Párommal több mint 10 éve élünk együtt, két gyermekünk van, óvodás korúak. Alapvetően nagyon konfliktuskerülő vagyok, párom viszont agresszívabb típus. Mostanában olvastam a szóbeli erőszakról, és nagyon elgondolkodtatott, úgy érzem, minta rólunk írták
volna. A férjem állandóan parancsolgat, bármit teszek, mindenbe beleköt, mintha addig nem érezhetné jól magát, míg hibát nem talál, a gyerekek és mások előtt is sokszor leszól, megaláz, kinevet, ez főleg a gyerekek megszületése utántól van így. De régebben egyszer meg is ütött, mert nem figyeltem épp oda rá. Mióta a második gyermekünk is megszületett, én is változtam sokat, már vissza merek neki szólni (olyan hangnemben, ahogy ő is szokott), ő viszont ezt nagyon nehezen viseli és csak egyre nő köztünk a feszültség. Ő nagyon szeretne még egy gyereket, én ebben a helyzetben nem szeretném bevállalni, ő viszont azzal fenyeget, hogy elhagy, ha nem szülök. Ennek ellenére visszamentem dolgozni, mert úgy éreztem, itthon "befordulok". Azóta olyan, mint egy hisztis kisgyerek, aki meg van sértődve, folyamatosan kritizál, és egy veszekedés alkalmával megint azt mondta, hogy ha nem hagyom abba a hisztizést, lekever egyet, illetve elkerget a háztól. Van, aki szerint mégis a harmadik gyerek lenne a megoldás, akkor megnyugodna. Azok alapján viszont, amit olvastam, az ilyen ember lelkileg sérült, de nem szokott megváltozni. Tényleg így van? Mondjanak véleményt kérem, mi a helyes út ebben a helyzetben?

Kedves Kérdező!

Sokszor egy külső tükör szükséges, hogy meg tudjuk fogalmazni, ami régóta nyomaszt minket. Mintha ez történt volna Önnel is: sok évnyi fájdalom után felismerte, hogy mi történik a kapcsolatukban. Néha ez hoz egy kis megkönnyebbülést, esetleg változást. Ahogy Ön is jobban meg meri védeni magát, és nem hagyta, hogy a helyzet beszippantsa, hanem jár dolgozni. Ezek nagyon fontos védelmet nyújtanak hasonló helyzetben, mert a bántalmazó féllel szemben erőt mer képviselni, nem tud a párja minden helyzetben uralkodni. Hiszen van véleménye, munkája, keresete.
A fenti gondolat magában hordozza azt a nézetet is, hogy az ilyen típusú interakciók mindig egy kapcsolatban jönnek létre, így azt gondolom, első körben közösen tudnak tenni, hogy a helyzet változzon. Érdemes lehet kipróbálni, hogy nem ugyanúgy szól vissza a párjának, ahogy ő szokott, hanem elmondja neki, hogy miért nehéz Önnek ez a helyzet. A párterápia pedig kiváló terep lehet, hogy új módon tanuljanak meg egymáshoz kapcsolódni.  Előfordulhat, hogy ez nem sikerül, vagy a párja nem lesz motivált. Ez esetben javaslom, hogy keressen fel kimondottan bántalmazott nők számára létrehozott segítséget. Ilyen például a NANE Egyesület.
Azt látom ilyenkor, hogy egy gyermek érkezése a lényegen nem változtat, hiszen kevéssé valószínű, hogy párja csak azért ilyen romboló, mert még nincs három gyermeke.

Bízom benne, hogy a párja nyitott lesz érdemben változtatni, és így az ő személyisége és az Önök kapcsolata is harmonikusabb lesz.

Üdvözlettel,

Kovács Réka