Lányom január 23-án kezdte az ovit, 20-án töltötte be a 3. évét. Nem tud beilleszkedni. Eddig is nehezen ment, ha közösségben volunk. Fél a gyerekektől, ha meglátja, hogy felé indul valaki a játszótéren, már menekül/sír... Az óvoda katasztrófa -  nagyon sír, semmit nem csinál, nem eszik, nem jàtszik senkivel... lekötni maximum 5-10 percre tudják az óvónők, aztán újra keservesen sír, amíg meg nem lát. Mióta elkezdtük az ovit, nagyon sokat beteg, de én úgy vettem észre, sokszor csak az ovi miatt. A sok sírástól belázasodik, hány, bepisil vagy éppen megy a hasa. Reggel, amint felkel, már remeg, sír, hány,  ha meghallja, hogy oviba kell menni. Este felriad, nappal egész nap azt hajtogatja: ugye holnap nem megyünk oviba? Egyébként nagyon ügyes kislány, az óvónők is mondják, nagyon fejlett, ügyes. Én otthon vagyok, nem dolgozom, és ameddig nem rendeződik az ovi, nem is szeretnék... Nagyon kétségbe vagyok esve - esetleg vigyem pszihológushoz? Esetleg van olyan lehetőségünk, hogy kivegyem az oviból?

Kedves Orsi!

Nagyon nehéz szülőként látni, megélni, hogy gyermekünk nem érzi jól magát, fél, szorong. Kislánya minden nap átéli a fent leírt szomatikus tünetekkel járó szorongást, mely több forrásból táplálkozhat. Nem bocsátkoznék találgatásokba, hiszen a tüneteken kívül a levélből nem derülnek ki fontos információk, melyek segíthetnének elindulni az okokat feltáró úton. Így tehát a javaslatomat levelében meg is fogalmazza: igen, mindenképp keresnék a lányának szakembert. A területileg illetékes pedagógiai szakszolgálatban is tudnak segítséget találni, illetve magánszektorban is dolgoznak gyermek klinikai szakpszichológusok. A szakemberkeresésben az óvodában dolgozó pszichológus is fog tudni segítséget ajánlani. A pszichológus a szülőkkel történő interjú és anamnézis után a gyermekkel vesz fel teszteket, így alakítja ki a képet az adott problémáról és a kezelési lehetőségről. E diagnosztika alapján lehet azon gondolkodni, hogy érdemes-e halasztást kérni az óvodával kapcsolatban, vagy más úton megoldható a probléma. 

Bár rövid távon eltüntetné a tüneteket, ha nem kellene óvodába járni, a megkönnyebbülésnek lehet nagy ára, hiszen előbb-utóbb muszáj a családtól, Öntől elszakadva közösségbe járni. Ha pedig korábban a családi megoldás az volt, hogy a nagy nehézségeket elkerüljük, a későbbiekben is látható lesz ez az elkerülés. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor ez jó megoldás, de annak megalapozottnak kell lennie, és megfelelően kell értelmezni a helyzetet a gyermek számára is. 

Üdvözlettel,

Kovács Réka