Jelenlegi hely

Visszaépíthető-e a bizalom?

Már egy éve együtt vagyok a barátommal, az utóbbi időben teljes harmóniában élünk egymás mellett, de engem folyton gyötör a tudat, hogy vajon megbízhatok-e a páromban? Mielőtt összejöttünk, természetesen mindkettőnknek voltak kapcsolatai, ami az elején érdekes módon egyáltalán nem zavart, azonban megtudtam, hogy még írogatott nekik, miután mi összejöttünk. Állítása szerint azért, hogy én féltekeny legyek, valamint kellett neki a visszaigazolas más személyektől. Sajnos azóta nem bízom meg benne, és már semmi önbizalmam nincs, ugyanis azok a lányok egytől egyig szépek. Tudom, hogy most mellettem van és engem választott, de mégis miért nem tudom ezt elviselni, hogy ilyet tett? Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, hogy
az exbarátnőinek írogatott. Hogyan tudnám túltenni magam ezen, mert érzem, higy ez a fajta féltekenység a kapcsolatunk rovására megy. Egyáltalán van-e értelme próbálkoznom, hiszen a bizalom nagy kincs, és ha egyszer megszűnik, nehéz, vagy lehetetlen visszaépíteni.

Kedves Kérdező!

Ha a párja féltékennyé akarta tenni kapcsolatuk kezdetén, akkor úgy tűnik, bizonytalan volt benne, hogy vajon képes-e meghódítani Önt. Erről mit gondol?

A féltékenység oka, hogy nem akarjuk elveszíteni azt, aki fontos nekünk, illetve mi magunk vagyunk bizonytalanok abban, hogy elég jók vagyunk-e a másiknak. Annak érdekében, hogy a bizalom helyreállhasson a kapcsolatukban, kulcsjelentőségű, ki és hogyan reagál a fennálló helyzetre? A féltékenység és hűtlenség miatt megrekedt kapcsolatban a felek kerülőutakon járnak. Valójában elterelik a figyelmet az igazi problémáról, amelyet nehezükre esik megfogalmazni és felvállalni a másik előtt. A rosszul rögzült kommunikációs szokások és reakciók megváltoztatásában, valamint a bizalom helyreállításában mindkét félnek fontos segítő szerepe van.

Szoktak beszélgetni arról, milyen kétségek gyötrik a régi barátnőkkel kapcsolatban, és mi okoz fájdalmat? Mi az, ami megerősíti az Ön számára, hogy párja szereti Önt? Sokat jelent, ha a partnere kimondja, hogy mit jelent számára az Önök kapcsolata, és hogy miért fontos, hogy Ön van mellette?

A kényes kérdéseket nehéz feltenni, még nehezebb válaszokat megfogalmazni, sokszor csak párterápiás beszélgetések segítenek abban, hogy a bizalmat helyreállító, gyógyító folyamatok tudjanak elindulni. Ha a kapcsolat meg tud erősödni, a kikacsintások megbocsájthatóvá válnak. Viszont ha a saját magában való bizonytalanság növekszik a kapcsolatban, az ellen feltétlenül tenni kell mihamarabb!

Üdvözlettel:

E. Tóbiás Sára

Problémakör: 

E. Tóbiás Sára

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.