Jelenlegi hely

Húzgálja a saját haját

2,5 éves múlt a fiam, van egy kisöccse, aki 1 éves múlt. A nagyobbik fiammal kapcsolatban lenne kérdésem. Okos, értelmes gyerek, 1,5 évesen elkezdett beszélni, 2 évesen már mindent el tudott mondani. A problémám az agresszivitása, ami sajnos sokszor önmaga ellen irányul, húzgálja a haját, és látszik, hogy iszonyatos feszültség van benne. Tudom, hogy ez egy nehéz korszak számára, próbálunk türelmesek lenni, nem mindent tiltani, megbeszélni a dolgokat, de valahogy mégis azt érzem, csak fokozódik benne a feszültség, amit valahogy le kell vezetnie. Igazából attól félek, hogy ez a hajhúzogatás rossz szokássá is válik nála és "maradandó" marad. Majd 3 évesen kezdi az óvodát, bár már lenne rá igénye szerintem, de még nem megoldható. Mit tehetnék, hogy segítsek neki?

Kedves Anyuka!

Az agresszió- és indulatkezelés kapcsán az egyik legfontosabb dolog a kiváltó ok feltárása, illetve a feszültséglevezetés hatékony módszereinek elsajátítása. Az Ön által említett esetben a kiváltó okot elsősorban a testvérféltékenység miatt kialakult konfliktusok jelentik.

Itt érdemes kitérni néhány konkrét helyzetre is, azonban az alábbi néhány általános tanács mindig érvényes.

- Határozzuk meg, mi az a három legfontosabb dolog, amihez mindenképpen tartania kell magát a nagyobb testvérnek. Ha ez működik, akkor egyéb engedményeknek is helye van.

- Egy közösen kitalált "titkos" jelzés figyelmeztessen a megállapodásra, ha szükséges. Segítségül hívhatunk egy bábot is, aki közvetíteni tudja, mi volt a korábbi megállapodás. Mondja el ő, mit várunk az adott helyzetben! Ez segít kibillenteni a gyermeket a feldúltságából, könnyebben elvonhatjuk a figyelmét a sérelméről. Ha ez nem lehetséges, azonnal vonjuk ki a helyzetből!

- Lehetőleg úgy adjunk nyomatékot mondandónknak, hogy leguggolunk a gyermekhez és innen tartjuk vele a szemkontaktust.

Másrészről a feszültségoldó technikák elsajátítása kerül most előtérbe, vagyis meg kell tanítania gyermekének, hogyan vezesse le a kellemetlen, feszítő érzéseket, anélkül, hogy önmaga ellen fordítaná indulatait!

- A mágikus segítő lehet saját készítésű őrangyal baba is, vagy válasszanak egy kedvenc figurát, amelyik mindig kéznél van, akihez bármikor lehet fordulni és megnyugtató a jelenléte. Ha anyagból van a figura, érdemes levendula illóolajjal átitatni, aminek kellemes nyugtató hatása van.

- Tanítsa meg a hasi légzés egyszerű technikáját gyermekének! Végezzék el együtt azt a fantázia-gyakorlatot, amiben elképzel egy hatalmas levendulamezőt, felidézi vagy akár a valóságban is magába szívja az illatot és képzeletben kilégzéskor egy pitypangot vagy egy szélforgót fúj meg, miközben csak a hasába vesz levegőt és onnan lélegez ki, mintha egy lufit fújna fel a pocakjában és eresztené le, minden egyes kilégzéssel! A citromfű tea szintén nyugtató hatású.

- A feszültséget rajzban is ki lehet fejezni. Színeket, formákat lehet rendelni a nehéz érzésekhez.

- A nyugtató zene is elcsendesít. 

A feszültségoldó kincsestárat egy ládikóban is össze lehet gyűjteni, ahonnan könnyű elővenni, ha szükség van rá, legyen mindig kéznél!

Ha a gyermeknek sikerül elsajátítania, hogyan oldja fel zaklatott érzéseit, egyre ritkábban fordítja majd maga ellen indulatait.

Ha a fenti tanácsok nem hoznak kellő eredményt, érdemes néhány alkalmas konzultáció erejéig szakember segítségét kérni. A konkrét helyzetek, konfliktus-forgatókönyvek elemzése sok olyan részletet is feltár, amelyek az általános tanácsok finomításával visznek közelebb a megoldáshoz.

 

Üdvözlettel:

E. Tóbiás Sára

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.