangjukkal játszanak„Nem bírom elviselni, ahogy rágsz!” – a mizofónia • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokbanNézd, mit mutatok! Így tanul a kisbabaAz önbecsapásról és az üres beszédről„Mi mindent kell tudni?”„Elöl mosolyogsz, hátul izzadsz”Camino – Út az ismeretlenbeA férfi-nő kapcsolat drámái - A Pillangókisasszony történetének története • Aki időt nyer, életet nyerAz emlékezet fejlesztése • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A Momentán Társulat áprilisi Fröccs előadása F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus kommentárjaival az érzelmi zsarolást járta körbe, a szeretetéhség kapcsán kialakuló manipulatív...

Az online randioldalakon mozgó felhasználók közül azok, akiknek sokan írnak, gyakran elégedetlenek a felhozatallal és gyakrabban váltanak partnert az ismerkedési folyamat során...

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni.

Melyik a hasznosabb: ha egy kollega mindenhez ért egy kicsit, vagy van egy szűk terület, amihez nagyon, de a munkafolyamat többi részéhez hozzászólni sem tud?

Fokozatosan javul a tartás, nő az önbizalom, ébred a nőiesség. Elkezdenek jönni a visszajelzések, egyre többen veszik észre a változást, a kecsesebb, kifinomult mozdulatokat...

A legritkább esetben fordul elő, hogy azt mondjuk: MOST boldog vagyok.