2012-04

Társ és bizalom elválaszthatatlan fogalmak. Csak az lehet a társam, akiben megbízom – és aki elnyeri a bizalmamat, az társammá válhat. A társas kapcsolatokat az érzelmek tartják össze, ám egzisztenciális értelemben a bizalom legalább olyan fontos tényező, mint a szeretet. Ugyanakkor mi sem mutatja jobban a kettő különbségét, mint az a tény, hogy meglehetősen gyakran olyan emberbe szeretünk bele, akiben nem tudunk megbízni – és nem érzünk vágyat olyanok iránt, akikben pedig feltétlenül bízunk. 

A családi titkok területe is hasonló az óvatosság és bizalmatlanság szűk határmezsgyéjéhez. Azok a családok, ahol büszkék arra, hogy senkinek nincs titka a másik előtt, mindent meg lehet osztani – könnyen belecsúszhatnak abba, hogy mindent meg is kell osztani, és már nem tudni, hol kezdődik az Én és hol végződik a Te… A túl sok titok pedig, noha a titok őrzőit összeköti, a családban inkább elválaszt, eltávolít, mérgez – de biztosan nem építi a bizalmat.  

Mélyen hiszek abban, hogy ami létezik, az mérhető... Ha maga a jelenség nem mérhető, akkor mérhetők a következményei. A pszichológia a természettudományok módszereit alkalmazva vált tudománnyá. Ha valami nem mérhető, az csak azt jelenti, hogy még nem találtuk meg rá a megfelelő mérési módszert. Munkásságom fő becsvágya ezért: mérési módszerek kimunkálása, vagyis mérni a látszólag mérhetetlent.

A serdülők nagyon nagyra értékelik, ha elismerik az igényeiket és megértik őket – mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk le kéne mondanunk a saját igényeinkről. Sőt, azáltal, hogy kifejezzük, fontosak számunkra az ő igényei és igyekszünk azokat kielégíteni, ő is sokkal inkább megérti és elfogadja a mi igényeinket – mivel partnerként, egyenrangúként kezeljük. 

A családokban általában többféle reakció születik minden misztikus és megmagyarázhatatlan tünetegyüttesre: a legrosszabb esetben szándékos bosszantásnak tartják a gyermek részéről és büntetik érte, de előfordulhat az is, hogy évekig tabuként kezelik, nem beszélnek otthon róla, de az okát folyamatosan keresik.

„Vannak dolgok, amiken nem lehet túllépni.” „Hogy hihetnék neki ezek után?” „Nem hiszem, hogy valaha is ugyanúgy tudnék bízni benne, mint annak előtte.” Párterápiában gyakran hallunk hasonló mondatokat, s az általános vélekedés is az – gyakran még terapeuták között is –, hogy bizalomvesztés esetén, még ha együtt is marad a pár, a kapcsolat olyan sérülést szenved, ami „nem múlik el nyomtalanul”, és így az „már soha nem lesz a régi”.