Mikor azt érezzük, megragadott minket egy vers vagy egy népdal, mikor nem tudunk letenni egy könyvet, de akkor is, mikor találónak érzünk egy-egy szólást, bölcsességet, érdemes időt hagyni magunknak arra, hogy együtt legyünk az alkotással és egybeolvadjunk vele, hogy aztán a feldolgozás egy tudatosabb szintjén elengedjük és messzebbről is megvizsgáljuk, vajon miért hatott ily módon az adott mű...A valóság művészi eszközökkel való átformálása és visszatükrözése lehetőséget ad az eltávolodásra, ugyanakkor ebben a kreatív mezőben, a művel való folyamatos kommunikációban, a tudattalan és tudatos állapotok váltakozásával az olvasó önmagát és aktuális helyzetét is újféleképpen tapasztalhatja meg, ami a konfliktus feloldása felé mozdíthat. Így történt ez kocsisunkkal is, akiről azonban – furfangos ember lévén – nem tudhatjuk, hogy valóban néma volt-e, vagy csak barátait tréfálta meg, rábírva őket ezzel a történetköltésre és mesemondásra. Akárhogy is legyen, alkotva vagy a mesék dallamát megízlelve, a kocsis és barátai azokon az estéken bizonyosan közelebb kerültek múltjukhoz és önmagukhoz, megfűszerezve, nyugodtabban és derűsebben megélve ezzel a jelent.

Aki nem hiszi, járjon utána…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 5. számában olvasható