A kilencvenes években a legtöbben azt se tudták, mi fán terem az internet, ma pedig már világszerte több mint 20 milliárd olyan készülék – például okostelefon, számítógép – van az emberek birtokában, amely képes a világhálóra csatlakozni, és a számuk várhatóan egy évtizeden belül megduplázódik. Az internetezés napi rutinná vált, hetente sok-sok órát tölt ki az életünkből, a fiatalok jó része szinte ki se dugja az orrát az online térből. A világ alapvetően átalakult, digitalizálódott, és most is viharosan változik, elég, ha csak a mesterséges intelligencia szemünk előtt zajló, robbanásszerű terjedésére gondolunk. Byung-Chul Han A narráció válsága című könyvében – melyet nemrég ezen a helyen ismertettünk – azt állítja, a mai kor inger- és információáradata széttördeli életünk „történetét”: a nagyobb ívű, értelmes összefüggések helyett az elszigetelt pillanatok kerülnek előtérbe. Han „pszichikai rendszerünk” átalakulásáról, az ember „érzékelésének eltompulásáról” beszél. Byung-Chul Han filozófus, aki a társadalmi hatásokat vizsgálja, ezért roppant érdekes megfigyelni, hogyan szemléli ugyanezt a jelenséget, a világ digitalizálódását egy olyan szakember, aki a természettudomány felől közelít, és jól ismeri az agyban zajló információfeldolgozási folyamatokat.
Martin Korte neurobiológus, és pontosan tudja, hogy pszichikai rendszerünk nem alakult át, érzékelésünk nem tompult el – a baj forrása máshol keresendő: még nem tanultuk meg, hogyan viszonyuljunk a csábításhoz, amivel okoseszközeink állandóan a velük való foglalkozásra hívogatnak. A különféle készülékekre, alkalmazásokra rengeteg új üzenet érkezik, mely mind valami érdekes, fontos információval kecsegtet, ezért hajlamosak vagyunk abbahagyni azt, amivel foglalkozunk, hogy a felé az eszköz felé forduljunk, amelyik éppen figyelmet követel magának. Ez a gyakorlat csak rövid, töredékes koncentrációt tesz lehetővé, ami jelentősen rontja a feladatvégzés minőségét. Sokan a figyelemzavar tüneteit vélik felfedezni magukon, pedig nem pszichés zavartól szenvednek, csak tehetetlenül hagyják, hogy a párhuzamosan futó applikációk sora, a bekapcsolt második képernyő egész nap ide-oda rángassa a figyelmüket. Martin Korte pontokba szedett gyakorlati tanácsokkal segít, hogy az ember visszanyerhesse az uralmat a szüntelenül előtérbe tolakodni akaró digitális tartalmak áradata fölött. Ám a digitális média nem csupán a koncentráló képességre van hatással, hanem a gyerekek nyelvi fejlődésére és empátiás készségére is. A társas készségeket az internet már azáltal is ronthatja, hogy a gyerekek és fiatalok túl sok időt töltenek online, ahelyett, hogy barátaikkal lennének az „offline” világban. Korte szerint meg kellene változtatni az online tartalmak szolgáltatóinak üzleti modelljét, mely jelenleg annál több nyereséget biztosít, minél több időt töltenek a felhasználók egy-egy online játék vagy közösségi média platformján.
Martin Korte könyve a cím – Ésszel a géppel – sugallata ellenére nem tanító nénis dorgálás, mely önmérsékletre int az internethasználat során. A szerző a digitális technika lehetőségeiről és álmairól is átfogó képet ad. Hosszú fejezetet szentel a digitális eszközök oktatásban való felhasználásának, közérthetően felvázolja, hogy jelenleg mire képes és mire nem képes a mesterséges intelligencia, és mennyire valós a félelem vagy a remény, hogy nemsokára digitális kiborgokká válhatunk. A legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy az emberek megtanuljanak tudatosan élni a digitális világban, mely már most is körbevesz bennünket. „Nem az okos gépek felemelkedése a gond, hanem az emberiség elbutulása” – írja, Astra Taylor írót idézve. Le kell szoknunk arról, hogy szörnyülködve vagy lelkendezve, de egyaránt értetlenül nézzük a technológia újabb és újabb eredményeit. Meg kell ismernünk a digitális világ lehetőségeit és veszélyeit, hogy ne essünk áldozatul a technikai újdonságok özönének, hanem a magunk javára használhassuk őket. És az olyan könyvek, mint az Ésszel a géppel, segíthetnek ebben.
(Martin Korte: Ésszel a géppel, Typotex, Budapest, 2025, 268 o., 4900 Ft)
